Tippek szállás kereséshez – Airbnb

Nem éppen ingyen szállást, de egy remek alternatívát nyújt az Airbnb oldal, ahol magán szállást: szobát, lakást, házat, de akár villát, kastélyt, jachtot, lakókocsit, sátrat, fára épített faházat, jurtát, repülőt, vonatot, szigetet, de még barlangot is lehet bérelni, mindezeket szállás céljából. :)

Airbnb szálláskereső oldal

Az Airbnb népszerűsége az utolsó években mind az utazók, mind a szállásadók körében hihetetlenül megugrott, amit annak köszönhet, hogy milyen ügyesen használja ki az internet adta lehetőségeket. Egyszerűen és felhasználóbarát módon köti össze ugyanis a keresletet – utazókat – és a kínálatot – privát szállásadókat, ami annyira jól működik, hogy mára 150 országban, több mint 50 millió felhasználója van. És a szám folyamatosan növekszik. Egyedül Párizsban például több, mint 40.000 kiadó szállást hirdet az oldal.

A hihetetlen népszerűségnek viszont ára van, ami mára hatással lett nem csak a hotelek és hostelek forgalmára, de az ingatlan piacra és az egész turizmusra is. Itt viszont erről nem lesz szó. Ezen cikk kizárólag az utazók szempontjából fontos előnyőket hivatott itt bemutatni. :)

Az Airbnb neked való, ha

  • pénzt szeretnél spórolni,
  • a pénzedért jobb minőségű szállást szeretnél,
  • unod a hotelek és hosztelek világát,
  • valami egyedi és/vagy különleges élményt keresel,
  • úgy akarod érezni magad a nyaralás alatt, mint a helyiek.

Sőt, amennyiben az alábbi bannerre kattitva regisztrálsz, 10.000 Ft (vagy 40 USD, vagy 30 GBP) kedvezményt kapsz az első foglalásodból:

Airbnb kedvezményes kupon kód

Megjegyzés: A kedvezmény nagysága 2018. január elsejei adat.

Extra szálláshelyek

Az első és legfontosabb érv az Airbnb mellett természetesen az ár, de abban az esetben is tökéletes választás, ha az ember valami különleges szállás élményt keres magának, mert ugyan hol máshol lenne lehetőséged arra, hogy ilyen helyeken aludj, mint

De ha nem a teljes extrém szállásokat nézzük, akkor is elég jó esély van arra, hogy elérhető áron aludj 1-2 estét egy loftban, egy penthouseban vagy olyan luxus körülmények között, amiről azt gondolod, hogy nem engedhetnéd meg magadnak.

Egy megfizethető loft Brooklynban

Egy megfizethető loft Brooklynban

Végül, az Airbnb arra is kiválóan alkalmas, hogy távoli városok kiadó szállásait böngészve lakberendezési és belsőépítészeti ötleteket gyűjtsünk. Hol máshol lenne lehetőségünk ugyanis arra, hogy ilyen egyszerűen és ilyen rendezett formában, bepillantást nyerjünk idegen emberek otthonaiba.
Ha valakit egy kicsit is érdekel a belsőépítészet, az enteriőr és a design, annak már csak fotókat nézegetni érdemes az oldalt felkeresni. A keresést érdemes itt kezdeni.

Személyes tapasztalataim

Hogy nekem mennyire bevált, arra szerintem a legjobb bizonyíték az, hogy mióta először kipróbáltam, azóta csak az Airbnb-t használom. Az első foglalásom még 2012-ben volt, azóta pedig több, mint 2 tucatszor foglaltam már szállást az Airbnb-n keresztül.
Számomra a legnagyobb pozitívum egyértelműen az ár/érték arány, főleg ha olyan felkapott nagyvárosokban próbálunk szállást találni, ahol egy magyar embernek a hotelszobák kényelme szinte megfizethetetlen és egyébként lerobbant és ocska hotelekbe lenne kénytelen megszállni.

Update: 2017. őszén sajnos belefutottunk egy olyan esetbe, amikor az oldalon mutatott fotók köszönő viszonyban sem voltak a valósággal. Ez este 9 órakor történt, de nem törődtünk bele a dologba. Azt a szállást visszamondtuk és kerestünk helyette egy másik, tisztább, szebb apartmant. A korábbi foglalás teljes összegét természetesen visszakaptuk, sőt, az Airbnb még egy ajándék kuponnal is megajándékozott. Az Amikor panasz van az Airbnb lakásra cikkem itt található.

Az oldal használata

Az oldal rendkívül felhasználóbarát, használata meglehetősen egyszerű. A részletes kereső és a rengeteg filterezési opció, pedig tényleg segítenek megtalálni azt, amit keresel. Külön kiemelném az aktív térkép funkciót, ahol a mi beállított preferenciánk alapján egy térképen behatárolt területen szűri a kereséseket, így a szállások elhelyezkedése is könnyen áttekinthető.

