Indulás előtt – hiedelmek Indiáról

Ha valaki megkérdezné, hogy szerintem melyik a világ legszínesebb országa, gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy India. Nincs még egy ilyen hely a világon, ami ennyire hihetetlenül színes, gazdag és változatos.

Mondom ezt úgy, hogy valaha is India földjén álltam volna. Nem tapasztalatból, hanem hallomásból – barátaimtól, indiaiaktól és más utazóktól – miközben épp pakolok és az utolsó dolgokat intézem a saját indiai utazásom előtt.

India az elképesztő kultúrák és hiedelmek országa.

Ahhoz számomra kétség sem férhet, hogy India hihetetlenül színes és változatos, ami szerintem leginkább az ott élő emberek sokszínűségéből adódik. Felsorolni is képtelenség hány különböző népcsoport él ott, akiknek mind megvan a saját nyelvjárásuk, kultúrájuk, szokásaik, nem beszélve a vallásukról.
A hinduizmus, mint vallás (India legfőbb vallása és egyben a világ 3. legnépesebb vallása a kereszténység és az iszlám után) rendkívül gazdag és díszes mind megjelenésében, mind rituáléiban. Követői a hindu tradíciókhoz sokkal szorosabban ragaszkodnak, azokat sokkal mélyebben élik meg, sőt, életüket is a vallásuk tanításai szerint, sokkal szigorúbban élik, s így még tovább gazdagítják és színesítik az amúgy sem hétköznapi kultúrájukat.

Hallottatok már például arról az indiai férfiról, aki vallására hivatkozva 40 éve felemelte a jobb kezét, és azóta le sem tette?

indiai férfi, akinek a 40 éve magasban tartott karja már teljesen elhalt

forrás: internet

Vagy említhetném a Holit, a hindu vallás legszínesebb ünnepét, aminél szemkápráztatóbb dolgot el sem tudok képzelni. Ha nem hiszed, csak googlizd meg, hogy “colorful india” vagy “holi india” és máris meglátod, miről beszélek. :)

szemkápráztató színek az indiai Holi fesztiválon

Forrás: poraschaudhary.com

A külföldi turistát viszont – sajnos vagy nem sajnos – nem csak ez a káprázatos sokszínűség, hanem kosz, káosz és nyomor is fogadja.
Egy igazi, csupa nagybetűs K U L T Ú R S O K K.
Egy hely, ahol a higiéniát még hírből sem ismerik.
Egy hely, ahol teljesen más fogalmak szerint kezelik a személyes teret,
Egy hely, ahol a közlekedési morál inkább egy felbolydult hangyabolyhoz, mint bármi tudatos irányított rendszerhez hasonlít.
És ez csak pár dolog a nyugati turistákat elrettentő helyi sajátosságok közül, mégis bőven elég, hogy a legtöbbjüket egyszer és mindenkorra elriassza magától.

Viszont, ha belevágsz, további elképzelhetetlen szituációk és kalandok sora vár rád. Egy olyan, számunkra elképzelhetetlen világ, amit még biztosan nem láttál és tapasztaltál máshol. A kérdés csak az, hogy fel vagy-e rá készülve. Mert lehetsz akármennyire tapasztalt utazó, lehetsz akármennyire befogadó és megértő, simán lehet, hogy India túl sok lesz, és egyszerűen nem fogod tudni elviselni. Akár így, akár úgy, egy biztos: közömbös nem marad számodra.

Love it, or hate it…“, ahogy azt számtalanszor hallottam.

India ugyanis odaérkezésed után arcon csap. Arcon csap és te megállsz. Elgondolkozol.
– Tetszik ez nekem? Akarom én ezt?
És vagy azt mondod, hogy igen, kérek még, csapjon arcon még jobban, és akkor hihetetlen dolgokat fogsz látni és megtapasztalni. Vagy, azt mondod, hogy nem, ez már túl sok, és fogod magad, sarkon fordulsz és hazamész.

Ismerek olyan tapasztalt és belevaló hátizsákos utazót, aki stoppal bejárta Európát és a Közel-Keletet, miközben sokszor azt se tudta, hol fog este aludni. Volt, hogy napokig nem fürdött, de olyan is, hogy épp a tengerparton kellett aludnia. Ha valakiről, őróla azt gondoltam, hogy neki majd mennyire fog India tetszeni. És nem! De annyira nem, hogy odaérkezése után pár nappal módosíttatta repülőjegyét, hogy a lehető leghamarabb hazajöhessen.

