utazgatok.hu

Sri Lanka – Keleti-régió

Fő látnivalók:

• Trincomalee
• Tengerpart

Dambulla-t és Trincomalee-t (alias Trinco) az A6-os – Google map szerint – autópálya köti össze. Mivel reggel 11 körül már úton voltunk, úgy gondoltuk ezt a röpke 100 km-t 1-2 óra alatt letoljuk, aztán utána végre jöhet a megérdemelt fehér homokos tengerpart. Tévedtünk. Ezt az utat sok mindennek lehet nevezni, de nem autópálya, még nem is autóút, sőt sok esetben még nem is út!

Főút Sri Lankán: buszokkal, kamionokkal és kátyúkkal

Voltak szakaszok, ahol kb. egy órán keresztül 10-15-tel tudtunk haladni; persze a 75 km/h-s sebességjelző táblát azért kirakták. Brutális, azt hittem sose érünk oda. Öröm az ürömben a helyi világ felfedezése a 4órás (igen, 4 óra alatt 100km!) autózás alatt:

• Rengetek a kóbor kutya, de annyi, mint Pesten a galamb. Mindenhol ott vannak, de nem ugatnak, nem futkosnak, leginkább csak fekszenek az út közepén
• Teljesen vegyesen vannak felöltözve a helyiek; a legmókásabb, amikor csak egy szál törölközőféleségben állnak az út szélén, s mosolyognak
• Az emberek alapból mosolyognak, amit nem nagyon tudtunk hova tenni európai gondolkozásmóddal. Kicsit ijesztő is volt, hogy mit akarhatnak, de később kiderült, hogy semmit, csak örültek a távoli utazónak
• A föld téglavörös, s ilyen színűek a házak is – a port és homokot mindenfelé hordja a szél. Ami vicces, mert az iskolásoknak hófehér az egyenruhája, de furcsa módon patyolat-tiszták voltak valamennyien

Iskolás lányok patyolattiszta ruhákban a vörös homokon

• A másik jellegzetes tájegység a rizsföld – gyönyörű zöld színben pompáznak, talán csak Skóciában láttam hasonlóan zöld tájat. A földek mellett pedig legelnek a tehenek. Vagyis legelnének, de nincs sok mindent enni, ezért az összes csupa csont és bőr…
• A házak elég egyszerűek, főleg csak a homlokzat van lefestve, s sokszor ablak sincs. Ezzel szemben van pár igazi palota, gyönyörű faragott faablakokkal, és az épületeket a legkülönbözőbb színekre festik. Házak sokasága van felállványozva, félig készen, vagy éppen csak az alsó szint van beépítve, felül csak a téglák állnak. Vagy lassan halad a fejlődés, vagy csak nem érdekli őket
• A kamionokat és a buszokat viszont annál inkább karbantartják. A Tata-k eszméletlenek; mindegyiknek egyedi festése van

Egyedi festésű busz – így hivják fel magukra a figyelmet a busztársaságok

• A buszok hajtanak, mint az állat, mert nincs hivatalos társaság, hanem magáncégek küzdenek az utasokért. Így nagy a verseny, s emiatt letolják a kisebb autókat az útról. Amúgy máshogy használják a dudát is: amikor odaérnek a kanyarhoz, dudálnak, hogy most előznek, s megindulnak. Aki jön szembe, az meg lehúzódik. Működik: a 10 nap alatt egy karambolt láttunk összesen
• Elefántok mellett aligátorokat is láttunk, sőt aligátorjelző tábla is van!
• Az útszéli kisboltok jól felszereltek, hűtött italok, édességek, és rengeteg féle banán volt a kínálatuk
• A víz ára nagyjából állandó, 2012-ben olyan RS50-70 volt egy 1,5 literes palack
• Ettünk vörös banánt – melynek az íze az eddigi összes banánnál fenomenálisabb – RS80 / Kg. Ezután már csak ilyet vettünk. Annyira édes, és gyümölcsös – az itthon kapható elbújhat mellette
• Ez amúgy nagyon tetszett nekem, hogy nem próbáltak lehúzni, vagy átverni. Nem kell az árban előre megalkudni, és ha még drágábbat mond pár Rupee-val, akkor mi van. Ennyi nekik is jár!
• A banán mellett, a másik kedvenccel is ezen a környéken találkoztunk először: Curd & Honey, vagyis bivaly joghurt, mézzel (RS40-50 / db)

