A tokiói tömegközlekedés első ránézésre elég ijesztőnek tűnik. Az ijedtség ott kezdődik, amikor az ember először rákeres és megnéz egy tokiói metrótérképet, ami kb. egy kapcsolási rajz bonyolultságával vetekszik a rengeteg metróvonallal és megszámlálhatatlan számú megállóval. Na, meg persze a Japán feliratok sem segítenek sokat, mert amikor az ember olyan metrómegállókat böngész, mint Sumiyoshi, Shimbashi, Shink-Kib, hajlamos belezavarodni, hogy „shim-micsoda”? Akkor melyik is az, amit én keresek?
De a gyakorlatban szerencsére sokkal egyszerűbb a dolog. Pár „menet” után és egy nagyon fontos információ birtokában, az elsőre bonyolult hálózat is kezd értelmet nyerni. Ez a fontos információ pedig az, hogy Tokióban több társaság működik ugyanazon a területen, néhol egymást kiegészítve, máshol egymást kerülgetve és keresztezve. A társaságok pedig: két metrótársaság (egy magánkézben lévő, a másik önkormányzati) és a japán állami vasúttársaság, a Japan Railways, röviden JR.
Vicces dolog volt, amikor első nap a szállásunkra menve a már említett bonyolultságú és kusza metrótérképet böngészve egyszerűen nem találtuk a megállót, ahova mentünk. Megkérdeztük hát, mire az információnál ülő csaj kezünkbe nyomott egy hasonlóan bonyolult és kusza térképet kb. újabb 100 megállóval, és azzal, hogy „Az nem lesz jó, az a másik társaság. Itt van ezen a térképen, amit mi keresünk”. 
Maga a tokiói metróhálózat a világ egyik legforgalmasabb közlekedési hálózata. A forgalom hatalmas, a nagyobb megállókban és átszállókban csak úgy hömpölyög a tömeg, az emberek mégse lökdösik egymást, nem tolakodnak. Nekem például egyszer sem jöttek nekem, nem léptek a lábamra, nem könyököltek oldalba, pedig volt, hogy magammal még egy gurulós bőröndöt is cipeltem, mégse akadt bele senkibe, és nekem se kellett senkit vele odébb tessékelni, hogy ugyan engedjenek már leszállni.
Emlékszem egyik ilyen alkalommal, amikor a metrón ülve közeledtünk a mi megállónkhoz. Hátamon hátizsák, kezemben a gurulós bőrönd, miközben elnéztem a szorongó tömeget magam előtt. Automatikusan a budapesti metrós élményeim jutottak eszembe, hogy Úr Isten, hogy fogok én itt leszállni, majd biztos megy az anyázás, meg lökdösődés, de legnagyobb meglepetésemre, ahogy a metró megállt, én elindultam, a tömeg úgy nyílt szét előttem, mint Mózes előtt a Vörös-tenger.
A tapasztalatunk itt is egyértelműen az volt, hogy az emberek rendkívül figyelmesek és rendkívüli módon figyelnek egymásra.
Forgalom a metrón
A tokiói hálózat legforgalmasabb metró megállója, ami egyébként a világ legforgalmasabb közlekedési csomópontja és metró megállója is, a Shinjuku. Naponta, átlagosan több mint 3 és fél millió utazó halad át rajta, ami kb. annyi, mintha minden nap, minden egyes budapesti lakos átmenne a Nyugati aluljáron… kétszer. Na, ott van az, hogy csúcsforgalomban fehér kesztyűs dolgozók segítik a beszállást, értsd: tuszkolják és két kézzel nekifeszülve nyomják fel az embereket, hogy mögöttük a metró ajtó be tudjon csukódni és a vonat végre el tudjon indulni.
Ezt most mi kihagytuk. Én egyébként ezt az élményt már megtapasztaltam egy korábbi utam során Shanghaiban. Most nem igazán vágytam az ismétlésre.
Tömeg egy forgalmasabb metrómegállóban
Használat közben
A jegyautomaták elsőre elég ijesztőnek néznek ki a rengeteg nyílással és gombokkal, de szerencsére használata teljesen egyszerű, amihez annyit kell tudni, hogy nem úgy működik, mint itthon, hogy veszel egy vonaljegyet, hanem a jegyet egy adott szakaszra veszed. A jegykiadó automata felett van egy táblázat, ami mutatja, hogy egy adott állomás az adott helyről milyen messze van és hogy mennyibe kerül. Amikor jegyet veszel, megadod a célállomás nevét, majd a gép az arra a távolságra számított összeget kéri tőled.
Jegyautomata Tokióban
Abban az esetben, ha túlutazol akkor a kijáratoknál van egy másik automata, ahol a különbözetet tudod kifizetni. Pofon egyszerű.
Természetesen van napijegy is, amit, ahogy néztük, már 3-4 minimális távolságú utazásnál is érdemes már megfontolni.
Minden metró szerelvény első vagy utolsó kocsija egy speciális csak a nőknek fenntartott kocsi volt, amit viszont látszólag mindenki – férfi-nő – ugyan úgy használt.
