Az Egyenlítő és a világ közepe

Dátum: 2009. Január 4. | írta: András | Nyomtasd ki Nyomtasd ki

Az ország, Ecuador, nevét a rajta átfutó Egyenlítőről kapta, ami spanyolul ’ecuador’. Az ország ezen kívül büszkélkedhet még a „világ közepe” elnevezéssel is. De hogy miért pont itt van a világ közepe? Bevallom ezen gondolkodni még soha nem jutott eszembe és most talán meg is tettem volna, ha vezetőnk egyből nem világosít fel.

Te, kedves olvasó, talán állj meg itt egy percre és gondolkodj el ezen. A világ közepének valahol az Egyenlítő vonalán kell lennie. De akkor is, annyi országon fut keresztül, miért pont ezt választották?
Ha nem sikerült rájönni, elmondom. Történt ugyanis, hogy egyszer régen a franciák kitalálták, hogy meghatározzák a világ közepét, ergo egy földrajzi helyet. Ezt a pontot valahol az Egyenlítő mentén kellett meghatározni. Mik jöttek szóba? Afrika, Délkelet Ázsia és Dél-Amerika, esetleg szigetek. Ez utóbbiak a folyamatos szigetmozgások miatt nem jöhetett szóba. Délkelet Ázsia nagyobb szigeteit az alacsony tengerszint feletti magasság miatt zárták ki. Félő volt ugyanis, hogy egy cunami vagy földrengés egyszerűen eltünteti a Föld középpontját. Afrikát politikai és biztonsági kérdések vetették el. Az országokban véres polgárháborúk és forradalmak zajlottak, így maradt Dél-Amerika, amelynek legnagyobb egyenlítői részét sűrű dzsungel borítja. Szinte már kézenfekvő volt az ecuadori főváros a maga 2.800 méter tengerszint feletti magasságával. Így lett Ecuador és Quito a világ földrajzi központja. (Még egy érv Ecuador mellett az, hogy szerették volna valamelyik egész hosszúsági fokhoz közel – 90 fok, vagy annak többszöröse – meghatározni a világ közepét és az ecuador-i Galapagos sziget pont erre esik.)

az egyik lábam itt, a másik ott

az egyik lábam itt, a másik ott

Maga a város, Quito nem esik az Egyenlítőre, viszont onnan könnyen elérhető, ami számunkra egy kb. 1 órás buszozást jelentett.

A világ közepe maga egy kis „falu” és egy hatalmas emlékmű, körös-körül ajándékboltokkal, éttermekkel. Ez mind szép és jó … lenne, ha nem lenne rossz helyen! Az emlékművet ugyanis rossz helyre építették. Annak idején ugyanis még nem voltak olyan precíz műszerek, mint manapság. Az akkori helyet régi indián módszerekkel és csillagászattal határozták meg … pontatlanul.

Monumentum az Egyenlítőn

Monumentum az Egyenlítőn

Csupán 240 métert tévedtek! :) És ez csak nem olyan rég a GPS-ek világában derült ki. Upsz, de hát mit lehet tenni? Hát nem nagyon reklámozni. Így az emberek nagy része nem is tudja. Akikkel ott beszélgettünk, azok közül szinte senki sem tudta.

esztelenül, fejetlenül az Egyenlítőn

esztelenül, fejetlenül az Egyenlítőn

így készült...

így készült

Létezik egy köztudott feladat, miszerint csak az Egyenlítőn lehetséges egy tojást kiegyensúlyozni egy bevert százas szög fején. Ennek valami olyasmi magyarázata van, hogy az Egyenlítőn kívül a föld forgása olyan mozgást indukál a tojás belsejében, amely folyamatosan mozgó állapotban tartja azt – vagy mi. :)
És vicces volt látni, ahogy sok ember a „hamis” egyenlítői vonalon próbálta ezt a feladatot teljesíteni – természetesen sikertelenül.

De akkor hol is van az igazi Egyenlítő? Mi van ott pontosan?

Az eredeti hatalmas emlékmű mögött, egy poros földút végén található az igazi Egyenlítői Múzeum. Ha nem tudja az ember, hogy ezt hol kell keresni, vagy egyáltalán, hogy keresni kell, akkor a büdös életben nem fog belefutni, annyira el van dugva. Mi tudtuk, hogy van ilyen, azt is, hogy hol van, mégis nehezen találtuk meg.
Ez a múzeum már az igazi egyenlítői vonalon fekszik, ezt az ember különböző kísérleteken keresztül maga is láthatja:

az igazi Egyenlítői Múzeum

az igazi egyenlítői múzeum

- a már említett tojás egyensúlyozás egy bevert szög fején. Aki ezt sikerrel végrehajtja az egy bizonyítványt is kap erről. Nekünk is sikerült :)

kiegyenlítettem

kiegyenlítettem

- aztán 2 különböző kísérlet egy vödör vízzel és egy lefolyóval. Az északi féltekén ugyanis az óra járásával megegyező irányba, a déli féltekén pedig ellenkező irányba örvénylik le a víz. Magán az Egyenlítő vonalán, pedig örvény nélkül, egyszerűen csak lefolyik.

Megtudtunk ott pár érdekes tényt is:

- Az Egyenlítő vonalán van a világ legpontosabb napórája. A múzeum túravezető azt mondta, jobban bízik abban, mint bármely más karórában.
- Az Egyenlítőn kevesebb a súlyunk.
- Az embernek rosszabb az egyensúlyérzéke, például nem tudunk csukott szemmel, széttárt karokkal tyúklépésben végigmenni az Egyenlítőn.
- Illetve, az ember az erejéből is veszít.

a valódi Egyenlítőn

a valódi Egyenlítőn

A múzeumban az Egyenlítő vonalán kívül egyéb látnivalók is voltak. A túravezetőnk bemutatta az őshonos indián törzseket, azok életét és szokásait, amik közül a legkirívóbb egy törzsi rituálé amely egy emberi fej “kifőzéséről” szól.

rituálé

rituálé

és a végeredmény, egy igazi emberi koponya

és a végeredmény, egy igazi emberi koponya

Chris fuvócsövezik

Chris fuvócsövezik

A múzeum egyszerűen kihagyhatatlan. Aki arra jár, annak kötelező.

Itt szeretnék pár szót szólni az ország biztonsági kérdéséről, ugyanis aznap, amikor az Egyenlítőhöz buszoztunk, Chris-nek ellopták a kameráját. Míg Chris és én – akik akkor Bogotában éltünk és dolgoztunk – többször is veszélyesnek éreztük a közeget Ecuadorban és félve indultunk el egy-egy utcán, addig Lacinak és Vandának, egyenesen felüdülés volt az ottani utcákon sétálgatni, az általuk sokkal veszélyesebbnek ítélt Kolumbia után, mondván ők Quito-t sokkal biztonságosabbnak érzik.

Persze magyarázható ez azzal a mi részünkről, hogy azok után, amit megszoktunk Bogotában, átléptünk egy számunkra ismeretlen országba, ahol az új dolgok előhozták belőlünk újra ezt az óvatosságot – vagy hívhatjuk úgy is, hogy félelmet.

És valószínű tényleg, Ecuador a feltűnően sok utazási iroda és az őket eltartó hátizsákos turista miatt tényleg, nemcsak hogy biztonságosabbnak néz ki, de a valóságban is az.

1 komment érkezett

  • Vanda
    2011/2/28


    Iszonyat jó ezeket újra “átélni” :) Még, még, képeket is Andris :) )))

Szólj hozzá:

* csillaggal jelöltek kitöltése kötelezõ.