Én mire számítok? Pontosan arra a csupa nagybetűs kultúrsokkra, ami úgy arcon csap, hogy nem térek magamhoz.

Tetszeni fog-e nekem? Erre nem tudok előre válaszolni. Egy biztos, India egy utazónak sem maradhat le arról a bizonyos bakancslistájáról, és egyszer az életben mindenkinek látnia kell. És, ha a végén nem is tetszik, legalább elmondhatom, hogy én megpróbáltam.

Ami a legjobban kíváncsivá tesz? Az a káosz, amiről mindenki mesélt. A közlekedési morál, a vonatozás, az utcák, az emberek.

Amitől a legjobban félek? A higiénia, illetve annak hiánya, és hogy hol, mit eszünk. Bár erre meg azt mondják, hogy ez Indiához hozzátartozik és szinte elkerülhetetlen, hogy legalább pár napra ne kapjunk valami jó kis gyomorrontást. Mindegy, pálinka becsomagolva. Mondjuk úgy: bízom fertőtlenítő erejében. :)

Mi mindent hallottam még eddig?

  • minden brutál olcsó, de mégis, alkudni kötelező,
  • sehol nem lesz angol WC,
  • vigyünk sok WC papírt, mert az hiánycikk,
  • 20asával fognak megrohanni minket a kéregető gyerekek, akik közül ha egynek adsz, a többi még erőszakosabban fog kérni,
  • sok olyan ember is oda fog jönni, aki csak beszélgetni akar, ismerkedni, megkérdezni, hogy honnan jöttünk,
  • óvatosan az utcai ételekkel,
  • csak olyat együnk, ami forró és frissen készült,
  • ha egy bogár rászáll az ételedre, akkor azt már ne edd meg,
  • Indiában nem fogunk találni bulit, az éjszakai élet, mint olyan, nem nagyon létezik,
  • Indiában a jobb kéz evésre, a bal kéz fenék törlésére való,

Történetek Indiáról

Végül, pedig még indulás előtt, hadd osszak meg veletek pár, másoktól hallott indiai sztorit.

Indiában a személyes teret és a testi közelséget sokkal szabadabban kezelik az emberek. Olyannyira, hogy ott teljesen bevett szokás, ha két felnőtt férfi egymást átölelve, vagy kézen fogva (!) sétálgat. Teszik ezt azért, mert jó barátok a szó legszorosabb értelmében és az egésznek szigorúan semmi köze nincs a homoszexualitáshoz. Egy amerikai barátom, Chris mesélte, hogy kézen fogva sétáló férfiakon túl ő látott olyat is, amikor két férfi egymással szemben ülve, beszélgetés közben, egymás kezével játszott, mintha csak egy kiskamasz szerelmes pár lenne az első randiján. És ott, ez még mindig szigorúan csak a barátság jele.

2 indiai férfi kézenfogva álldogál

forrás: internet

De Chrissel történt meg az a vicces eset is, hogy felszállt egy vonatra, ahol már minden ülőhely foglalt volt. Meglátta őt egy fiatal fiú, kb. 8-10 éves lehetett, aki udvariasan, felállva helyéről szólt neki, hogy átengedi a helyét. Gondolta Chris. Aztán ahogy leült, a fiú azzal a mozdulattal, szó nélkül beleült az ölébe, hogy akkor ő most viszont ott fog utazni. :)

Másik jóbarátom, Chloé leginkább a nem működő dolgokról mesélt. Velük történt meg az, hogy interneten vásároltak egy helyi légitársaságra repülőjegyet. A jegyet kifizették, a vásárlásról megkapták a visszaigazolást, minden úgy tűnt, rendben van. A meglepetés már a reptéren érte őket, ahol nemhogy a foglalásuk nem létezett, de még az a repülőjárat sem, amire nekik a jegyük szólt.

Ezzel zárom soraimat, irány India! :)

Hozzászólások:

  • Viola Mónika szólt hozzá:

    Nagyon szép india
    Sok ismerősöm van
    Ezért tanultam meg a hindi nyelvet,hogy remélem egyszer majd ki jutok indiába.

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.