Ami nekem még furcsa volt és amilyet még soha nem láttam, hogy volt olyan egy metrómegállóban, hogy a vonat először jobbról, majd ugyan azon az oldalon, ugyan azon a vágányon kicsit később balról jött.
Sinkanszen, a japán szuperexpressz
Ha egy szóval kellene jellemeznem a japán szupervonatokat, akkor annyit mondanék, hogy brutális. Már azok a tények és számok, amiket utazás előtt olvastam róluk ámulatba ejtettek. Maga a téma annyira közkedvelt és népszerű, hogy nem csak a nemzetközi sajtóban, de magyar nyelven is számtalan cikket, sőt, külön a japán vonatokra szakosodott blogot is találtam – ez utóbbihoz egyébként külön gratulálok, mert a témát meglehetősen részletesen és információ gazdagon, de mégis érdekesen tálalja a szerző.
Ennél érdekesebb talán már csak a japán és magyar vasút összehasonlítása lenne, aminek kb. annyi értelme lenne, mintha egy sportkocsit versenyeztetnék egy trabanttal. Tény, hogy az első Shinkansen vonatot több, mint 50 éve indították el és szomorú tény, hogy már akkor gyorsabban mentek, mint a mi, mai magyarországi vonataink.
A sebességén túl, a pontossága az, ami a Sinkanszent még különlegesebbé teszi. A vonatok másodperc pontossággal indulnak és érkeznek, késés gyakorlatilag nincs, annyira, hogy az éves átlagos késésük 36 másodperc. A késés olyan ritka, hogy egy-egy késést nem is másodpercekben, hanem század másodpercekben mérik. Ehhez képest nem is tudom milyen jelzővel lehetne illetni azt a tényt, hogy a magyar vonatok 6 év alatt 23 év késést halmoztak fel.
És azt se felejtsük el, hogy a Shinkansen egy egész hálózat és nem csak pár vonal és vonat és ezt a hihetetlen pontosságot úgy érik el, hogy naponta átlagban 800 vonat indul.
Persze a késés nagyon sokszor külső tényezők miatt történik, mégis, valahogy ezek az ügyes japánok ezeket a külső tényezőket is ki tudják szűrni. Az egyik ilyen az öngyilkosságok, mert mi ne lenne vonzóbb, mint egy 300 km/órával száguldó vonat elé ugrani. Mégis sikerült az ilyen öngyilkossági kísérleteknek elejét venni azzal, hogy a síneket hatalmas kerítésekkel és falakkal vették körül, illetve azzal a törvénnyel, hogy aki öngyilkosságot követ el, annak a családját terheli minden a késésből származó kiesés.
Másik tényező a természeti erők, tájfunok és földrengések, ami ellen egy olyan előrejelző berendezést fejlesztettek ki, ami veszély esetén a vonatot automatikusan lefékezi, így egy kisebb földrengés a legszerencsésebb esetben a vonatot maximum egy rövid megállásra kényszeríti, nem pedig kisiklatja.
A Shinkansen vonaton ülni hatalmas élmény. De már maga a vonat is gyönyörű. Gyönyörű a formája és gyönyörű, ahogy ráfekszik a sínre és siklik. A szépsége mellett pedig fantasztikus a hangja. Nem durva, nem erős, inkább csak a hangjában is a hatalmas sebessége érződik.
Az elhaladó Shinkansen vonat... innen nem is tűnik olyan gyorsnak
Soha nem felejtem el az első olyan vonatot, ami mellettünk száguldott el. Épp az egyik állomáson álltunk és vártunk, amikor megláttunk egyet közeledni, ami olyan gyorsan húzott el, hogy arra nem volt elég időm, hogy a fényképezőgépemet elővegyem a zsebemből. Vonaton ülve az élmény pedig cseppet sem csekélyebb. A sebességet az ember akkor érzi, amikor az ablakon kinézve csak úgy kapkodja a fejét a távolban elsuhanó tárgyak után nézve. Vagy olyan, mintha az ember egy felgyorsított filmet nézne.
Nem gyorsított felvétel!
A Shinkansen használatáról itt egy mindenre kiterjedő részletes leírás, amiben az útvonalaktól kedve, a foglalásokon át az összes vonat fajtáig minden le van írva: http://www.japan-guide.com/e/e2018.html
A végére pedig még egy érdekes számadat. Egyik alkalommal, amikor vonatunkra vártunk gondoltunk egyet, hogy mérjük le, hogy mennyi idő alatt tudunk a vonat egyik végétől elgyalogolni a másik végéig. Normál tempóval gyalogolva 5 perc 7 másodpercig tartott (!).
Autók
Az autóikról pedig itt van két fotó, amik szerintem nagyon viccesen néznek ki.
Hozzászólások:
“Ehhez képest nem is tudom milyen jelzővel lehetne illetni azt a tényt, hogy a magyar vonatok 6 év alatt 23 év késést halmoztak fel.”
A “sima” vonat ―tehát nem a Sinkanszen―viszont ugyanúgy késik, mint magyar társai: http://traininfo.jreast.co.jp/delay_certificate/ És mindez kb naponta megismétlődik, a munkába / iskolába járók nagy örömére
Szólj hozzá Te is!