utazgatok

Felérve a Grand Canyon túránkról átöltöztünk, kocsiba szálltunk és elindultunk vissza Las Vegas-ba. Itt ahelyett, hogy a gyorsabbik utat választottuk volna és az autópályán mentünk volna, mi a legendás 66-os utat, a Road 66-et választottuk. Itt ugyanis Arizona államban a 66-os út legnagyobb része még mindig megvan, sőt még járható is. Azt mondtuk, ha már itt vagyunk, ezt se hagyjuk ki.

Első megállónk Seligman nevű városka volt. Igazi hangulatos régi amerikai kisváros. Régi old-school autók, 60-as évekbeli éttermek, házak, mindenfelé korhű táblák, stb…

Seligman városka boltjai

Sajnáljuk, nyitva vagyunk

Ott sétálgatva találtunk egy borbély üzletet is, ami igazából egy múzeum és egy ajándékbolt is volt egyben. Belül, mintha megállt volna az idő. De a borbélyüzlet még mindig üzemelt. A borbély, egy idősebb úriember, mintha valami helyi híresség lett volna. A falon körbe-körbe rengeteg névjegykártya a világ minden tájáról, fényképek róla csupa híres emberekkel, mindazokkal akiket borotvált, vagy akinek a haját vágta.

Régi borbély üzlet Seligman városkában

Ezen kívül régi rendszámtáblák, mindenféle régi amerikás ereklyék, pénzek, stb.. mindenféle, amiről csak az embernek a régi Amerika eszébe juthatna. Ott jártunkkor egy forgató csoport is volt ott és interjút csináltak ezzel az idős bácsikával. Mi is meghallgattuk. A régi időkről mesélt, arról amikor még a 66-os út jelentett valamit.

Interjú a borbéllyal

Hamarosan tovább álltunk, a következő megálló Kingman városa volt. Míg az előző városba, Seligman-be véletlenül keveredtünk oda és nem igazán terveztük, addig Kingman-be igenis akartunk menni. És ugyan úgy, mint Flagstaff, ez is nagy csalódás volt. A régi 66-os útnak, a régi Amerikából nyomát se találtuk. Egy-két helyen megkérdeztük, hogy ugyan hol is van a régi városrész, de azok nem is hallottak ilyenről. Pedig ezekről a helyekről más utazók számoltak be, hogy érdemes oda elmenni. Itt a példa, hogy néha még ez sem elég és jobb, ha az ember megy a maga feje után. Ezekkel a helyekkel egyebkent az lehetett a baj, hogy a nagy állami autópálya a 40-es út pont ott ment rajtuk keresztül. A Saligmen pedig egy kicsi kis kisvaros messzebb az autópályától.

Régi autó a 66os úton

Kingman-ben úgy gondoltuk, már közel voltunk Las Vegas-hoz és nem akartunk tele tankolni. Ugyanis amikor felvettük a bérelt kocsit megkérdezték, hogy hogyan akarjuk visszavinni, üresen vagy tele. Ez elött, akár mikor béreltünk kocsit, ezt soha nem kérdezték meg és most sem számítottam rá és nem is tudom miért, azt mondtam, hogy legyen üresen. Korábban bármikor kocsit béreltünk, tele tankkal kaptuk és ugyan úgy kellett visszavinni. És ha például tudtuk, hogy másnap reggel kell visszavinni, akkor előző este teletankoltuk és még aznap este jártunk vele. A kocsi úgyse tudja kimutatni, hogy pontosan mennyi benzin van benne, csak úgy körübelül, annyit meg úgyse mentünk vele, hogy azt meg lehessen állapítani, hogy már nincs tele, így végülis az ingyen volt. De így, hogy üresen kellet visszavinni, ezt nem tudtuk megcsinálni, sőt, csak gondoljatok bele, milyen nehéz azt kiszámolni, hogy pont akkor legyen üres a tank, amikorra vissza kell vinned a kocsit. Nem lehet, többet tankolsz a biztonság kedvéért és ez persze benne marad a végén a kocsiban, amikor visszaviszed. Szóval ez egy tipp és egy életre szóló lecke nekem is, hogy a kocsit mindig úgy kérjük, hogy tele tankkal kelljen visszavinni. Na, és a lényeg az, hogy mi nem akartunk túl sokat tankolni, azt hittük már közel van Las Vegas. De mint kiderült, nem volt.

