Egy Delhiben töltött este

Már éjjel 11 óra is lehetett mire sikerült elindulnunk felfedezni a környéket.
A korábbi utcai nyüzsgésből addigra nem sok minden maradt. A boltok bezártak, az utcai árusok hazamentek, a forgalom pedig jócskán visszaesett.

Sokan addigra nyugovóra is tértek, amit azért tudtunk olyan biztosan, mert azt ott a nyílt utcán tették. Nem mondtam volna őket hajléktalannak, inkább úgy néztek ki, mintha csak akkor és ott érte volna őket az álmosság. Egy férfi például a hotelünk melletti falhoz állította kis kézzel húzott fakocsiját, hogy ő most azon ott fog aludni. Papucsát – mintha csak otthon lenne – nagy odafigyeléssel egymáshoz igazítva a kiskocsija elé helyezte, majd felmászott rá. Pár percig még nyomkodta telefonját, majd eltette és elaludt…

egy indiai férfi ébredezik miután a fa kocsiján aludt az utcán

Reggeli kép az éjszaka ott alvó férfiról

Mellette pár méterrel, ahol korábban az utca forgatagában szinte fellökték egymást a motorosok és a tuk-tuk-osok, éjjeli büfék nyíltak, műanyag asztallal, székekkel, és mindennel, ami hozzá tartozik. A város éjszakai üzemmódra váltott.

éjszakai utcai büfé mindenféle grillezett husokkal

Éjszakai büfé Delhiben, valahogy nem mertük kipróbálni

Már nem volt nyüzsgés, nem volt káosz, de még mindig ámulatba ejtő volt, amit mi még mindig szinte szájtátva bámultunk.
És, ha ez az egész még nem lett volna így is elég, egyszer csak hirtelen jött egy hatalmas bumm. Pont Laci mellé, aki úgy megijedt, akkorát ugrott, hogy majdnem össze is… szóval nagyon. Képzeld csak el! Kinn vagy az utcán, el vagy ámulva, azt se tudod hova nézz, majd hirtelen egy hatalmas patkány – de egy olyan jól megtermett kismacska méretű – lezuhan a 4-5 emeletes ház tetejéről egyenesen a melletted álló autó motorház tetejére. Hát, elhihetitek, volt nagy ijedtség. :)

Szombat esti szórakozás

Korábbi kérdésünkre még a hotel recepciósai egy italra a szomszéd hotel bárját ajánlották. Az égből hulló patkány “élmény” után pedig kérdés sem volt, hogy szükségünk van egy italra.
Belépve a bárba, egy félhomályos helyre értünk, ahol egy 4 fős zenekar és egy énekesnő indiai zenét adott elő.
A pincérek, ahogy megláttak minket, villámgyorsan le is ültettek. Rajtunk kívül a mellettünk lévő asztalnál egy srác ült egyedül, illetve pár asztallal arrébb még hárman állva mulattak, énekeltek. Mind indiaiak voltak.
Kikértünk egy kör sört, majd ahogy elkezdtünk jobban körbenézni valami nagyon furcsa dologra lettünk figyelmesek. Mind a társaság, mind az egyedül álló srác egy köteg pénzt tartott a kezében és ahogy ment a zene, intenzív mozdulatokkal pénzt nyújtottak előre, amit egy ott álló pincér elvett, majd a zenekar elé lépve egy kikészített dobozba dobott. Ebben eddig semmi meglepő nem lett volna, ha ezt nem folyamatosan, kb. 5 másodpercenként tették volna, úgy, mintha minden egyes nekik tetsző rímet vagy hangot azzal a pénzzel jutalmaznák.
Mintha csak azt mondták volna, hogy:
– Uhh, ez jó rím volt, nesze itt egy ötszázas.
Mert kb. annyit adtak. Igaz, hogy félhomály volt, de mi nagyon úgy láttuk, hogy 100 rúpiás bankjegyeket adogattak, ami akkori árfolyamon 440 forint volt. És ez volt a minimum, mert volt olyan is, hogy egyszerre 300 rúpiát adtak. Ha pedig közben valakinek elfogyott a kézben tartott pénze, akkor a pénztárcából egyből előkerült egy újabb nagyobb címlet, amit a pincérek kisebb címletekre váltottak nekik. Mi meg csak néztünk, hogy mi folyik ott.