Aktív térkép kereséshez

Keressünk szállást

A keresés a város, a dátumok (érkezés, távozás) és a vendégek számának megadásával kezdődik, amire a rendszer egy hosszú listát dob ki nekünk. Innen tudjuk a keresésünket a szállás típusának, árkategóriájának és egyéb opciók be- és kikapcsolásával (pl.: legyen wi-fi) tovább finomítani. Itt van lehetőség a korábban már említett aktív térkép használatára is, ahol a rendszer már csak azokat a szállásokat listázza, amik a térképen az általunk kiválasztott területen helyezkednek el.

Repülőjegy keresésnél bevett szokás, hogy repjegy opciók feltérképezése közben, ha többed magaddal is utazol, utasok számának akkor is 1 főt állítasz be, hogy az árakat könnyebben össze tudd hasonlítani. Itt az Airbnb oldalon, ez nem ajánlott. A vendégek számát már az elején pontosan állítsuk be, mert vannak olyan helyek, ahol az ár a vendégek számával növekszik (pl.: 4 vendég felett minden extra személy után X forint/fő/éj), és így az oldal egyből a megfelelő számú vendégre vonatkozó árat listázza.

Figyeljünk arra is, hogy a hirdetés az egy teljes lakást entire place, csak szobát private room vagy csak közös szobát shared room jelent. Érdemes szintén a preferenciánkat rögtön a keresés elején beállítani.

Szállás típus opciók: teljes ingatlan, privát szoba, közös szoba

Szállás típusok

Az alábbi kép egy Loft típusú lakás hirdetési fejléce. Látható rajta, hogy maximum 4 ember fér el 3 külön ágyon. A loft lakások egyedisége, hogy nagy nyitott terek vannak, amit az is igazol, hogy míg 3 külön ágy van, nincs egy hálószoba sem.

Teljes loft lakás 4 személyre, 3 külön ággyal, elég sok és magas értékeléssel / forrás: airbnb.com

Az előző képen látható még, hogy érkezett 96 visszajelzés is, akik összesen 4.9-re értékelték a szállást, ami alapján ez a szálláshely megbízhatónak mondható. Ez már alapból jól hangzik, de érdemes minden esetben 1-2 visszajelzést is olvasni, ahol olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy:

  • Tényleg olyan a lakás, ahogy az a leírásban szerepel?
  • Tényleg olyan közel van a metrómegállóhoz, ahogy azt a tulajdonos leírja?
  • A feltöltött fotók az aktuális állapotot mutatják vagy 5 évvel ezelőtti, amikor frissen felújították? Sajnos ez történt velünk itt.
  • Mennyire volt könnyű a kommunkáció a hírdetővel?
  • Mennyire érezheted biztonságban magad éjszaka a környéken?
  • És a legfontosabb, hogy mennyire volt tiszta a lakás? Tapasztalataim szerint ez utóbbi a leggyakoribb panasz Airbnb lakásokkal szemben.

Példaként itt egy pozitív komment, ami igazol mindent, ami a leírásban szerepel:
Egy tipikus airbnb komment arról, hogy a lakás tényleg olyan, mint ahogy az a leírásban szerepelt

Ajánlott a hírdetés leírását is végigolvasni. Többször láttam olyat, hogy egy szállásadó addig nem igazolta vissza a szállás foglalást, amíg el nem küldtél neki egy, a leírásban elrejtett kódszót, bizonyítva vele, hogy a leírást tényleg elolvastad és megértetted. Tette ezt azért, hogy ne legyen félreértés és ne legyen a későbbiekben rossz élményed azért, mert valami fontos részletet nem ismertél, mint például, hogy a lakásban egy fürdőszoba van, amit a többi vendéggel kell megosztanod. Vagy, hogy a lakásban van egy nagy macska. Vagy, hogy a lakásban tilos a dohányzás, stb…

Mire kell a legjobban figyelni?

Az első és legfontosabb, hogy a keresésben megjelenített árak csak tájékoztató jellegűek és csak magára a szállásra vonatkoznak, így nem tartalmazzák

  • a takarítási díjat (nincs mindenhol, de ahol van, ott kötelező),
  • az Airbnb közvetítői jutalékot (3%),
  • és az adót.