Kedvenc desszert – curd & honey

• Nem is tudtuk mi lehet, csak egyre több helyen láttunk égetett edényeket az út szélén. Aztán egyszer csak szóltunk Faiz-nak hogy mi ez, ő meg gondolom éhes volt, ezért megállt a következő helyen. Maga a joghurt kis tálkákban van, és erre öntik rá ezt a mézszerű valamit. Igazából valami helyi növény nedve, sokkal finomabb, mint a hagyományos méz, amit itthon eszünk. Nos, megálltunk, rendeltünk. Kérdik akarunk-e kanalat, mondjuk „Persze!” – Erre a néni egy kb. 3 hónapja ott poshadó vízbe 2-3szor belemártotta a 2 használt kanalat, megtörölte egy ezer éves rongyban, majd átnyújtotta – akkor láttam meg, hogy a használt szívószálak ott áznak: örülök, hogy nem inni kértünk. Összenéztünk Ildivel, és belekezdtünk. Hát, már emiatt megérte eljönni – omlós édes-savanykás joghurt, a finom szósszal – isteni

Nagyon finom desszert (a bácsika eléggé örül)

• Persze az egészet leöblítettük pár széntablettával (kötelező útitárs) a kocsiban, de nem lett semmi bajunk. Aznap még legalább kétszer ettünk ilyet, majd minden nap, ahol láttunk, megálltunk nassolni
• Ami még feltűnő volt, az az öltözködés. Nem nagyon követik a divatot, sőt az igazi buddhisták leginkább csak magukra tekernek egy leplet, s abban sétálgatnak – hogy hova, azt nem tudom, mert olyan lazán sétálgatnak, mintha minden nap vasárnap lenne
• A helyi lányok viszont mindig gyors léptekkel haladnak, s szépek. Egyszerűen kedves arcuk van, mindig mosolyognak. Ezzel szemben az öregasszonyok borzalmasan csúnyák; megtörtek az élet súlya alatt…

Pár dolgot tanultam a sofőrünktől, nem mintha akartam volna; ő leginkább ezekkel a kifejezésekkel dolgozik

• Estuti = Köszönöm
• Ok-ok, hari-hari! = persze, minden rendben
• Habarana = az a szülővárosa, nem tudom miért, de folyamatosan emlegette

Trincomalee egy álmos kisváros a szigetország keleti partján. Mindösszesen 260 km-re van a fővárostól, azonban ennek az útnak a megtétele legalább 1,5-2 (!) napig tart. Leghíresebb partszakaszok a Uppuveli és Nilaveli. Mi is ezek miatt jöttünk ide, és nem csalódtunk. Kis keresgélés után ráakadtunk a White sand Beach hotel-re.

Tökéletes feltételek Trincomalee-ban

Közvetlen az öböl partján fekszik, szögesdróttal elzárva. A hotel épületei mellett helyi putri – olyan, mint valami hajléktalan szállás. A mi szobánk tiszta, légkondis, és 3-4 ember folyamatosan reggeltől-estig figyeli minden óhajunkat. S tényleg reggeltől estig… Ugyanaz hozza ki a reggelit, mint a vacsorát, nappal gyümölcsöt oszt, vagy éppen teát szolgál fel. 24 órás ügyelet, a legfiatalabb alig 10-12 éves. A nagyobbaktól tanul, hogyan kell teríteni, mi az illem. Vicces, hogy mikor rájön, hogy rosszul rakta le a villát, simán kézzel megmarkolja és megigazítja.

Trinco üres tengerpartja

Az Indiai-óceán gyönyörű, vize óránként változtatja a színét. Kifekszünk a hófehér homokba, nincs körülöttünk senki; ameddig a szem ellát miénk a part. Csak egy tehén, meg egy varjú kószál el párszor mögöttünk, meg kis rákok futkosnak a homokon. Hogy teljes legyen a kép egy kóbor kutya is színre lép. Embereknek azonban semmi nyoma.

