utazgatok

Az ötlet a konkrét utazásról csak pár héttel az indulás elött merült fel, aztán elkezdtük a szervezkedést és már úton is voltunk. Az egész hihetetlen gyorsan történt. Pár hét és már ültünk is a repülőgépen Kuba felé.

A történet úgy kezdődött, hogy az egyik itteni indiai haverom elvesztette a munkáját és úgy nézett ki, hogy haza kell mennie. Nagy álma volt neki is Kuba és azt mondta, ha már itt van, ilyen közel akkor most kell elmennie, mert Indiából ez szinte lehetetlen. Mi erre azt mondtuk: ha te mész, mi is megyünk, így lett meg a csapat, hárman: Bipin, az indiai srác, Scott az ausztrál srác lakótársam és én.

Lefoglaltuk a repülőjegyet és elkezdtük a konkrét szervezést: autóbérlés, szállásfoglalás, információ-gyűjtés, stb… Először egy héttel korábban akartunk menni, de amikor is tudatosult bennünk, hogy a következő héten van május 1-je, a szocializmus egyik legnagyobb ünnepe és nem utolsó sorban Kubában a forradalom 50 éves évfordulója, egyből átszerveztük a programot arra a hétre.

Eljött az utazás napja. A repülőgép délben indult volna, de kiderült, hogy az orosz gép nem tudott elindulni aznap Havanna-ból, törölték a járatot és majd csak másnap megy. De mi nem hagytuk ám ezt ennyiben, egyből elkezdtünk erőszakoskodni, hogy de nekünk akkor is ma oda kell érnünk, mert hotelfoglalásunk és autóbérlésünk van. Hamar kiderült, hogy van egy másik légitársaságnak is járata aznap Panama City-n keresztül. Mondták, hogy „pszt”, nem mondhatjuk senkinek, de megpróbálnak felrakni minket arra a gépre. Csak képzeljétek el, három külföldi, tényleg a világ 3 különböző pontjáról Kolumbiában. Mi ez ha nem Super VIP!?!? Naná hogy az, sikerült is. Megkaptuk az új jegyet a késöbbi gépre.

Hazamentünk, ebédeltünk egyet, majd 6 órára visszamentünk ismét. De még ekkor se ment minden zökkenőmentesen. Dél-Amerikában ugyanis a repülőtereken kilépési adót kell fizetni. Ezt tudtuk és készültünk is rá, csak az összeg nem stimmelt. Tavaly olyan 5-6.000 Ft-ot fizettem, de most, mivel ez valami más légitársaság és a jegy a különbözetet nem tartalmazza, 15.000 Ft-ot (!!!) kellett fizetnem, csak azért, hogy elhagyom az országot a repülőtéren keresztül.

Információk Kubáról előzőleg:

A legfontosabb és ezt talán nem is kell irnom, hogy Kubában az államforma szocializmus. A sziget a karib tengeren fekszik, kb. 150 km-re Florida déli csücskétől.

- Kuba zárt ország. A kubaiak például nem hagyhatják el az országot, hacsak nem valamilyen sporteseményen való részvétel, orvosi vagy művészeti kiküldetés az utazás célja.
- Mint említettem az államforma szocializmus. Minden állami tulajdonban van, és mindent maguk termelnek vagy maximum a más kommunista, szocialista országokkal való kereskedelemből szerzik be.
- Amerikában embargó van a kubai árucikkekre és amerikai állampolgárok sem látogathatják Kubát. (Ha mégis és ez kiderül, akkor büntetést kell fizetniük az amerikai államnak.)
- Kuba híres a rumról, mojitó cocktailról, salsa-ról, szivarról, Fidel Castro-ról, a működő régi amerikai autókról és természetesen az államformájáról.
- Kubában két pénz van forgalomban, a helyi peso, amit a helyiek használnak és csak nagyon kevés, alapvető dolgot lehet rajta venni, illetve van a konvertibilis peso (convertible peso = CUC), amit a turisták használnak ( 1 CUC = 1 USD).

Információk oda utazóknak:

- Vízum, mint olyan nem szükséges, viszont mindenkinek egy un.: turista kártyát kell váltania (ez az utazási irodáknál megvásárolható $20 = 4.313 Ft)
- A hivatalos információk szerint minden odautazónak kötelező min. 3 napra szóló hotel foglalásának lennie. Ez NEM IGAZ. Egy hotel/hostel címet rá kell írni a turista kártyára, de ezt nem ellenőrzik és a foglalást se kérik, csak ezzel probálják a turistákat a hotelben való elszállásolásra ösztönözni.
- Fizető eszközként Eurót érdemes vinni, az amerikai dollárt 10%-os adó sújtja, amit levonnak, amint beváltod.
- Éppen ezért Kubában bank-kártyát sem érdemes használni, mert minden amerikai dollárban fizetendő és szintén sújtja a 10%-os adó. Szóval kézpénz és Euro.

Érkezés Kubába:

A gépünk éjfélkor landolt Havana-ban. Az éjszakai városi fényekből semmit nem láttunk, később kiderült, hogy miért. Kilépve a gépből egyből látható volt a szocializmus. Maga az épület, a falak, a festés, minden kicsit olyan igénytelen és lepukkant volt. Tényleg a legjobb jelző rá, hogy olyan szocialista.

Először jött az útlevél-kezelés, aztán keresztülmentünk a fém-detektoros ellenőrzésen. Az egész út alatt hülyéskedtünk az Ausztrál sráccal, hogy lehet nem kéne az indiai sráccal együtt menni, mert majd biztos kiveszik a sorból és jól kikérdezik, stb… Mikor átmentem a fém-detektoron és megnézték az útlevelemet, mintha valami különös figyelmet kapott volna, én nem vettem észre, de emlékszem, hogy Bipin meg is jegyezte, hogy “Na, európai uniós útlevél, hogy felkeltette az érdeklődésüket!”. De engem nem is érdekelt, azt hittem tényleg csak úgy szivatásból mondja. De nem! Ahogy odaértünk a csomagkiadóhoz (és itt jelzem, hogy itt semmilyen ellenőrzés nincsen) odalépett hozzám egy magas, rendőr kinézetü tag. Nem volt uniformisban, mint a határőrök, csak volt rajta egy jelvény, de pont olyan nyomozó kinézete volt. Elkérte az útlevelemet, megnézte, majd elkérte a többiekét is. Scott útlevelét ki se nyitotta, egyből vissza is adta, az enyémet és Bipin-ét magánál tartotta és mondta, hogy ő ott vár, hozzuk a bőröndünket. Közben, amikor nézte az útlevelemet láttam, hogy volt nála egy kis papír fecni a nevemmel és hogy Panama. Ekkor megjelent ott még több rendőrféle és elkezdtek ott veszekedni és egymás kezébe adogatni az útlevelünket, hogy “Te csináld! Nem, te!”, meg hogy “közösen vagy egyenként”. Végülis csak egy ember maradt ott velünk, aki vegigkérdezett minket, hogy honnan jövünk, mit csinálunk, stb… Majd csak jó utat kívántak és mehettünk. Őszintén, kicsit reménykedtem, hogy elvisznek egy ilyen igazi jó kis szocialista kihallgatásra, de nem.

A vámon már nem kérdeztek semmit és végre beléphettünk Kuba-ba.