CitySIM, avagy így mobilozz külföldön

Elöljáróban hadd meséljek el egy történetet afrikai utamról. Történt ugyanis, hogy éppen Észak Botswana kietlen szavannáin autóztunk – ahol egyébként néha az ember gyakrabban találkozik az autóutat átszelő hatalmas elefántokkal, mint más autóval – amikor is a semmi közepén az úton előttünk egy lerobbant autó képe kezdett kirajzolódni. Közelebb érve megláttuk az autó két utasát is, akik kezükkel bőszen hadonászva le is intettek minket.
Kérdeztük, hogy mi a baj, miben tudunk segíteni.

Erre ők mondták, hogy mint látjuk lerobbant az autójuk, a mobiltelefon szolgáltatójuknak pedig itt nincs térereje, de ha esetleg a mi mobilunkon van térerő, akkor hívhatnának-e azon segítséget a közeli szafari szállásukról.
Mi sem természetesebb, mondom, majd zsebemből előhúztam telefonomat benne a CitySIM kártyámmal. Kijelzőjére pillantva láttam, hogy a hálózat aktív, térerő van, így magabiztosan nyújtottam telefonomat, hogy “Tessék, próbálják ezzel”.

A telefon természetesen működött, a hívás átment és így a szerencsétlenül járt autósok tudtak maguknak segítséget hívni, majd azt illedelmesen megköszönték és természetesen megkérdezték, hogy mivel is tartoznak, amire én nyugodtan csak annyit mondtam, hogy “Ugyan semmivel, örülök, hogy tudtunk segíteni”.

A történethez még annyit, hogy egy ilyen ‘jócselekedet’ egy magyarországi kártyával, roaming díjakkal bőven egy több ezer forintos tétel lenne… persze ha egyáltalán működik a magyarországi kártyánk.

De hogy is volt ez? Miért nem izgultam a roaming tarifák miatt és egyáltalán mi is ez a CitySIM?

Röviden? Hm, képzeld el, hogy van egy SIM kártyád, ami az egész világon működik és úgy telefonálsz, SMS-ezel és internetezel vele, mintha csak itthonról tennéd, anélkül, hogy a költségeken izgulnál.

CitySIM

Kicsit pontosabban, a CitySIM egy nemzetközi, feltöltökártyás SIM kártya, ami szinte az egész világon működik (jelenleg 197 országban), roaming díjak töredékéért (átlagosan olyan 85%).

És, hogy miért is jó?

  • feltöltőkártyás, tehát nincs havidíj, nincs sokkoló telefonszámla,
  • nincs szerződés, nincs kötelezettségek vagy hűségnyilatkozat,
  • nincs fenntartási költség,
  • a kártyát egyszer kell megvenni, nem évül el, nem jár le,
  • minden kártyához több telefonszám rendelhető, így kaphatunk CitySIM-es, magyar, de akár amerikai telefonszámot is hozzá.

És, hogy ‘mennyire’ jó?

  • kimenő hívások akár országon belülre vagy országon kívülre a romaing díjak töredéke – az Európai Unió országaiból például az EU országaiba indított hívások 45 Ft/perc, SMS küldés 19 Ft/db – a szolgáltatás díjazása egyébként országonként eltérő,
  • ingyenes hívás fogadás 135 országban,
  • rendkívül kedvező SMS díjak,
  • minimum feltöltés már 10 eurótól.

Egy konkrét példa, Japánba érkezésemkor az alábbi SMS-sel fogadott az én “drága” szolgáltatóm. A kimenő hívások percdíja 1.136 Ft! Jól látjátok. Helyette a CitySim kártyával ugyan az a hívás kb. a huszadába, egészen pontosan 0,19 euróba kerül, ami kb. 60 forint.

Hívás indítás 1136 forint/perc

Részletes díjszabás itt található.

A CitySIM megvásárolható online a CitySIM weboldalán.

Bármilyen technikai kérdéssel keressétek a 24 órában rendelkezésre álló ügyfélszolgálatot a +37-2-686-8000 telefonszámon angol nyelven, vagy e-mailben a helpme@citysim.net címen angol és magyar nyelven.

Hozzászólások:

  • Kovács János szólt hozzá:

    Nem találom a mobilinternet tarifáját. Ez most hogyan van ennél?
    Pont ilyen megoldást kerestem, hogy bárhonnan tudjak beszélgetni, de legalább a neten megnézni a legfontosabb dolgokat, főleg ha nyaralni megyek.

