utazgatok.hu

Három napunk maradt Havannára. Itt már nem rohantunk sehova, kényelmesebbre vettük az iramot. Sétálgattunk, várost néztünk és csak élveztük a semmittevést.

Első nap a házi úr ajánlott nekünk egy városnéző busz túrát. Általában nem szeretem az ilyen turista dolgokat, de egész jó volt az ajánlat. A jegy ára 5 CUC (1.200 Ft) volt és korlátlan utazásra szólt, egész napra. A legjobb pedig az volt benne, hogy ezzel el tudtunk jutni a város távolabbi részén található látnivalókhoz is, ahová egyébként csak buszozással vagy taxizással mehettünk volna.

Városnéző buszon ülve

Az egyik ilyen látnivaló volt a Forradalom tér (Plaza de la Revolución). A téren már többször keresztülmentünk kocsival, meg terveztük is, hogy jövünk majd vissza a Május elsejei ünnepségre, de meg akartuk nézni közelről is, hatalmas tömeg nélkül. A tér egy igazi szocialista mintára készült emlékmű. Hatalmas, üres, olyan rideg, hideg, nehéz megfogalmazni, talán a legjobb jelző, hogy olyan szocialista. A teret különböző állami és kormányépületek veszik körül. Ezek is azok a szocializmusra emlékeztető, sokemeletes, panel irodaházak, amire tényleg nem lehet mást mondani, mint kommunista forma. A tér középső részén áll José Mártí emlékműve: szintén nagy, ronda és rideg. A szemközti oldalon pedig egy óriási falfelületen egy stílusos Che Guevara arckép. Ez viszont tényleg nagyon jól néz ki.

Che Guevara arcképe a forradalom téren

A téren már javában ment a készülődés a majális miatt. Lőttünk pár képet, majd elindultunk, hogy megkerüljük az egész José emlékművet és közelebbről is szemügyre vegyük azokat a nagy kormányépületeket, de sajna nem jutottunk messzire, mivel a katonák nem engedtek, sőt még fényképet se csinálhattunk róluk. Egyébként ezt soha nem értettem, de nem csak ott máshol sem. Ha annyira le akarnám fényképezni azt az épületet, akkor egy icipici erőfeszítéssel úgyis le tudnám fényképezni és akkor meg már nem tök mindegy, hogy megengedik-e vagy sem!?! Na, mindegy.

Havanna óváros

Egy óra eltelt, jött a következő busz és nem akartunk még egy órát várni a következőre, továbbálltunk és folytattuk a városnézést. A buszról leszállva beszereztünk pár üveg sört és egy minőségi szivart, majd újra buszra szálltunk és a kétemeletes nyitott busz tetején szivarozva, sörözve élveztük a kilását, a napsütést és Kubát.

Estére Havanna egyik fő látványosságát, a Castillo del los Tres Reyes Magos del Morro-t terveztük, ami egy katonai erőd egy kisebb dombon egy öblön túl, csodálatos kilátást nyújtva az éjszakai városra. A városnéző busznak van járata odafele is, de mi ezt lekéstük, mert a másik vonalra szálltunk fel a nagy sörözés és szivarozás közben. Így taxival kellett mennünk.

Kubai taxiban

Élet az utcán Havannában

Felérve az erődhöz, a bejárathoz sétálva egy kubai fiatal egyből üzletet ajánlott nekünk, hogy be tud minket vinni féláron (eredetileg 8 CUC = 1.850 Ft). Hát naná! Ezzel az egésszel kapcsolatban ott egyébként az a vicc jutott eszembe, amikor két amerikai turista meséli moszkvai élményeit és az egyik kérdezi:
– Te, milyen csodálatos Moszkva! Megnézted Lenint a Mauzóleumban?
– Sajnos nem tudtam, mert mindig hatalmas sor volt. Te hogy tudtad megnézni?
– Egyszerű, adtam neki $20.
– És soron kívül beengedett?
– Ugyan, ennyi pénzért? Kihozta!

Lakóházak Havannában

Ilyen érzésem volt ott Kubával kapcsolatban is. Pénzért bármit. És működött. Igaz, hogy kicsit kerülő volt és a tök sötétben az erőd falain másztunk keresztül, de végülis bejutottunk, úgy, hogy egy árva lélekkel nem találkoztunk közben. Most már ő sem kellene hozzá, én magam is be tudnék jutni az erődbe. Ha valaki majd arra jár és nem nagyon akarna fizetni, rögtön a fő kapu és a híd előtt, balra van egy lépcsősor, ott kell elindulni, majd utána szinte magától adódik a dolog. A lényeg, hogy bejutottunk, de ahelyett, hogy egyből fizettünk volna az újdonsült idegenvezetőnknek, beszélgetésbe elegyedtünk vele. Előkerült a szivar és a rum, és mi csak kérdezgettünk, kubai barátunk pedig lelkesen válaszolgatott, közben pedig a minden este lezajló katonai szertartást néztük, ami során a díszruhába öltözött katonák egy igazi ágyút sütnek el a kubai éjszakában.

