utazgatok

Busszal érkeztem Santa Marta-ba, Kolumbia második legfontosabb Karib tengeri városába, azzal a céllal, hogy megmásszam és felfedezzem a Sierra Nevada hegység Elveszett városát.

Szálláskereséssel nem kellett bajlódni, mert egy bogotai ismerősöm még otthonról szerzett nekem szállást egy ismerősénél. Vendéglátóm, Junior, egy kolumbiai srác. Rajtam kívül volt már egy állandó lakójuk, egy amerikai fiú, aki náluk bérelt szobát. A lakás egyszerű volt, de a célnak megfelelt. A házigazdák nagyon barátságosak és vendégszeretőek voltak. Meleg víz nem volt, se WC ülőke, amire a falból, a WC csésze fölé kiálló zuhanyzó cső lehet a magyarázat. De hát nyaral az ember, ilyenekkel nem szabad foglalkozni.

Érkezésem másnapján korán reggel elmentünk az utazási irodába, hogy lefoglaljam és befizessem az Elveszett város túrát. Taxival mentünk, amiért városon belül 3.000 vagy 4.000 pesó (300-400 Ft) fix a viteldíj. Nem rossz ár egy 600.000 fős városban. Az autós taxikon kívül voltak még motoros taxik is, amiknek fuvardíja 50-100 Ft. Ilyet eddig sehol nem láttam, meg olyat sem, hogy
egy egész 4 fős család használ egy Simson kategóriás motort családi „autónak”. Igen, négyen a motoron: elöl a kisgyerek, aztán az apja, aki kormányoz, aztán a másik gyerek, legvégén meg az anyuka. Viccesen néztek ki és én főleg az ilyen dolgokért szeretek utazni. Ami más, mint otthon, meghökkentő, érdekes.

Az irodába érve kiderült, hogy a következő túra 3 nap múlva indul. Tökéletes. Addig meg tudom nézni a többi látnivalót és még arra is lesz időm, hogy kényelmesen visszaérjek Bogotába.

Magáról Santa Marta-ról most nem sokat akarok mesélni, erről lesz majd egy másik cikksorozat. Inkább csak a látnivalókról felsorolásképpen:

El Rodadero. Santa Marta gazdag városrésze éttermekkel, ajándékboltokkal és hófehér hotelekkel, amelyek rendre a part mellett húzódnak. A bogotai ifjúság kedvelt szórakozóhelyei, amit minden év januárjában – az egyetemi szünet alatt – meglátogatnak. Éppen a gazdagsága miatt, nekem annyira nem tetszett.

El Rodadero

Taganga, ami már sokkal hangulatosabb. Bohém kis halászfalu egy gyönyörű öbölben kb. 10 percre Santa Marta belvárosától. A falucska gyakorlatilag két utcából áll tele bárokkal, ajándékboltokkal és tengeri herkentyűt kínáló éttermekkel. Annak ellenére, hogy az egész helyet átjárja a hippie, reggae stílus, nem olcsó hely. A büféárak 2.000 és 5.000 Ft között mozognak.

Naplemente Tagangán

Végül, de nem utolsó sorban pedig Santa Marta igazi látnivalója, a kb. 1 órára fekvő Tayrona Nemzeti Park, ahol Kolumbia egyik, ha nem a legszebb partszakasza húzódik. A legjobban talán úgy tudnám leírni, hogy olyan, mint a Lost című sorozatban.

Eredetileg két naposra terveztem a Tayrona parki látogatásomat, de sajnos túl későn érkeztem, és aznap már nem engedtek be több turistát. Kénytelen voltam visszamenni Santa Marta-ba szállásadóimhoz.

Másnap korán reggel újra elindultam és 6 órakor már a buszon ültem ismét a Tayrona felé. Most időben érkeztem, viszont a jegyvásárlás közben érdekes dolog történt: rám kerül a sor, mondom: egy jegyet kérek. Pénztáros igazolványt kér. Adom, nézi és kérdi, hogy ugye én külföldi vagyok. Mondom igen, de Kolumbiában élek és dolgozom. Erre ő mondja, hogy nekem nem 8.000 Peso (800 Ft), hanem 23.000 Peso (2.300 Ft) a belépő. Na, mondom, álljunk csak meg egy kicsit, mert láttam, hogy az előző lány csak a kolumbiaknak szóló jegyet vette, holott a csapatukban több külföldi is volt. Tőle megkérdezte, hogy hány külföldi van a csapatban? Ugye nem?! A pénztáros csak hebegett, habogott arról, hogy ő azt nem tudhatja és láttam, hogy érdemleges választ nem fogok kapni. Mire én már fordultam is a mögöttem álló kis csoporthoz – akik közben fültanúi voltak beszélgetésünknek – és kérdem:

- Mi van akkor, ha ők veszik meg nekem a jegyet?

De a pénztáros erre se nagyon tudott mit mondani. Közben már a sorban állók is próbálták győzködni arról, hogy ugyan, adja már nekem is azt a jegyet 8.000 Peso-ért, de csak nem állt kötélnek. Láttam nem megyek itt semmire, gondoltam majd keresek valakit hátrébb a sorban.
Kiléptem a sorból és indultam volna hátrébb, amikor az egyik lány a mögöttem lévő csoportból odafutott, hogy adjam gyorsan a 8.000 Peso-t, mert nekem is vesznek jegyet.

A bejárattól kb. egy 3/4 órás gyalogtúra a tényleges tengerpartig, aminek az a lényege, hogy meleg van és még annál is több szúnyog. De nem ezek a balatoni szúnyog fajták. Az ottaniak a magyar szúnyogriasztótól még csak nem is köhintenek. Ezek ún. tűzlegyek. Nagyon aprók és gyorsak. Észre sem veszed, már meg is csípnek, méghozzá a bokádat. Amit már csak naplementekor kezdesz el vakarni és estére szépen be is dagad. Nagyon veszélyesek.

A látvány viszont kárpótol mindenért. Egyszerűen csodálatos. Fürdeni sajnos nem lehet a hatalmas hullámok miatt, de az ember úgyis odavan az ámulattól. Csodás kék ég, fodrozódó hófehér hullámok, a háttérben pedig a Sierra Nevada hegycsúcsai.

Én és a Tairona

La Piscina - Tairona Nemzeti Park

Tairona Nemzeti Park

Sziklás tengerpart a Tairona Nemzeti Parkban

Arrecifes - Tairona Nemzeti Park

Az egész napos túra után lepirulva, vagy inkább leégve, szúnyogcsípésektől megbénulva, de – ami a legfontosabb – élményekkel tele mentem vissza Santa Marta-ba. Pihenni sajnos nem sokat tudtam, mert másnap reggel már indultam is az Elveszett Városba.