  • Péter szólt hozzá:

    Ha engem hívnak, akkor a hívó félnek mennyibe kerül a hívás?
    Köszönöm a választ!

    • András válaszolt:

      Szia Péter,

      A CitySIM alapértelmezetten Észt mobilszámmal érkezik, tehát annyiba kerül hívni, amennyiért Észt mobilszámot hívhat (+372). A pontos tarifákat a saját szolgáltatódtól tudod megérdeklődni.
      CitySIM számról CitySIM számot hívni mindig a legolcsóbb, ez €0,19/perc, bárhol is van a 2 sim kártya. Például egyik CitySIM USA-ban, a másik Magyarországon vagy Horvátországban, vagy Kanadában, vagy akár Thaiföldön, a CitySIMek mindig €0,19-ért hívják egymást percenként.

      Ezen kívül egy CitySIM kártya 2 telefonszámot tud kezelni párhuzamosan, tehát az eredeti Észt mobilszám mellett egy másik szám használatára is van lehetőség. Az alábbiakból lehet választani:
      – Angol mobilszám (+44 770): A szám ingyenes, a tarifák megegyeznek az észt szám tarifáival. A szám kezel hanghívást és SMS-t is.
      – Amerikai mobilszám (+1): A szám éves díja €12, a kimenő hívások tarifái megegyeznek az észt szám tarifáival, míg a hívásfogadás +€0,15/perc tarifával érhetők el. Az amerikai szám SMS üzeneteket nem kezel.
      – Magyar budapesti vonalas telefonszám: Ennek díjai megegyeznek az amerikai számmal.
      Ezekben az esetekben a hívó fél annyiért hívhatja ezeket a számokat, mintha angol, amerikai mobil- vagy budapesti vonalas számot hívna.

  • Gábor szólt hozzá:

    Szia!

    Érdeklődnék! Vettem egy citysim kártyát a telefonomba, bele is tettem , de nem történik semmi! Amit küldtek sms ben apn beállítással kapcsolatban azt először nem fogadtam el, de azóta sehol sem találom! Kivettem a kártyát ,aztán vissza ,de még egyszer nem ajánlja fel sajnos. Megpróbáltam telefonálni róla, de azt az üzenetet kapom ,jogy nincs elég pénz a kártyán. Ez azért érdekes, mert 10 € feltöltéssel vettem!!! Hogya lehetne életre kelteni ezt a kártyát??
    Előre is köszönöm!

    • CitySIM válaszolt:

      Kedves Gábor,

      Köszönjük szépen megkeresésedet, engedd meg, hogy mi válaszoljunk rá direktben.

      A CitySIM kártyák aktívak és azonnal használhatóak, de amint tapasztaltad, az egyenleget biztonsági okokból nem tároljuk a sim kártyán, ezt a felhasználó tudja aktiválni a sim és a hozzá tartozó kód birtokában. Az aktiváláshoz kérlek, hogy kapard le a sim kártya alatt található ezüst csíkot, majd töltsd fel csomagoláson lévő utasítások szerint.

      Az apn beállításokra vonatkozó push üzenet csak az első használatkor jelenik meg automatikusan. Mivel azt akkor nem fogadtad el, ezért kérlek, hogy manuálisan állítsd be az apn kódokat az alábbiak szerint:
      Access point name (apn) > send.ee
      User name > enter your CitySIM number, eg. 37212341234
      Password > leave field blank
      A beállítások útmutatóját megtalálod a csomagolásban is, illetve a honlapon is.

      További hasznos információt találsz a használattal kapcsolatban https://citysim.net/help oldalon, valamint az elérhető szolgáltatások részletes leírását és használati útmutatóját is megtalálod ezen az oldalon: https://citysim.net/services

      Ne feledd, hogy kártyafüggetlen telefon szükséges a használathoz!

      Ha bármi nehézséged akadna a €10 egyenleg aktiválásával, vagy kérdésed lenne a CitySIM használatával kapcsolatban, kérlek keress minket bizalommal az ügyfélszolgálat e-mail címén vagy telefonszámán!

      Kellemes utazást!

  • Gábor szólt hozzá:

    Szia!
    Vettünk kettő citysim kártyát, az egyik Magyarországon van a másik Indiába (Mumbay)-ba, így tudunk kedvetményesen beszélni. A kátyát négy hetig használtuk gond nélkül, de most nem tudjuk egymást felhívni,nem megy át az SMS sem, mert egy hang közli velünk, hogy nincs regisztrálva a hálózaton. Nem tudom mi történhetett, mert mind a két telefonszámon van lebeszélhetőség kb.: 15-20 euro.
    Köszönöm segítségedet,
    üdvözlettel: Gábor

    • András válaszolt:

      Szia Gábor,

      Legtöbbször a helyi hálózat okoz problémát, főleg Indiában, ilyenkor vagy egy telefon újraindítás vagy egy másik hálózat választása megoldja a problémát.

