Min és hogyan spóroltunk utolsó amerikai utunkon?

Nem is olyan rég, pár éve, az alacsony dollárnak köszönhetően (~220 Ft) kifejezetten olcsó volt Amerikába utazni. Ezt ma, 2017-ben, a közel 300 forintos árfolyam mellett már sajnos nem mondhatom el, így ha valaki mostanában utazik arra felé, akkor a következők még hasznosabbak lehetnek számára.

diagram a dollár árfolyamán alakulásáról

forrás: xe.com

2017 áprilisában 10 napra utaztunk Amerika nyugati partjára, ami idő alatt három különböző dologgal is sikerült nem kevés pénzt megspórolnunk, köszönhetően egy kis tapasztalatnak, nem kis türelemnek, elég nagy rugalmasságnak és persze egy nagy adag szerencsének.

Amin sikerült spórolnunk azok a következők:

  1. Szállásfoglalás
  2. Autóbérlés
  3. Roaming-szolgáltatás

1. Így spóroltunk a szálláson

Utunk során a szálláson két dolog miatt is tudtunk nem is keveset spórolni. Az egyik a szerencse volt, és hogy gyorsan reagáltam rá, a másik a rugalmasság, és hogy a legvégsőkig kivártunk.

A szerencse

A Los Angelesben a ma már 150 dollár/éjszakáért listázott vadi új apartmant sikerült akkor kevesebb, mint 90 dollár/éjszakáért lefoglalnom. Hogy hogyan?

Az apartman akkor jelent meg új hirdetőként és mivel a tulajdonos gyors visszajelzéseket szeretett volna kapni, az árat pár napra levitte. Amint azt megtaláltam, egy pillanatot se tétováztam, inkább egyből foglaltam. És hogy mennyire jókor, azt az is bizonyítja, hogy már másnap drágább volt ugyan az az apartman listázva.

a bérlet airbnb lakás nappalija
a bérelt airbnb lakás konyhája
a bérelt airbnb lakás hálója

forrás: airbnb.com

Így sikerült a fenti teljes lakást három napra 8.800 Ft/fő/éj összegért (4 főre, minden költséggel) kibérelni, ami még itthon is jó ár lenne, nemhogy Los Angelesben.

A rugalmasság

A másik faktor a rugalmasság volt és hogy kivártunk a legvégsőkig. Las Vegasban ugyanis a helyi adottságok miatt nem érdemes előre foglalni. Szoba van bőven, a ki nem adott szobákat pedig last-minute akár 70-80%-os kedvezménnyel is ki lehet venni. De erről az egészről még készül egy külön cikk.

2. Így foglaltunk egy brutál terepjárót egy középkategóriás személyautó áráért

Rengetegszer béreltem már autót a világ különböző pontjain, mégis ez az utazás azon része, ami a mai napig még mindig a legérthetetlenebb. Bizonyítja ezt ez az utolsó utunk is, ahol én lepődtem meg azon a legjobban, hogy sikerült lefoglalnom és végül kibérelnünk egy vadonat új, prémium kategóriás terepjárót (Full Size SUV) korlátlan kilométerrel, minden biztosítással, és olyan opcióval, hogy Los Angelesben vesszük fel, de Las Vegasban rakjuk le, mindezt kb. egy középkategóriás bérelt autó áráért.

bérelt autónk a Sequoia Nemzeti Parkban
az autófoglalás költségének részletes lebontása

Igen! Egy vadiúj Full Size SUV, két kiegészítő biztosítással (CDW és EP), minden adóval és illetékkel, egy hétre összesen 450 dollárért (akkori árfolyamon kevesebb, mint 150 ezer forintért).

Csak összehasonlításként más cégeknél, egy ugyan ilyen kategóriás autót, már biztosítások nélkül is csak több száz dollárral drágábban, vagy – amennyiben a teljes becsült összeget is mutatta az oldal – akkor két-, három-, nem ritkán négyszeres áron tudtam volna csak lefoglalni.

Full Size SUV ára az Enterprise autókölcsönzőnél

Az Enterprise-nál például több, mint 3x annyiba került volna

Hogy hogy sikerült? Még magam sem tudom, de megpróbálom leírni. :)

Tipp: Hogy az egész autóbérlés mennyire sok mindentől függ és hogy mennyi mindenre kell figyelni, arról már írtam egy nem rövid cikket: Autókölcsönzési tippek és tapasztalatok.

Ez alkalommal a paraméterek adottak voltak. Nagy autó kellett (4 fő, bőröndökkel), unlimited miles (korlátlan kilométer), LA-ben felvenni és LV-ben lerakni opció, csakis full coverage – legmagasabb szintű – biztosítással. A cél pedig az volt, hogy megtaláljam a lehető legjobb ár-érték arányú autót, amit így utólag nézve azt hiszem maximálisan sikerült. :)

Az egyik legnagyobb buktató autóbérlés közben, hogy a foglalás végén kapott végösszeg mindig csak “estimate“, azaz becsült, ami azt jelenti, hogy a helyszínen még bármilyen extra költség felmerülhet – ahogy legtöbbször fel is szokott. (Pl.: biztosítás, adó vagy illeték).

