Az Alcatraz börtönsziget

Két dolog volt biztos a nyaralásunkal kapcsolatban. Egyik, hogy szeptember 23-án repülünk haza, a másik pedig, hogy szeptember 18-án megyünk az Alcatraz-ba. A jegyet ide előre meg kellett vennünk interneten, mivel az Alcatraz Amerika egyik leglátogatottabb turista attrakciója és helyszínen jegyeket vagy nem is lehet kapni, vagy nagyon nehéz és kora reggel kell menni. A belépő ára $16.50 ≈ 3.500, ami magában foglalja magát a belépőt a szigetre, a komputat és egy fülhallgatós, walkman-es idegenvezetést.

Talán mindenki ismeri, de azért elmondom, hogy az Alcatraz vagy a Szikla – ahogy sokan hívják – a világ leghíresebb börtönszigete volt, ahol Amerika legveszélyesebb bűnözőit tartották, amíg 1963-ban be nem zárták. A sziget emellett szolgált erődként, világítótoronyként, katonai támaszpontként, ma viszont már múzeum és történelmi emlékhely. De ami igazán híressé tette, hogy amíg börtönként szolgált, állítólag a Szikláról senki sem tudott megszökni.

Kilátás az Alcatrazra

Kilátás az Alcatrazra

A szigetre a komp a Fisherman’s Warf-ról indult. A mi jegyünk 11 órára szólt. Reggel nem kellett sietnünk, kényelmesen keltünk. A kocsit ismét egy fizetőparkolóban hagytuk $10.00 ≈ 21.000 Ft-ért. Majd felvettük a korábban megvásárolt jegyeket és sorba álltunk. A kompút kb. 15 percig tartott és elég uncsi volt, igaz nem is vagyok egy nagy hajó rajongó. Ahogy a kompon egyre messzebb kerültünk a parttól, egyre hidegebb lett. Volt nálunk pulóver, de még az sem volt elég.

Megérkeztünk a szigetre

Megérkeztünk a szigetre

Aztán végre megérkeztünk és végre az Alcatraz-on álltunk. A szigeten szabadon lehetet körbe járni, mindenki a saját tempójában. Persze mindenki egyből a legérdekesebb épület felé indult fel a dombon, magához a fegyencházhoz. Itt kaptuk meg személyes idegenvezetőnket, egy walkman személyében. Az idegenvezetés kb. 1 óráig tart. Leállítható, visszatekerhető, újrahallgatható. Nagyon ajánlom mindenkinek, e nélkül ugyanis minden cella csak ugyanolyan és az ember nem kapja meg azokat az extra információkat, történeteket, ami igazán érdekessé teszi a túrát.

Majdnem lakat alatt

Majdnem lakat alatt

Szökésben

Szökésben

Egy tipikus alcatraz cella

Egy tipikus cella

Összesen legalább 3 órát sétálgattunk itt körbe. Láttuk a hírhedt Al Capone, Machine Gun (géppisztoly) Kelly celláját, sétálgattunk az udvaron, az ebédlőben, a borbély szalonban, bemehettünk az elkülönítőbe, stb…
Magát az Alcatraz-t az tette igazán különlegessé, hogy elég közel volt San Francisco-hoz, hogy az elítéltek hallhassák a várost. Állítólag a cellákban még az emberek nevetését is lehetett hallani, ami a kikötőből szűrődött át. Nekik viszont reményük sem volt a szabadulásra. Az Alcatraz-ból ugyanis nem lehetett megszökni. Még ha valaki ki is jutott volna a börtönfalakon túlra, akkor se jutott volna messzire a cápáktól hemzsegő, jéghideg, heves áramlatokkal teli vízben.

Kilátás San Franciscora

Kilátás San Franciscora

A soron

A soron

Az ebédlő az udvarról

Az ebédlő az udvarról

Fantasztikus élmény volt. A túra után abban egyetértettünk, hogy ez volt nyaralásunk egyik legjobb, legemlékezetesebb élménye.

Ági, Sára, Lili és San Franciscó az Alcatrazról

Ági, Sára, Lili és San Franciscó az Alcatrazról

Vicces polo

Vicces polo

A nap hátralévő részét a Fisherman’s Warf-on töltöttük, ami végül is San Francisco kikötője, tele boltokkal, kávézókkal, éttermekkel. Ott is először a sütkérező oroszlán-fókákat néztük meg. Aztán csak sétálgattunk, nézegettünk. Másnap egy nagyon hosszú napra készültünk és úgy éreztük, ami belefért megnéztük San Francisco-ban, így viszonylag korán elindultunk vissza Frank házába. Előtte viszont még maradt egy elintézetlen dolgunk, a Lombard utca és a cikk-cakkozás, de örömmel jelentem, ezt is teljesítettük.

Oroszlán fókák a Fisherman's Warfon

Oroszlán fókák a Fisherman's Warfon

Úszkáló oroszlánfokák

Úszkáló oroszlánfokák

Oroszlánfóka

Oroszlánfóka

Aznap este csak pihentünk, jacuzzy-ztunk Frank házában és lelkiekben készültünk Los Angeles-re.

A borító kép forrása: internet

A sorozat további cikkei:

  1. Death Valley, a halál völgye
  2. Sequioa nemzeti park
  3. San Francisco és a Golden Gate Bridge
  4. San Francisco városnézés
  5. Az Alcatraz börtönsziget
  6. A lélegzetelállító Highway 1 San Francisco és Los Angeles között
  7. Los Angeles – Venice Beach
  8. Los Angeles – Beverly Hills és Hollywood
  9. Los Angeles, NBC, Hollywood és Malibu
  10. Utolsó nap, elhagyjuk Los Angelest
  11. Összesítés, statisztikák

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.