Ágyulövés

Beszélgetés közben szóba került minden, kezdve Kuba történelmével, jövőképével, az ő életükről, Fidel Castro-ról, Che-ről, stb… A srác nagyon érdekes dolgokat mesélt és nagyon tanulságos volt, így egy kubai fiatal szemével látni a dolgokat. Persze minket legjobban a közeledő május 1-je érdekelt és az, hogy vajon láthatjuk-e Fidelt, merthogy akárhogy is számoljuk ez a forradalom 50 éves évfordulója és mikor, ha nem most kellene neki megmutatni magát és egy igazi beszédet tartania, de sajnos erre mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy az maga lenne a csoda. Több emberrel is beszélgettünk erről és kb. már két éve Fidel nem jelent meg a nyilvánosság előtt, azóta csak ugyanazokat a képeket mutogatják róla, két éve fotó nem jelent meg róla. A legtöbben azt mondták, hogy számukra Fidel halott. Kicsit csalódtunk ezzel kapcsolatban, mert az igazat megvallva indulás előtt arra számítottunk, hogy mi igen is fogjuk Fidelt látni, egy olyan igazi beszédet tartva.

Bush ellenes propaganda

Minekünk még rengeteg kérdésünk volt és nagyon belejöttünk a társalgásba, de a rum elfogyott, a szivart elszívtuk és az erőd lassan zárni készült. Nekünk is mennünk kellett. Újdonsült barátunkat meghívtuk hát, hogy jöjjön el velünk, keresünk egy olcsó helyet, veszünk pár sört és folytathatjuk a beszélgetést.

Kilátás az erődből Havannára

Az erődből vissza a taxi árai elég borsosak voltak, úgy döntöttünk, a helyi tömegközlekedéssel megyünk vissza. Ezeket a helyi buszokat egyébként, hivatalosan turisták nem vehetik igénybe, de nekünk volt segítségünk. És hogy turisták miért is nem vehetik igénybe? Hát mert nekünk négyünknek került a busz vagy 10 (!!!) Ft-ba.

Havanna belvárosa

A tengerparti sétány (El Malecon) végén szálltunk le a buszról és gyalog indultunk tovább az éjszakában. Innen körübelül 10 percre jutottunk, amikor váratlan dolog történt. Egy rendőrautó állt meg mellettünk, majd kubai barátunkat félre hívták, igazoltatták őt. Egyből látszott, hogy valami baj van, úgyhogy mi próbáltunk segíteni, hogy mi kértük, hogy igazítson útba minket, hogy ő nem tehet semmiről, stb… de mindenre mi csak azt a választ kaptuk, hogy ő nem állhat szóba velünk! És ez így igaz, kubaiak hivatalosan NEM ÁLLHATNAK SZÓBA külföldiekkel. Egyedül az, aki turizmusban dolgozik, erre mi és ő is mondta, hogy hát ő az erődben dolgozik, de ez sem ért semmit, mert ez már a munkakörén túl van. Bármit mondtunk nem segített, és egy perc múlva már kattant is a bilincs a srác kezén. Kocsiba rakták és elvitték. Mi ekkor még erőszakosabban és akaratosabban kérdeztük, hogy ugyan már mit tehetünk, hogyan segíthetünk neki és már nem is emlékszem ki mondta, a rendőrők vagy a srác, annak a rendőrőrsnek a nevét, ahova vitték és hogy ott talán segíthetünk. A rendőrkocsi elhajtott, mi pedig szinte futásnak eredtünk az őrs felé, hogy majd segítünk neki kimagyarázni a dolgot. Bűntudatunk volt és lelekiismeret-furdalásunk. Rosszul éreztük magunkat, hogy mi miattunk került bajba. És mégcsak azért se fizettünk neki, hogy bevitt minket az erődbe. Egyszerűen segíteni akartunk neki. Az egész olyan megmagyarázhatatlan volt, nem értettük az egészet. Valaki esetleg bejelentette? Követtek minket? A rendőrautó a semmiből tűnt elő és nem úgy tűnt, mintha csak egy véletlen igazoltatás lett volna.