      Magyarországon mindhárom hálózaton, Indiában pedig a Vodafone és az Airttel hálózatain működik a CitySIM. Indiában érdemes több Vodafone vagy Airtel hálózatot is kipróbálni, ha több elérhető a hálózatok közül, mert különböző frekvenciákon és hálózattal működnek.

      Ha mégsem sikerülne, akkor írj a helpme@citysim.net-re a két telefonszámmal, a városokkal, ahol tartózkodtok és a CitySim kivizsgálja.

      Remélem sikerül megoldani,
      Üdv.
      András

  • Ivett szólt hozzá:

    Sziasztok
    tud valaki segiteni hogy kell a netet beállítani a telefonon?mert sajnos akarhogy próbalkozok nem megy a net…lehet a 10euros kezdő feltöltéssel nem lehez?!

    • András válaszolt:

      Szia Ivett!
      Ennyiből sajnos nehéz megmondani, mert több dolog is lehet. Azt tanácsolnám, hogy vedd fel a kapcsolatot a CitySIM ügyfélszolgálatával a helpme@citysim.net e-mail címen.

  • Völgyi Zsuzsanna szólt hozzá:

    Tisztelt Címzettek!
    Szeretném megkérdezni, hogy
    – a CitySIM kártya érvényes-e Oroszországban, Grúziában és Kanadában?
    – Ha wifi segítségével egyéb, ingyenes telefonálási csatornát veszek igénybe, addig ki kell vennem a telefonomból a CitySIM kártyát, hogy nehogy erre kapcsolódjon rá a telefonszolgáltatás?

    Köszönettel és üdvözlettel
    Völgyi Zsuzsanna

    • András válaszolt:

      Kedves Zsuzsnna,
      – igen, érvényes azokban az országokban,
      – nem, nem kell, viszont arra figyelni kell, hogy tényleg csatlakozva legyen a Wi-Fi-re, illetve telefontól és programtól függően érdemes esetleg azokban beállítani, hogy csak Wi-Fi adatforgalmat használjon, így biztosra lehet menni.

  • Tamás szólt hozzá:

    Sziasztok !

    Érdeklődnék, hogy Maldív szigeteken egy resort szállláson is
    használható a CITYSIM kártya?
    Elsősorban internetes munkavégzésre kellene.

    Köszönöm

    • András válaszolt:

      Sajnos a Maldív szigeteken nincsen internet szolgáltatása a CitySim-nek, de telefonálásra és SMS küldésre használható. Itt meg tudod nézni pontos a tarifákat országokra bontva: https://citysim.net/index.php?agent_id=339&page=rates

  • Köllő Csaba szólt hozzá:

    Sziasztok
    Az lenne a kérdésem, hogy a CitySIM Classic és az CitySIM Africa között mi a különbség?
    Magyarként, New Yorkba utazva és 90 napig ott tartózkodva melyiket válasszam?
    És a harmadik az a CytiSIM M2M hogyan vehető igénybe? Mert úgy látom, hogy előfizetős? De lehet, hogy tévedek.
    Köszönöm a válaszokat, és mindenkinek a lehető legjobbakat kívánom akár utazik, akár nem.
    Üdv. Csaba

    • CitySIM válaszolt:

      Kedves Csaba,
      Az egyes CitySIM típusok a tarifa és a roaming partnerek miatt országonként eltérőek. A CitySIM Classic SIM a legideálisabb és a legkedvezőbb tarifákkal rendelkezik világszerte több mint 200 országban, míg ha valaki sokat utazik Afrikai országba, akkor CitySIM Afrika lehet kedvezőbb.

      A CitySIM M2M típusú előfizetés jelenleg csak disztribútor partnerek számára érhető el, de a szolgáltatás a CitySIM Classic felhasználói számára is rendelkezésre áll a kártyájukon.

      USA-ban a CitySIM Classic típusú SIM lesz a megfelelő. A feltöltést szabadon használhatja bármely országban korlátozás nélkül hanghívásra, sms küldésre vagy internetezésre. Az egyenleg nem évül el, amíg a kártya 24 havonta (2 évente) legalább egyszer használatban van. Nincs kötelező feltöltés, amikor szüksége van rá, az oldalon a Top Up menüpont alatt feltöltheti a kívánt összeggel.
      USA területén a CitySIM az AT&T és a T-Mobile hálózatain működik.

