utazgatok.hu

IV. Nap

A negyedik nap pihenéssel és „városnézéssel” telt. Nem siettünk sehova, aludhattunk ameddig csak akartunk. Reggeli, ebéd, majd vezetőnk egy kis városnéző túra keretében bemutatta az Elveszett Várost. Itt már volt szerencsém beszélni kicsit a katonákkal is. Kb. harmincan lehettek. Beszélgettem velük egy kicsit. Elmondták, hogy általában 1-2 hónapot töltenek itt, majd jön a váltás. Mondták, hogy az első 1-2 nap szuper volt, gyönyörű hely, gyönyörű a táj, kinn a szabadban, de mostanra már nagyon elegük lett belőle. Mert gyakorlatilag nem csinálnak semmit, csak álldogálnak egy helyben egész nap a dzsungel közepén és jobb híján egész nap füvet és kokaint szívnak.

kolumbiai katonákkal

Az Elveszett Város tetején

Az Elveszett Városban

A Lost City teraszok

Sétálgattunk, nézegettünk, beszélgettünk, amikor egyszer csak helikopter hangja tűnt fel a távolból. Egyre közeledett, míg le nem szállt a város központjában álló központi teraszra. Kiderült, hogy a kolumbiai rendőrség feje jött meglátogatni az Elveszett várost a családjával. Azt mondták három ember van az országban, akinek helikopter áll a szolgálatára, ők az elnök, a katonaság és a rendőrség legfelső emberei.

Katonai helikopter

Policia de Colombia

Éles töltény

Helyi katonával

Ez a nap nagyon kellett. Szép napos idő volt, gyönyörű táj, de a lényeg, hogy ki tudtam pihenni az előző napi rosszullétet. Szinte teljesen fel is töltődtem. Talán már csak a lábamat borító szúnyogcsípések zavartak. Annak ellenére, hogy végig szúnyogriasztót használtam, valahogy ezeket a tűzlegyeket ez nem érdekelte. A tűzlegyek egyébként ici-pici szúnyogszerű rovarok, amik a nevüket arról kapták, hogy rettentő gyorsak. Észre sem veszed őket, már meg is csíptek és csak este kezded el érezni, amikor az őrjítő viszketés kezdődik. Megszámoltam a csípések számát, egy lábomon 52-t találtam.

Egzotikus növény

A tűzlegyeken kívül voltak más állatok is, mint például egy mérgeskígyó, amit az egyik éjjel az egyik túravezető talált, amint éppen a szállás körül tekergett. Mondanom se kell, hogy komoly veszélyt jelentett a csapatra.

V. Nap

Összesen két éjszakát töltöttünk az Elveszett Városban. Az ötödik napon elindult a csapat hazafele, amikor is egy nap alatt kellett azt a távot legyalogolni, amit előzőleg a második és harmadik napon. Na, az már kemény volt. Mondhatom, hogy tényleg elfáradtam!

Aznap estére még egy különleges “kaland” várt még ránk: egy kokainlabor meglátogatása a dzsungelben. Korábban, amikor olvastam erről a túráról a „kokain-labor” élmény része volt a programnak. Nekünk viszont most nem is említették, hát rákérdeztem, amire a válasz elcsodálkozva az volt, hogy:
– Ja, hát ha érdekel bennünket, akkor miért is ne.

Naná, hogy érdekelt minket. Összegyűjtöttük az érdeklődőket, befizettük a $10 (2.000 Ft) jelentkezési díjat, majd megjelent egy öreg bácsika, hogy szakértőként bevezessen bennünket a kokainkészítés fortélyaiba.

Őszintén szólva, nem voltam elájulva a dologtól. A korábbi útleírások fényképein látható kokainlabor helyett mi nem láttunk semmit. Gyakorlatilag az erdő közepén egy ponyvával letakart pár műanyag edényen és keverőeszközön kívül nem volt ott semmi.

Kiderült ugyanis, hogy korábban tényleg nagy attrakció volt a kokainlabor-túra, amíg egy bogotai újságírónő cikket nem írt róla. A cikkből nagy felháborodás lett, mire a katonaság és a rendőrség kivonult és felszámolt mindent. Ezért talán érthető az óvatosság.

A bácsika elmesélte, hogy annak idején ő is ezzel kereste a kenyerét. 28 évig készített kokain pasztát. Ismerte Pablo Escobar-t is, de elege lett az egészből, és elköltözött ide a Sierra Nevada területére – mondjuk ismerve Pablo életét és munkásságát, nehezen hiszem, hogy egy ilyen bizniszből ilyen könnyen ki lehetett szállni.

Elmesélte és megmutatta a kokainkészítés folyamatát is. 1 kg kokain elkészítéséhez szükség van:
– 1.000 kg koka levélre
– 1.000 liter benzinre
– egyéb kis mennyiségű, bármely patikában vény nélkül beszerezhető kiegészítőkre

Az így elkészült kokain pasztát fix áron veszik át a drog-kereskedők, gerillák vagy paramilitáris csapatok, attól függően, hogy éppen ki tartja ellenőrzés alatt azt a területet.

Az alábbi videó még a korábbi labort mutatja be, viszont a rajta látható kolumbiai ugyanaz, mint aki nekünk mutatta be:
http://www.youtube.com/watch?v=UclSEhNdUK8

Az utolsó napra maradt túrát már észre sem vettük. Pár óra gyaloglás könnyű terepen. Visszatérve a civilizációba a vezetőink meghívtak még minket egy kolumbiai étterembe egy utolsó ebédre.

kolumbiai kokain paszta

Ilyen túrákon szokás a túravezetőknek hálánk jeléül összedobni egy kis borravalót. Nem nagy összegről van szó, $5-10 fejenkét (1.000 – 2.000 Ft), attól függően, hogy mennyire voltál megelégedve a kiszolgálással. Ez a szokás és még hogyha nem lettél volna megelégedve akkor is illik adni legalább valamit, mert mindenki belead és te nem akarsz kilógni. Ez ugyanolyan, mint Amerikában a pincérek borravalója. Egyszerűen hozzá tartozik. Mégis volt 1-2 angol, akik úgy gondolták, hogy ez túl nagy összeg, és hogy eszük ágában sincs akár egy centet is fizetni nekik. Mondta ezt az az ember, aki egyébként egy adminisztrációs hiba folytán még magáért a túráért sem fizetett, mert utolsó pillanatban jelentkezett és valahogy csak a pénzt felejtették elkérni tőle.

Ahogy más útleírásokat olvastam, általában mindig van egy olyan ember, aki egyáltalán nincs megelégedve semmivel és sajnálja az 5 dollárt, miközben a túra utáni buliban vödörszámra issza a 4 dolláros koktélokat.

És hogy milyen volt az élmény összességében? Fantasztikus!