Havanna utcáin

A rendőrőrshöz érkezve azt se tudtuk mit csináljunk. Még a nevét se tudtuk a srácnak. Szerencsére, az őt bevivő rendőrök még mindig ott voltak, ők legalább azt megmondták, hogy hogy hívták a srácot. Utána már név szerint kérdeztünk rá, de kielégítő választ nem kaptunk, csak hogy üljünk le és várjunk. Kb. fél óra múlva egy nagyon udvariatlan rendőr lépett oda hozzánk, aki mindenfélét kezdett el kérdezgetni rólunk, mint hogy hol lakunk, mikor, merre, mit csináltunk stb… majd annyit mondott, hogy jobb, ha hazamegyünk, a srácnak úgyse tudunk segíteni, ő egész éjszakára benn marad és egyébként is, ez már nem az első esete, hogy külföldiekkel állt szóba. Úgy nézett ki, itt tényleg nem tudunk semmit tenni. Le voltunk törve. Nem volt semmihez kedvünk. Elindultunk hazafelé a kínai negyeden keresztül, ami már magában egy vicces dolog. Kínai negyed. Kubában. Viszont a kajájuk az jó. Nagyon megéheztünk erre a sok izgalomra, hát beültünk egy késői vacsira. A vacsihoz belealkudtunk egy Mojito cocktail-t. Ez volt a második Mojito-nk Kubában és sajnos elég rosszak. Valahogy az igazi kubai dolgok azok nem olyanra sikerülnek, mint amire az ember számítana. Hogy lehet, hogy az ember a legrosszabb Mojito-kat pont Kubában kapja. Vagy például a zene. Havannával és egész Kubával kapcsolatban a zene egy nagy csalódás volt. Nem tudom, de valahogy úgy képzeltük el, hogy mindenhol szól a salsa, az emberek táncolnak az utcákon, zenészek ülnek kinn a házak előtt és ott zenélgetnek, stb… egy szóval, hogy szól a zene mindenhol. De sajnálattal kell közölnöm, hogy ez nem igaz. Zenét az utcán sehol nem hallottunk, pedig tényleg láttuk az igazi Havannát, de ez valahogy hiányzott. Az egyetlen hely, ahol kubai zenét hallottunk az luxus hotelek előterei vagy drága éttermek, vagyis csak a turistáknak szóló helyek. De a kubaiak a maguk szórakoztatására valahogy nem zenéltek. Kérdeztük is a helyieket, hogy miért van ez, de kielégítő választ nem kaptunk.

Utcarészlet Havannában

Második kubai napunk délutánján lementünk a Maleconra üldögélni. Ahogy odaértünk és leültünk, a mellettünk levő pár egyből beszélgetni kezdett velünk. Én ültem hozzájuk legközelebb, hát válaszoltam is. A srácnak az eddigi legdurvább kiejtése volt és igazán nehezemre esett megérteni őt, de olyankor barátnője segített nekem. Először csak felületesen beszélgettünk, mint honnan jöttem, mit csinálunk, milyen az idő, majd egyre jobban belejöttünk, majd a srác felajánlotta, hogy vesz egy üveg rumot és igyuk meg közösen. A pár egyébként jómódúnak tűnt, de nekem valahogy kétségeim voltak velük kapcsolatban. Hogy ez hogy is van, egy kubai pár hív meg minket italozni? De hát miért? Aztán kiderült, hogy ezek a kétségek teljesen alaptalanok voltak. Yordanis-sal (így hívták ugyanis a srácot) elmentünk venni először egy üveg rumot, majd hogy menjünk el velük és megnézzük a kubai éjszakát. Miért is ne. Először sétáltunk, majd buszra szálltunk, majd egy másik buszra, majd egy harmadikra, de csütörtök lévén nem találtunk semmi szórakozási lehetőséget. Ekkor már valahol a város szélén jártunk közel a reptérhez, fáradtak voltunk és semmi tervünk nem volt az éjszakára, így mi hazafelé indultunk. Yordanis megadta telefonszámát, hogy bármi gondunk van, nyugodtan keressük, sőt akár holnap is felhívhatjuk a majális után és elvisz minket valami igazi helyi étterembe, stb… fogott nekünk egy taxit, megköszöntük az éjszakát, majd hazaindultunk. Pozitívan csalódtam bennük. Kellemes emlékekkel vettünk búcsút.

Kubai barátaink

Érdekesség velük kapcsolatban, amire ők sem tudtak választ adni, hogy ők hogyan sétálgathatnak velük egy egész éjszakán keresztül, úgy hogy nem kell nekik a rendőröktől tartaniuk. Erre csak azt a választ kaptam, hogy nekik nem kell. És volt olyan, hogy konkrétan a rendőrök mellett sétáltunk el. Nem értem és ezt talán nem is fogjuk megérteni soha.