Ezért fontos, hogy a ténylegesen fizetendő árat mindig a konkrét szállás profile oldalán nézzük, ne pedig a keresési listában. Tapasztalataim szerint a keresésben listázott és a tényleges fizetendő ár között – a foglalt éjszakáktól függően – akár 20-60%-os eltérés is lehetséges, ahogy az az alábbi képeken látható:

egy példa az airbnb keresési találatok közül

Az eredetileg $95/éjszakáért listázott szállásra (2 éjszakára) több, mint 50% költség jött rá.

egy airbnb szállás tényleges, részletes ára

Foglalás

A foglalás az elfogadás szempontjából két féle lehet. Van egy un. azonnali foglalás funkció, ami nem igényel visszajelzést a hírdetés feladójától. Ez villám gyorsan működik, ha van szabad hely, rányomsz és a szállás a tiéd.
A másik, amikor a foglalási igényt a rendszer elküldi a hírdetőnek, akinek azt vissza kell igazolnia. Ez a második fajta a házigazdát védi, hogy legyen neki is egy lehetősége arra, hogy megnézi, kit is enged be a házába.

Fizetés

Egy nagy pozitívum az oldallal kapcsolatban, hogy az elszámolás nem csak dollárban vagy euróban, hanem akár magyar forintban is történhet, megszabadítva bennünket a drága banki deviza váltási költségektől, amiről ebben a cikkemben olvashatsz részletesen.

Az egyetlen negatív dolog, hogy rögtön a foglalás pillanatában a teljes foglalási összeget ki kell fizetni. Ez az összeg az Airbnb számlájára megy, amit a tulajdonos majd csak a bérleti idő végén kap meg. Az összeget az Airbnb biztonsági okokból tartja magánál, hogy foglalás módosítás vagy törlés esetében a befizetett összeget vissza tudja utalni, ami persze minket, a bérlőket véd.
A foglalás visszamondása esetén a befizetett összeg az Airbnb jutalék levonása után automatikusan visszautalásra kerül a befizetésre használt számlára.
Update: kivéve, ha a foglalást a lakás állapota miatt mondod vissza.

Érkezés

A foglalás visszaigazolása után érkezik egy e-mail a szállásadótól mindenféle, az érkezéshez szükséges információkkal, mint, hogy hogy lehet a lakáshoz odatalálni, melyik metróval érdemes menni, hány óra után lehet érkezni és hány órakor kell elhagyni a szállást, stb… Ez utóbbiak egyébként vendéglátóktól – és telitettségtől – függően lehetnek egészen rugalmasak is. Ha szükséges erre érdemes rákérdezni, akár már foglalás előtt.

Az utóbbi időben egyre népszerübbek az olyan welcome e-mailek, amiben nem csak az odavezető útról, de konkrétan a lakásba bejutásról is részletes leírást küldenek. A dolog néha már kezd olyan lenni, mint egy szabadulós játék, csak épp fordítva. Itt a cél a lakásba bejutás.
A dolog úgy szokott kinézni, hogy a lakáshoz közel van valahol egy kóddal nyitható kis doboz, ami már a lakás kulcsát tartalmazza. A leírás tartalmazza, hogy hol a doboz, mi a kód hozzá, majd pedig a benne található kulcsok közül mi mit nyit, így adva egy kis izgalmat a lakásba bejutáshoz.

Ez az utóbbi időben annyira népszerűvé vált, hogy míg az első alkalmakkor rendszerint, addig az utolsó jó pár alkalommal már szinte soha nem is találkoztunk senkivel, mert minden szükséges információt megkaptunk előre írásban.

Az Airbnb garancia

Hogy a pénzedért azt kapd, amit elvársz, arra ma már nem a szállás adó, hanem maga az Airbnb vállal garanciát, ami kellő biztonságot ad. Jó tudni, hogyha bármivel nem vagy megelégedve, ha bármi nem úgy történik, mint ahogy az a profilban le van írva, akkor panaszoddal nyugodtan fordulj az Airbnb-hez. Ezt tettük mi is 2017 őszén, amikor mi egy pöpec tetőtéri lakást foglaltunk, a valóság pedig egy hideg, koszos, penészes, lelakott lakás volt.

Remélem meghoztam ezzel neked is a a kedved ahhoz, hogy a következő nyaralásodon már te is egy airbnb szállást foglalj, amit egyébként még maga az Airbnb is ösztönöz, egy 40 dolláros (33 euró, 10.000 forint vagy 30 angol font) kedvezménnyel, amit akár már az első foglalásodon is felhasználhatsz. Regisztrációhoz kattints az alábbi bannerre:

Ha most nem utazol, akkor is érdemes regisztrálnod. A regisztráció ingyenes, a jóváírást most megkapod, a kedvezményt pedig a jövőben is, bármikor felhasználhatod. Kellemes szálláskeresést mindenkinek!

Hozzászólások:

  • Ádám szólt hozzá:

    Köszönöm a tájékoztatást, és a kedvezmény is jól jött :)

  • Kemény Katalin Johanna szólt hozzá:

    Amszterdam és környéke , tulipán fesztivál! 4 főre keresek szállást. Ápr20.-tol 23.-ig ! 3 éjszaka. Köszönöm

  • Tercsi szólt hozzá:

    Kedves Utazók,

    van tapasztalatotok azzal kapcsolatban, hogy az Airbnb foglalás visszamondása esetén a befizetett összeg mikor kerül visszautalásra?

    köszönöm szépen a segítségeteket!

