Los Angeles, NBC, Hollywood és Malibu
Dátum: 2006-09-22 | írta: András |
Nyomtasd ki
Ha azt mondom, Los Angeles és Hollywood, mi jut mindenkinek az eszébe? Filmipar. Igen, Hollywood az amerikai filmgyártás központja. Ha már itt voltunk el akartunk menni egy stúdió túrára, de a nagy filmstúdiók árai túl magasak voltak ($100 ≈ 21.500 Ft) és azt mondtuk, annyit nekünk nem ér. Aztán találtunk egy szórólapot egy NBC stúdió túráról, ami töredéke volt a többi túrának. Gondoltuk legalább ezt akkor megnézzük, a Jóbarátok sorozatot úgyis ők gyártották.
Az NBC-t elég könnyen megtaláltuk. Hatalmas elkerített területen fekszik a Warner Brothers filmstúdió szomszédságában, Burbank-ban. Megvettük a jegyet, majd vártunk a következő túra indulásáig. Nagy sajnálatunkra, csak a túrán derült ki, hogy a Jóbarátokat nem is itt forgatták, csak az NBC adta le. Egyébként semmi közük nincs hozzá. Szinte az egész túra az “Életünk Napjai” (Days of our Lifes) című szappanoperáról szólt, amiről mi semmit nem tudtunk, azon kívül, hogy Joey a Jóbarátokban ebben a sorozatban kap szerepet.
A túra egyetlen izgalmasnak mondható része az utolsó pár perc volt, amikor is “Tonight Show with Jay Leno” stúdióját néztük meg. A Show pár éve amerika legnézettebb talk show-ja volt. Az ő mintájára készült az otthoni Fábry Showder. Jay Leno-val nem találkoztunk, de láttuk autóját. Állítólag hatalmas autórajongó. Autókat és motorokat gyűjt, gyűjteménye kb. 200 darabból áll és minden nap más és más autóval, vagy motorral jár dolgozni.
Ez volt az utolsó napunk Los Angeles-ben, gondoltuk elmegyünk még egyszer a Hollywood Boulevard felé, még egyet utoljára megnézni milyen is – ha már egyszer útba esett.
Éppen magán a Hollywood Boulevard-on mentünk és parkolóhelyet kerestünk, amikor Sára felkiáltott. NÉZZÉTEK, ki van ott, az a srác a Joey-ból. Nem emlékeztünk a nevére, de egyből mi is felismertük. Zack szerepét játszotta a Joey című amerikai sorozatban, ami a Jóbarátok folytatása volt Joey életéről Los Angeles-ben. Vagy, ha így nem ugrik be, akkor ő volt a főszereplője a ”Juwanna Man” (C-kosár) című filmnek. A neve pedig Miguel A. Núñez Jr.
Ahogy a kocsiból mindannyian rábámultunk, visszanézett ránk és egyből intett is. Sára éppen kezében tartotta kameráját. Odakiálltott Miguel-nek: “Keep smiling!” és csinált róla egy képet.
Kicsit olyan idétlen az egész és általában nem vagyunk ilyen hülye celebmániások. De úgy megörültünk neki, olyan jó hangulata lett az egész csapatnak, hogy csak na.
Már nem emlékszem pontosan hol, talán egy benzinkúton, vagy valami kis boltban megpillantottuk valamit. Hát hogy Kozsó keze idáig is elér az már nem semmi. Hip Hop Boys CD egy amerikai kis-boltban. Kb. 200 Ft-ért.
Az utolsó délutánra egy kis Malibu Beach-i sétálgatást terveztünk, ami Los Angeles legelőkelőbb partja, tele hírességek házaival. Malibu Beach-en gyakorlatilag az óceánpart magánterület. Valahol olvastam, hogy egészen addig, amíg az óceánban sétálsz, addig közterületen vagy, de a part, a homok, az már a házhoz tartozik. A házak egyébként ott vannak 10-20 méterre az víztől.
A főútról lejutni a partra nem egyszerű. A házak teljesen egybeépültek és közöttük lemenni nem lehet. Csak minden jó pár km-en van egy-egy szűk sáv, ahol le lehet menni az útról a partra. Jó pár órát sétálgattunk itt. Megvártuk a naplementét. Csodáltuk a házakat, villákat. Az egyik házban Sára felfedezni vélte Courtney Cox (Monica a Jóbarátokból) házát. Később, interneten megkeresve, tényleg kiderült, hogy az volt az. A parton egyébként nem sokan voltak, csak egy-két sétálgató vagy kocogó embert láttunk. A malibui sétálgatás után már csak a pakolás maradt. Este még befeküdtünk a hotel jacuzzijába egy kis pihenésre.
Összepakoltuk cuccainkat. Ez volt utazásunk utolsó estéje. Másnap megyünk haza.
A folytatáshoz kattints ide:
Utolsó nap, elhagyjuk Los Angelest»A sorozat további cikkei:
A teljes listához kattints ide- Death Valley, a halál völgye
- Sequioa nemzeti park
- San Francisco, Golden Gate Bridge
- San Francisco városnézés
- San Francisco, Alcatraz
- A lélegzetelállító Highway 1 San Francisco és Los Angeles között
- Los Angeles, Venice Beach
- Los Angeles, Beverly Hills és Hollywood
- Los Angeles, NBC, Hollywood és Malibu
- Utolsó nap, elhagyjuk Los Angelest
- Összesítés, statisztikák








szia király az oldalad én is mek ki majd pár év múlva.Egy kérdésem lenne nehéz kijutni de én ott is akarok lakni na csak ennyi köszi és télleg jó az oldalad