Tengerparti kapu

Ezen a környéken amúgy nincsen más, lényegében csak az óceánt lehet felfedezni, aki akar, innen mehet hajókázni, búvárkodni. Többek között a Pigeon Island van a közelben, ahova RS1600 a belépő, valamint RS4000 a hajó-transzfer. Állítólag igazi búvárparadicsom. Az óceán önmagában is leköti az embert; mi megnéztük a napfelkeltét és a naplemenetét is.

Pihenés Trinco-ban

Van néhány egyéb „látványosság” is a környéken, melyek elég mókásak:

• Kezdtük először is egy félig megépült hindu templomnál. Már most is használták, és brutálisan élénk kék+sárga színeket használtak

Hindu templom – építés alatt

• Elvittek minket egy hőforráshoz (Kanniya Hot Spring). Azért Magyarország elég erős ebben, szóval, valami különlegesség kellene, hogy lepipáljanak minket. Amikor odaértünk, mondták, hogy van belépő is: RS50 / fő. Aztán mikor megláttuk, nagyot nevettünk: egy jó 30m2-es betonplaccon öntözi magát pár helyi fiatal. Régen ezt a forrást szentelt vízként használták

Kanniya Hot Spring hőforrás – azért van még mit fejlődni Magyarországhoz képest

Ildi és a gyógyfürdő – Sri Lanka módra

Már többször is feltűnt, hogy nincs sok turista. Itt is mi voltunk egyedül, s vicces módon a hely mellett volt egy matatós vásár is, kb. 30-40 bódéval. Miből élnek azt nem tudom, de azért vettünk pár helyi édességet (RS30-40 / csomag), mely sör mellé egész jó volt.

Szerencsére a városban tudtunk újra pénzt váltani. Mókás, mert mint kiderült a reptéren a legjobb a ráta, szóval azt tanácsolom, ott váltsa át az ember a pénzét. A város tetején van egy hindu templom, ahova be is mehettünk és kaptunk pöttyöt a fejünkre. Bár nem tudom mit jelent pontosan, de jó móka volt.

Hindu templom, és a homlok pötty a bindi

A templom előtt – és ez máshol is megvan – cipővigyázó standok vannak. Ahhoz hogy beléphess, úgyis le kell venni a lábbelit, s egy kis borravalóért cserében megőrzi egy kedves néni.
A kilátás az óceánra nagyon király, csak pár katonai csónak zavarja meg az embert. Mint kiderült a Sri Lankai kormány eléggé tart a maláj támadástól, ezért komoly hadsereget tartanak fent, s folyamatosan járőröznek.

Járőröző katonák

Amúgy ezt máshol is észrevettük, elég erős a katonai jelenlét: ellenőrzőpontok, fegyveresek az útszélen, száguldozó konvojok. A hadsereg mellett őzikék színesítik a városképet. Itt valami szent állatként tisztelik őket, levágni nem lehet, ezért simán sétálgatnak és szemetet esznek. Mikor mondtuk, hogy milyen finom az őzpörkölt, elég furán néztek ránk! Zárásképpen megnéztünk egy másik hindu templomot – be is engedtek és épp „mise” volt, ami leginkább éneklésből állt. Az épület tetején pedig neon-tábla jelezte: ez egy „templom”.

Múlt és jelen találkozása a vallásban

A vendégszeretet itt Trinco-ban már sokkal jobb volt, és profibb… Volt lehetőségünk további ételek kipróbálására is:

• Elmentünk egy étterembe, ahol kb. úgy éreztem magamat, mint Észak-Koreában: sehol egy vendég, az étterem akkora viszont, hogy kb. 80-an elférnének – itt ettünk Cuttle fish-t, vagyis tintahalat
• Felkerestünk egy indiai éttermet (Green Park Beach Hotel) is, ahol végre igazi indiai curry-t tudtunk enni, hihetetlenül finom volt, s mindösszesen RS 2000-t fizettünk ketten
• A hotelunkban 2 napon keresztül 3ember ugrált körül minket, ezért cserében RS400-t adtunk, s hatalmas mosoly és köszönet volt a hála