      A pontos tarifákat a CitySIM oldalán a Rates menüpont alatt találja, itt a United States országot válassza USA esetén a tarifák megtekintéséhez.
      USA-ban elérhető a “Europe Data Discount Option” szolgáltatásunk, amelynek a megrendelésével az adatforgalom elszámolása €0,015/MB (a normál €0,19/MB helyett). Így nem szükséges adatcsomagot rendelnie, nincs elvesztegetett adat vagy idő, pontosan csak annyit fizet, amennyit valóban felhasznált. A csomag aktiválásához tárcsázza a megadott kódot, és €1-ért 365 napon keresztül élvezheti a kedvezőbb díjat számtalan országban, köztük USA-ban is.
      Amennyiben adatcsomag mellett dönt, úgy a Rates menüpont alatt kiválasztva a United States országot, láthatja az USA-ban elérhető adatcsomagok listáját is. Az egyes adatcsomagok közt alapvetően az a különbség, hogy mely országban használható fel. Minden adatcsomag transzferálható, tehát egy adatcsomagot az adatcsomagnál felsorolt országok bármelyikében, akár egy, akár több országban is felhasználhat. Így például, ha a Zone 1 csomagok közül választ, és tegyük fel, hogy USA-ból Peruba majd Costa Ricára utazik, akkor ugyanazon adatcsomag terhére internetezhet mindhárom országban, külön megrendelés nélkül – mert mindhárom szerepel a Zone 1 adatcsomagok országlistáján – mindaddig, amíg az adatcsomagban foglalt adat el nem fogy vagy az időkeret le nem jár.
      Hasznos lehet, hogy a CitySIM kártyák egymás közt €0,19/perc tarifával beszélnek, míg a hívásfogadás ingyenes – több mint 150 országban, beleértve USAt is. Így ha Ön USA-ban van, és felhív egy barátot, rokont, kollegát a CitySIM számán, aki akár USA-ban, akár Magyarországon, az EU-ban vagy bárhol a világon van, akkor a hívás csak €0,19-be kerül percenként, míg a hívásfogadás ingyenes.
      USA tarifák: https://citysim.net/index.php?agent_id=339&page=rates&tariff=classic&from=United+States&to=

      A CitySIM számok alapértelmezetten egy nemzetközi telefonszámmal érkeznek (+372 – Észtország), de emellett lehetőség van egy másik szám igénylésére is. USAban talán érdekes lehet egy amerikai mobilszám is (+1), így mindkét számon tud hívást fogadni, míg a hívásindítás tarifája mindkét számról ugyanannyi, és maga döntheti el, hogy melyik számot mutassa a hívott félnek, az USA vagy az eredeti észt számot. Az USA számok SMS üzenetet nem kezelnek.
      Ha bármi további kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal.
      Üdvözlettel,
      CitySIM csapata

  • Mirella szólt hozzá:

    A Karib tèrsègbe szeretnèk utazni ès a szigetek között fogunk hajòzni, èrdemes megvàsàrolnom a kàrtyàt? Fog müködni a tèrsègben? Martinique-tòl Grenada-ig lenne az utazgatàs. Kèt kàrtyàt gondoltam venni egyet magamnak egyet ittholra, Magyarorszàgra. Köszönöm elölre is a vàlaszt!

    • András válaszolt:

      Szia Mirella, igen, a karibi térségben is működik a CitySim.
      Martinique tarifák itt, Grenada tarifák itt.

      Két CitySIM egymás közt mindig a legolcsóbban beszél. Ha az egyik Magyarországon van, akkor mindig €0,19/perc díjjal hívhatod a CitySIM számokat, bárhol is van a másik CitySIM fél a világban, míg a hívásfogadás díjmentes.
      A Karib-szigetek nagy részén ingyenes a hívásfogadás, míg a CitySIM számok hívása €0,19/perc.

  • Zita szólt hozzá:

    Tunéziából hogyan müködik?

    • András válaszolt:

      Szia Zita, mire gondolsz pontosan? A CitySIM Tunéziából is működik.