    • András válaszolt:

      Szia Tercsi, személyes tapasztalatunk nincsen, de ahogy hallottam, ez több mindentől is függ (bank, ország, stb…) és pár naptól egészen pár hétig is tarthat.

  • Tóth Máté szólt hozzá:

    Szia!
    Hogyan tudom érvényesíteni az első foglalásos kedvezményemet? Az itt található linken keresztül regisztráltam.
    Üdv:Máté

    • András válaszolt:

      Szia Máté, a kedvezményt az első foglalásodból fogja automatikusan az AirBnb levonni (ezt a fizetés részletezésénél jelzi is). A feltétele, hogy a foglalás teljes összege min. $75 legyen, amiből lejön a $32 (jelenleg közel 9.000 Ft).

    • Tóth Máté válaszolt:

      Szia!
      Foglaltam szallast, de nem mutatta sehol, hogy lenne kreditem.
      Ez lehetseges? Szerinted erdemes lenne felvenni veluk a kapcsolatot?
      Udv:Mate

    • András válaszolt:

      A foglalás után kapott visszaigazolásban meg tudod nézni, hogy vont-e le a rendszer kedvezményt. Ha nem, akkor nézd meg a ‘kredit’ menüpont alatt, hogy van-e kredited. Ha sehol sincs, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.

  • Brigitta szólt hozzá:

    Szia! Még nem használtam az oldalt, eddig mindig. Booking.com-on foglaltam. Idén nyáron Mallorcára mennénk. Itt viszonylag jók az árak. Az lenne a kérdésem, hogyha lefoglalom a szállást, előfordulhat e, hogy a szállásadó lemondja néhány nappal az utazás előtt. Ez tartott eddig csak vissza, hogy itt foglaljak, mert az értékelésénél sokszor látom, hogy a tulaj lemondta indulás előtt. Ha véletlenül lemondja, a befizetésem mikor utalják vissza, mert elég kellemetlen lenne, ha már megvan a repülőjegy, se szállás, se pénzem nem lenne. Köszönöm.

    • András válaszolt:

      Szia Brigitta, igen, szokott ilyen lenni, de általában olyan helyeken és időben, amikor nagyon nagy a kereslet (szilveszter, valamilyen fesztivál, stb…) és mondjuk látja a szállásadó, hogy azóta felmentek az árak és több pénzt akar rajta keresni. Ez a hozzáállás teljes mértékben ellen szól az AirBnb szabályzatának és ilyen esetben jelenteni lehet és kell is a szállásadót. Az AirBnb ilyenkor megbünteti őt. Én ennek ellenére mindig AirBnb-n foglalok, mert tudom, hogy ha ilyen esetben jelentem ezt az AirBnb-nek, ők biztosan segítenek új szállást találni, sőt még kompenzációt is adhatnak. Az AirBnb neve garancia. A lényeg, hogy ezt mindig jelenteni kell.
      A másik pedig, hogy próbálj olyat keresni, ahol nincs ilyenre panasz :)

  • Keszeg János szólt hozzá:

    Szia! Megtudnád mondani, hogy van-e az AirBnb-nek magyarul beszélő ügyfélszolgálata? Telefonszáma a közvetlen kapcsolathoz? Köszönöm.

    • András válaszolt:

      Szia János, tudtommal nincs magyar ügyfélszolgálatuk, legalábbis telefonos nincs. De szerintem üzenetet tudsz küldeni nekik magyarul. Ha viszont valami fontos és sürgős ügyben kell velük beszélni, akkor ajánlom, hogy kérj meg valakit, aki tud angolul és ő lépjen kapcsolatba velük.
      Amikor nekem problémám volt, üzenetet írtam angolul és visszahívtak, hogy az se kerüljön pénzbe. Remélem segítettem.
      András

  • Gabi szólt hozzá:

    Szia, kérdésem az, hogy ha a szállásadó mondja vissza a foglalást, mert “be fogja zárni a lakást”, de én már elutaltam a foglalási díj felét, akkor a teljes összeget visszautalja az AirBnB? Vagy ilyenkor bukom a jutalékot? Segítenek hasonló áron hasonló szállást találni? Szerencsére az utazás csak jövőre lesz, de így is kellemetlen hogy vaktában utalgatok a pénzem meg valahol kering a rendszerben.

    • András válaszolt:

      Szia Gabi, ilyen velem még nem fordult elő, de szerintem – és nagyon meglepődnék, ha nem így lenne – visszakapod a teljes befizetett összeget, hiszen nem te mondat vissza a foglalást.

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.