indiai zenekar játszik egy bárban

Egy-egy ponton úgy is látszott és azt is gondoltuk, hogy ők ketten, a srác és a hármas társaság egymással verseng és egymásra licitálnak, hogy melyikük a nagyobb király. De ez a teória egyből megdőlt, amikor a srác megpihent, a másik társaság viszont továbbra is bőszen adogatta a pénzt.
És, ha még ez nem lett volna teljesen érthetetlen már így is, akkor jött a mindent még inkább összekuszáló lépés. Egyszer csak az egyik pincér odalépett a zenekar dobozába, belenyúlt, kivett egy kisebb köteggel, majd azt visszaadta a vendégeknek. Közel sem annyit, amennyit beledobáltak, de azért pár százas címletet igen.
Nagyon bambán nézhettünk, mert a szomszéd asztalnál ülő srác oda is ült mellénk beszélgetni. Elmesélte, hogy ő mérnök, és most üzleti úton van Delhiben és csak bejött kikapcsolódni egyet. A pénzes dolog pedig semmi más, csak hogy tényleg fizetsz, ha tetszik egy hang. A pénzvisszaadás dologra viszont hiába kérdeztünk rá, választ sajnos nem kaptunk.
Ezek után felbátorodva, gondoltuk mi is beszállunk és dobunk be valamennyit, de amikor elővettük a pénzt, a srác nem engedte. Helyette elővett három 100 rúpiást, levegőbe emelte, jelezte, hogy ez tőlünk van és úgy küldte a zenekarnak. :o

Ízelítőnek pedig itt egy rövid részlet, amit sutyiban tudtunk csak felvenni:

Még beszélgettünk kicsit a sráccal, majd gondoltuk tovább állunk, így kértük a számlát, viszont azt sem engedte kifizetni. Akkor is jelzett, hogy azt majd ő rendezi. Hiába erősködtünk, csak nem engedte. Megköszöntük kedvességét, contact-ot cseréltünk és továbbálltunk.

Ezek után még értetlenebbül léptünk ki a bárból újra az utcára. Eddig mindenkitől azt hallottuk, hogy Indiában mindenhol koldusok fognak megrohanni, meg hogy az emberek napi pár dollárból élnek, ott a bárban meg több ezer forintot adnak borravalónak egy-egy jó ritmus hallatán, sőt, a helyi arc fizeti a mi számlánkat is?! :o
India tényleg a meglepetések országa.

A felejthetetlen bár-élmény után újra az utcán voltunk. Későre járt már, de gondoltuk lefekvés előtt még megyünk egy kört. Ekkorra az utcán már csakis fiatal srácok maradtak. Olyan 20-25 évesek lehettek. Már nem siettek sehova, csak “lazultak”, iszogattak, beszélgettek ott kinn az utcán.
Ahogy megjelentünk, egyből kiszúrtak minket és már jöttek is oda beszélgetni. Volt köztük szimpatikus és kevésbé szimpatikus is. De nem ijesztő, vagy akitől félnünk kellett volna, hanem csak nem tetszett, ahogy előadta ott nekünk magát. Kicsit játszotta az agyát. Egy másik srác viszont kifejezetten szórakoztató és vicces volt.
Kérdezte tőlünk, hogy miket akarunk megnézni ott Delhiben, mire mi mondtuk, hogy tudtunkkal ott van az egyik legnagyobb vasútállomás egész Indiában, és hogy nagyon szeretnénk látni azokat a vonaton csüngő indiaiakat. Erre hangosan nevetve csak annyit kérdezett, hogy ezt ugye a National Geographic-on láttuk?!? Éreztetve, hogy ne legyünk már ennyire naivak. Meg egyébként is – folytatta, jegy nélkül még a főkapun sem engednek be titeket.

egy vonat, amin annyian csüngnek rajta, hogy a vonat már nem is látszik

Azok a bizonyos vonaton csüngő indiaiak, forrás: internet

Még alig érkeztünk meg Indiába, de már akkor elképzelhetetlen dolgok és hihetetlen élmények történtek velünk. És úgy, hogy még csak el sem hagytuk a hotelünk 200 méteres sugarát. Mi fog még itt történni az elkövetkező napokban?!

Egy biztos, tudtuk, hogy izgalmas napok következnek.

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.