Régi autó Seligman városkában

Kingman után a táj már nagyon unalmas és barátságtalan volt. Soksávos autópálya, igazi nagy forgalom. Furcsa volt ez az egész egy olyan hét után, amikor sokszor autót sem láttunk.

Ott autózva Nevada felé, egyszer csak a kis benzin lámpa kivilágított. Elkezdtünk számolgatni és hát rájöttünk, hogy a benzin bizony nem lesz elég Vegas-ig. Tankolni kell. Viszont benzinkút az nem volt. Gondolkodtunk, hogy esetleg le kellene-e térni az autópályáról és tankolni egy ilyen kisvárosba, de hát mégiscsak a sivatag közepén voltunk és semmi biztosat nem tudtunk, hogyha például lefordulunk valahova, az hova is vezet. Ezt az ötletet gyorsan elvetettük, mondtuk jobb, ha az autópályán maradunk, ha bármi baj van, ott legalább mások tudnak majd segíteni, ha kell.

Közben elértük a Hoover Dam (Hoover Gát) területét. Sokaknak, akik Las Vegas-ba jönnek, a Hoover Dam egy kötelező látnivaló. Minket ez egyáltalán nem érdekelt. Meg se akartuk nézni.

Road 66os táblák Seligmanban

Maga a gát előtt volt egy rendőri ellenőrző pont, még a szeptember 11-e miatt, ahol minden autót átvizsgáltak. Ott megkérdeztem a rendőrt, hogy ugyan milyen messze van a következő benzinkút, mert a lámpa már ég. Visszakérdezett, hogy mióta ég már, mondtam, hogy hát már egy ideje, nem hiszem, hogy túl sok van benne. Erre mondta, hogy álljak félre, majd ők adnak egy kicsit. Félrehúzódtam. Ott két másik rendőr ült az árnyékban és pihent. Ahogy meglátták, hogy egy kocsit félreállítottak úgy ugrottak fel, mintha terrorista veszély lett volna. Aztán mondtam, hogy nem, nyugalom, csak fogyóban van a benzinünk. Hoztak egy nagy gallon benzint. Én azt hittem, csak egy picit adnak belőle, de mondtak, hogy rakjam csak, töltsem bele az egészet. Mikor végeztem megkérdeztem, hogy mennyivel tartozunk, de mondták, hogy ugyan semmivel. Megköszöntem és továbbálltunk.

Magán a gáton hatalmas építkezés volt. Egy autópályát építettek ugyanis mellette, ami 2010-re készül majd el.

Hoover gát éjszaka

Talán még emlékeztek, hogy amikor elhagytuk Vegas-t észak felé, írtam, hogy milyen gyors volt és pillanatok alatt már a sivatagban voltunk. Hát itt most nem ez volt a helyzet. Most délről érkeztünk és hatalmas forgalom volt. Lassan haladtunk, de mégis egy élmény volt, ahogy beértünk a városba a hegyek közül. Most láttuk ezt a hatalmas várost közelről is. A fények, az a forgalom, a sok-sok sávos autópálya. Egyszerűen félelmetes. Innen beérni a Strip-re szerintem legalább másfél órába tellett.
A Grand Canyon-tól vissza Las Vegasba az úton összesen 550 km-t tettünk meg.

Az aznap estére már megvolt a foglalásunk 6 fő részére a Circus Circus Hotel-ben. Itt találkoztunk ugyanis tesómmal, barátnőjével és még két másik barátunkkal, így voltunk összesen hatan, Sára, Ildi, Ági, Lili, tesóm és én.