Ebben az esetben, amit észrevettem foglalás közben, hogy az Alamo-nál – ahol alapból a legolcsóbb volt a heti bérleti díj – a CDW (töréskár biztosítás) már alapból benne volt az árban. Ez már maga hatalmas előny volt, mert más cégeknél, egy ilyen kategóriájú autóra ez a biztosítás kb. 20-30 dollár lett volna naponta, ami egyből 150-200 dollárral dobta volna meg a teljes végösszeget.

A foglaláshoz hozzáadtam még egy kiegészítő felelősségbiztosítást (EP), amivel a becsült végösszeg még mindig annyira olcsó volt, hogy nem mertem elhinni. Végigvittem a foglalást, de félve attól, hogy a helyszínen még majd úgyis extra költség jön az egészre, több más foglalást is csináltam. Mind alacsonyabb kategóriára, mind más kölcsönző cégekre, mondván, ha túl sok nem várt költség jön rá, akkor legyen alternatíva.

AVIS autóbérlés költség részletei

A kiegészítő biztosítások az AVIS-nál is benne voltak az árban, de a végösszeg itt jóval magasabb volt

Amerikában ugyanis a foglaláshoz nem kell semmi más, csak egy név és egy e-mail cím. Nem kell előre fizetni, sőt még a bankkártya adatokat sem kell előre megadni. Ha pedig ennyire egyszerű előre foglalni, akkor miért ne csinálnánk többet, nem igaz?! :)

A helyszínen aztán legnagyobb meglepetésemre az eredetileg 450 dollárra becsült bérleti díj a végén 497 dollár lett, ami még mindig köszönő viszonyban sem volt a többi hasonló kategóriás autó bérleti díjához.

A trükk és a tanulság talán annyi volt, hogy tudd, hogy mit kell nézni, hogy melyik cégnél, melyik autónál melyik “extra” mennyibe kerül.

3. Roaming, amiért nem kellett a gatyánkat is kifizetni

Az, hogy a roaming internet Európán kívül mennyire brutál drága tud lenni, azt csak az tudja, aki próbálta már.
Mint például egyikünk, aki figyelmetlenségből bekapcsolva hagyta a roamingot a telefonján és az, amikor felcsatlakozott az amerikai hálózatra, automatikusan elkezdte letölteni a leveleit. Sokáig sajnos – vagy inkább szerencsére – nem jutott, mert pillanatok alatt már jött is az SMS, hogy az internetet letiltották, mert elfogyott a 15.000 forintos (!) kerete. Még szerencse, hogy volt neki egy keret megadva és nem korlát nélkül szívta az egyébként 2.000 Ft/MB körüli roaming internetet. :o

Üdvözlő SMS az USA belépéskor a romaing díjakkal
Tájékoztató SMS, hogy elfogyott a roaming egyenleg

Mert így igaz! Persze szolgáltatónként és csomagonként változik, de Amerikában ilyen áron volt az 1 MB adatforgalom, ami valljuk be nem sok mindenre elég a mai világban (kb. 1-2 oldalletöltés vagy egy fotó a Viber-en vagy Whatsapp-on).
Szóval a lényeg, hogy a magyar szolgáltatók a roaming díjakat horror áron számlázzák, bár szerintem ez a legtöbb embernek már szerencsére nem újdonság.

A mi megoldásunk erre a CitySIM volt, amiről korábban már írtam itt.
Ami viszont újdonság volt, hogy most először a CitySIM-et alapvetően nem telefonálásra, hanem telefonálásra ÉS internetezésre használtuk, így azon túl, hogy nem kellett a méregdrága roamingot használni – mert néha valóban nem lett volna más lehetőség – még olyan további dolgokon is tudtunk spórolni, mint a taxizás, pl.: Über vagy Lyft, amit ugye aplikáción keresztül, az intenreten tudsz megrendelni. Részletek egy korábbi cikkemben itt.

A CitySim-nél mi a Smart Internet Package-et használtuk, amiben 1 GB internetet kaptunk 18 euróért (30 napig használható és nem csak az USA-ban).

A sorozat további cikkei:

  1. USA vízum tudnivalók – az igazi ESTA vízum linkje
  2. ESTA amerikai vízum kitöltési útmutató, leggyakoribb hibák, kérdések és válaszok
  3. Amerikai autóbérlési kisokos
  4. Szállások az USA-ban: hotelek, airbnb és az útszéli motelek
  5. Min és hogyan spóroltunk utolsó amerikai utunkon?
  6. Shoppingolás USA-ban – mindent az outlet centerekről
  7. USA üzleti és turista vízum ígénylési útmutató és segítség

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.