Ismét időben keltünk. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy szép nagy reggelit. Beültünk a motel éttermébe és betoltunk egy igazi, laktató, amerikai reggelit. Ez a nap a 9 napos túránk leghosszabbjának igérkezett. Tervünk szerint aznap egészen az Arizona-i Page-ig mentünk volna, ami igazából nem is lett volna messze, ha egyenesen oda mentünk volna. De mi nem akartunk kihagyni két dolgot itt Utah államban, szóval mi kerülőúton mentünk: az egyenes, 160 km-es út helyett a Powell tavat megkerülve egy extra, 563 km-es útra vállalkoztunk, ami végül aznapra 730 tervezett km-t jelentett.
Ha még ez nem lett volna elég, előtte nap találtunk egy brossúrát a közeli Great Staircase/Escalante National Monument-ről, ami hasonló, mint egy nemzeti park, csak sokkal nagyobb területet foglal magába. A brossúrában volt pár szép kép, ezt se akartuk kihagyni. Úgy döntöttünk, hogy ha már ott vagyunk, megnézzük a park egy keskeny canyon-ját is.
Így visszagondolva, egyenesen őrültség volt, amit arra a napra terveztünk. Először a Escalante, majd a Natural Bridges National Monument, majd elautózni egészen Mexican Hat városkáig az Arizona-i határon, ott megnézni a Goosenecks State Park-ot (Libanyak Állami Park), átmenni az államhatáron, naplementére a Monument Valley-be érni, majd utána egészen Page-ig autózni, úgy, hogy másnap korán reggel az Antilope Canyon-nal tudjuk kezdeni a napot. Ez volt a terv, gondolom, mondanom sem kell, nem sikerült. De ne rohanjunk előre, nézzük csak sorjában, hogy mi történt!
Reggeli után, egy rövid autózással, hamarosan elértünk az Escalante park turista információs pontjához. A parkőr rendkívül segítőkész volt, ajánlott is nekünk egy “slot canyon”–t a közelben. De figyelmeztetett is bennünket, hogy sietnünk kell, mert délutánra vihart jósoltak és az odavezető földúton könnyen beragadhatunk és ezen az elhagyatott területen senki nem fog a segítségünkre sietni.
Escalante Nemzeti Park
Kaptunk egy térképet, majd a kis személyautónkal off-road-ozni indultunk. Az út tényleg nagyon kemény volt, néha azt hittem, leszakitjuk a kocsi alját, de végül is egy fél órás off-road-ozás után elértünk egy ponthoz, ami talán az volt, amit kerestünk. Ez már nem derül ki, kicsit sétálgattunk, majd a közeledő szürke felhők elriasztottak minket és gyorsan visszaindultunk.
Escalante Canyon
Escalante föld útja
Ekkor még azt hittük, hogy időben vagyunk. Sőt, talán még időben is voltunk. De egy valamivel nem számoltunk, a látvánnyal. A táj, ahogy haladtunk, folyamatosan változott. Egyik csoda után jött a másik. Kilátópontok, parkolók minden 20 km-en és mi egyszerűen nem tudtunk sietni. Mindig volt valami, amiért meg kellett állni. És mindig valami új, valami más, amit még nem láttunk. És ezek a kis megállók, ezek a kis 5 percek, gyorsan összeadódtak.
Furcsa hegység képződmény Utahban
Ahogy haladtunk nemcsak a táj, az időjárás is változott. Néhol melegebb, néhol hidegebb volt, sőt egy ponton a hegytetőn még havazni is kezdett. Nem hittünk a szemünknek. Sivatagból fenyveserdőbe, aztán patakokkal tűzdelt sziklás táj, majd ismét a sivatagi sivárság.
Az út maga is nagyon változatos volt. Voltak részek, ahol autó út vezetett nyílegyenesen, de úgy, hogy nem mozdítottam a kormányt hosszú percekig. Aztán a semmiből jött egy derékszögű kanyar, majd ismét a hosszú nyilegyenes út, kilómétereken keresztül.
Nyíl egyenes út a utahi sivatagban
Aggódni kezdtünk. Az idő rohant és az út legnagyobb része még mindig hátra volt. Ezt az egész kerülőutat végül is csak a Monument Valley miatt csináljuk, de ha nem érünk oda naplemente előtt, az egész felesleges volt.