  • Mihály szólt hozzá:

    Nekem nagy csalódás volt a CitySim, alig használt HUAWEI Y3 II LTE 4G készülékben, Seattle környékén, WA, USA.
    Talált 4 szolgáltatót, abból csak egyre (T-Mobile) tudott nagy nehezen csatlakozni.
    Adat szolgáltatás hol volt, hol nem volt: másfél napig ezért nem volt GPS-em…
    Skype használhatatlan (csak hangra). Telefon beszélgetés szaggatott és rossz minőségű.
    Vajon mi lehetett az oka?

    • András válaszolt:

      Kedves Mihály! Nagyon sajnálom, hogy csalódás volt a CitySIM. De válaszolva kérdéseidre az alábbiakat tudom mondani:
      – A CitySIM USA-ban a T-Mobile és az AT&T hálózatán működik (tehát kizárt, hogy 4 szolgáltatót találjon). Ez a két szolgáltató az USA legnagyobb szolgáltatói. A lefedettségükről az alábbi (szolgáltatófüggetlen) oldalon tájékozódhatnak: http://maps.mobileworldlive.com/index.php
      – A Skype hang és képminősége megjelenése óta a leggyengébb, így javasolt másik hasonló programot használni (Viber, Whatsapp, Messenger), de fontos azt is tudni, hogy az internet alapú csetprogramok csak akkor működnek jól, ha MINDKÉT félnek tökéletes az internetkapcsolata, és maximális a jelerősség. Ez hálózatonként, napszakonként és helyszínenként változhat a világ bármely pontján.
      – De a legfontosabb tanácsom az összes közül az, hogy ilyen esetben érdemes AZONNAL, még a helyszínről kapcsolatba lépni a CitySIM ügyfélszolgálatával és akkor ők ott helyben tudnak segíteni, tanácsot adni. Később így már sokkal nehezebb ezeket a problémákat kezelni, okosat mondani rájuk.

      Egyébként a CitySIM nekem még soha nem okozott csalódást. Most pár hete Patagóniában voltunk, szó szerint a világ végén és ott is tökéletesen működött mindhármunknak.

  • Patricia szólt hozzá:

    Sziasztok, segítséget szeretnék kérni. Vettem egy kártyát, de sajnos valamilyen oknál fogva nem működik, azt írja hogy a kártya blokkolva lett. Mi lehet a baj?

    • András válaszolt:

      Szia Patricia, vedd fel a kapcsolatot a CitySim-mel az alábbi e-mail címen: info@citysim.net
      Ők fognak tudni segíteni neked.

  • Kata szólt hozzá:

    Kedves CitySIM!
    Hogy lehet internet díjcsomagot igényelni? Pénz van a kártyán, APN kód is beállítva, de azt írja, hogy nem találja a díjcsomagot. Mi lehet a probléma? Köszönöm a gyors választ!

    • András válaszolt:

      Szia Kata,
      sajnos én nem tudom erre a választ, így rákérdeztem a CitySIM ügyfélszolgálatánál (info@citysim.net). Ezt írták:
      Hogyha a Zone 2-böl szeretne aktiválni, akkor azt a zónàt kivezettük, már nem rendelhetö de a megrendelt csomagot csomagok még felhasználhatóak. Válasszon a Zone 1 vagy Zone 3 adatcsomagjai közül.
      Hogy ha így sem megy akkor írja meg hogy milyen telefonszámra és milyen adat csomagot szeretne aktiválni.

  • Balogh Fanni szólt hozzá:

    Kedves CitySIM!

    Közel egy hónapot fogok Amerikában eltölteni, szeretném a telefonom használni, hívásokat fogadni/indítani, internetezni. Ez esetben a legkedvezőbb megoldás a CitySIM Classic, az Europe Data Discount Option aktiválásával? Ez utóbbinak 1€ a költsége, vagy a Zone táblázatokat kell itt figyelembe vennem? Van lehetőség a saját magyar telefonszámom használatára, vagy Amerikába utazás esetén az észt és az amerikai szám lesz aktív?
    Köszönöm előre is!
    Üdvözlettel: Fanni

    • András válaszolt:

      Kedves Fanni,

      USA-ban a legjobb megoldás a Europe Data Discount Option aktiválása a legkedvezőbb adatforgalom használatához. A kimenő és bejövő hívásokhoz a CitySIM (észt) telefonszámát tudod használni, sajnos nincs lehetőség a magyar szám használatára a CitySIM kártyán. A CitySIM kártyáknak saját telefonszámuk van, saját önálló szolgáltatással, így a virtuális telefonszám váltásra nincs lehetőség.

      Ha bármi kérdés felmerül, keress minket bizalommal!

      Kellemes utazást!
      CitySIM

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.