Én és a kanyonvidék
Miután elhagytuk a Glen Canyon-t teljesen egyedül voltunk az úton. Nem láttunk egyetlen egy autót sem már több mint egy órája. Kietlen pusztaságban voltunk, nem volt ott semmi, csak a canyonok és a sivatagi táj. A nap elindult lefelé, szinte láttuk, ahogy percről percre lejjebb ment. Aztán elkezdett esni az eső is. És, ha még ez mind nem lett volna elég, észrevettem, hogy az üzemanyag is fogyóban volt.
Autó utak Utahon keresztül
Aztán végre megérkeztünk a Natural Bridges National Monument-hez (Természetes Hidak Nemzeti Park). Ez a park a benne található 3 természetes képződésű szikla ívéről híres. A parkban van egy 15 km hosszú egy irányú körút, jó néhány kilátóval a 3 különböző ívre.
Natural Bridges Nemzeti Park
Mivel már nagyon késő volt, csak a legrövidebb túrára volt időnk. Ez a körúttól egy pár percre lévő hídhoz, a Owachomu-hoz vezetett le. Fantasztikus élmény, ahogy ott állsz a hatalmas természetes ív alatt, és csak sajnálni tudtuk, hogy nem tudtuk a másik kettőt is ilyen közelről megnézni. A park egyébként elég picike a többi nagy utah-i nemzeti parkhoz képest. Valószínű egy fél nap elég lett volna az egész túra teljesítésére.
A Natural Bridges utolsó íve
Az ív alatt állok
A kis gyalogtúra végén már biztos volt, hogy aznapi tervünket nem tudjuk teljesíteni. Úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha az éjszakát a közeli Mexican Hat (mexikó-i kalap) városban töltjük. Ott vannak motelek, benzinkút és nem utolsó sorban még útba is esik. Ja és valószínűleg lesz elég benzinünk arra, hogy elérjünk odáig.
A parkot elhagyva nemsokára lefordultunk a főútról, és a 261-esen folytattuk utunkat. Egy idő után, szinte egyik méterről a másikra az út egy rendes aszfaltozott útból egy hepehupás földútba ment át. Aztán jött egy kamionoknak szóló tiltó tábla, miszerint behajtani tilos. Csak úgy jelzem, ezen a 261-es úton nem volt se keresztutca, se lakott település, semmi. És itt, jó néhány mérföld után kiraknak egy táblát, hogy innen kamionok nem mehetnek tovább. Hogy ezt miért nem tették ki az út elejére? Minket ez nem zavart, de ha kamionos lennék, nagyon pipa lennék.
Aztán nem sokkal később meg is láttuk mi végett volt a tábla. Elértünk egy szakadékhoz. Vagyis nem is szakadék, hiszen egész eddig egy hatalmas fennsíkon autóztunk. A két szint között kb. 150 méternyi (kb. 50 emelet) szintkülönbség. Közte pedig egy függőleges szakadék. Az út a falba vájva kacskaringózott lefelé. A látvány fantasztikus volt, ahogy ráláttunk erre a hatalmas, sík területre, innen magasból.
Kilátás a fennsíkról
Lenntről visszanézve a fennsíkra
Innen kb. 15 perc és már el is értük Mexican Hat városkát, ami egy a város határában található sziklaformáról híres, ami egy sombrero-ban ülő mexikóira hasonlít.
A városka igen pici. Csak pár motel van és egy benzinkút. A statisztika szerint a város népessége a 2002-es adatok szerint 88 fő. Az egész túra alatt itt találtuk a legolcsóbb ($50.14 ≈ 11.000 Ft) motel szobát és természetesen a legrosszabb állapotban lévőt is, de ami a legfontosabb az utolsó üreset, az egész városban.
Az aznapi megtett táv 539 km volt.
A borító kép forrása: internet
Hozzászólások:
Ha szeretned tudni mit csinalj vegasban nem tudod megtenni mert az oldalak ossze vannak omleszte semmit nem tudsz mert meg nem jartal ott. Szomomara nagyon hasznos volt, a kepek nagyon tetszettek.
Szólj hozzá Te is!