Az Amber Fort (Amber erőd) nem csak Jaipur, de egész India egyik legjobb állapotban megmaradt palotája, és nem meglepő módon a város egyik legfontosabb látnivalója, így azt az egyet mi sem akartuk kihagyni. Ahogy már írtam, ahelyett, hogy végig templomokat és várromokat néztünk volna, mi inkább a kultúrára és a helyi dolgokra fókuszáltunk, de azért minden városban megnéztük az ottani legfontosabb turista látványosságokat is.
A fotó a látványt sajnos nem adja vissza
Az Amber Fort szép, de szerintünk egyáltalán nem kihagyhatatlan. Nem bántuk meg, hogy elmentünk és megnéztük, igaz csak kívülről, mert az 500 rúpiát (2.200 Ft) belépőre (belső udvarhoz és a zárt terekhez) már nem voltunk hajlandóak kifizetni. Helyieknek egyébként 45 (!) forintba került.
Viszont két emlékezetes dolog is történt ott számunkra. Az egyik a mérlegelés, a másik az alkudozás.
Feljutni mi a hagyományos módot választottuk: gyalog. Lehetett volna még dzsipekkel, de mi akkor szálltunk ki épp a tuk-tuk-ból, így a sétát még kívántuk is. Illetve elefánt háton, amit viszont mi teljesen elítéltünk és inkább állatkínzásnak gondoltuk, mint kalandnak. Így maradt a séta.
Ahogy elindultunk felfelé, a macskaköves út mindkét oldalán árusok ajánlgatták portékájukat. Kalapok, sapkák és esernyők a nap ellen, faragványok, festett képek és hasonlók és egy mérleg. Ki az a barom, aki egy mérleget árul ott az erőd alján – mondtuk egymásnak, mire leesett, hogy azt nem árulják, hanem ott méricskélni lehet. A koncepció az volt, hogy leméred magad, akkor, ott, indulás előtt, majd visszafelé is, miután megmásztad a hegyet. Rendben, vágtuk rá az ajánlatra, még ha valami lehúzás is a dolog, 45 forintot akkor is megér, hogy kiderüljön. 
Először nem értettük, hogy miért árulnak és egyáltalán ki akarna ott fürdőszobai mérleget venni
Se felfelé, se lefelé nem volt a gyaloglás egy nagy valami. Laza tempóban megállás nélkül szerintem 10 perc alatt simán felértünk. Lefelé talán még annyi se kellett. Nem is értettem először, hogy mire az a nagy felhajtás, hogy én majd ott hány kilót fogok veszíteni. Pedig de! Lefelé megmérve kiderült, hogy majdnem két kilóval könnyebb lettem. 
A 45 forintnyi rúpiát pedig simán megérte.
A másik emlékezetes dolog az alkudozás volt. Fenn az erődben több helyi is – állításuk szerint, bár ezt én igen csak kétlem – kézzel festett papírtekercs rajzokat árultak. Nem terveztünk semmit venni, de valahogy csak addig köröztek és kérdezgettek bennünket, mire leálltunk beszélgetni velük. A rajzok ára 1.500 rúpiáról indult (kb. 6.600 forint), ami nevetségesen sok volt. Főleg úgy, hogy volt nálunk vagy 200 db, amire Laci megkérdezte, hogy akkor ott van nála 4-5.000 dollár értékű rajz?! Erre válasz nyilván nem érkezett, de nagyon jó kérdés volt.
Árus #1
Aztán ismét elindult egy elég egyoldalú alkudozás. A végén 50 rúpiért vettem meg egy rajzot, amivel valószínű még úgy is durván lehúztak, de nekem azt a 220 forintot már megérte.
Amit viszont ismét tanultunk, hogy
- Pofátlanul kell alkudni! Nincs olyan alacsony ár, amit ne mondhatnál ki, illetve amikor elkezdődik az alkudozás te nem tudsz olyan alacsony árat mondani, hogy neki már ne érje meg. Ő azt mondja 1.500, te mondd azt, hogy 15.
- A termékeknek nincs ára. Az esernyőket, amit felfelé még ezer forintokért ajánlgattak, azt lefelé nekem már 10 rúpiáért, 45 (!) forintért akarták odaadni. Valószínű, van belőle nekik egy vagonnyi, amit kb. bármennyiért érdemes továbbadniuk.
Árus #2
Laci és én, az ilyen alkudozás dologgal már rutinosabbak voltunk, de Csaba barátunk még sokszor elgyengült és többször közbe kellett lépnünk, hogy hogyan is kell azt csinálni. Ő simán beleesett abba a hibába, hogy ha 1.500 rúpiáról indult valami – amit egyébként meg sem akart venni – akkor azért ő 500 rúpiát adott volna, mert kevesebbet nem adhat érte, mert akkor miből fog az a szerencsétlen megélni.
Egy ponton még az is elhangzott Csabától, hogy – Adok neki 10 rúpiát, mert jó fej volt.
A jó szívét valahogy az árusok is érezték, mert hármunk közül folyamatosan ő volt az, akit legtöbbször megkörnyékeztek.
Az erőd szép volt, jó volt, de egyáltalán nem kihagyhatatlan. Mint ahogy már sokszor írtam, a helyi látványosságok helyett, minket sokkal jobban érdekelt az “igazi” India, nem pedig a turista látványosságai.
Johri Bazaar
Jaipur legfőbb árucikke az ékszer, amit városi bazársorokon árulnak. Nem terveztünk semmit venni, de nyilván magát a bazárt ettől függetlenül mi is látni akartuk. Mi kb. 2-3 órát sétálgattunk céltalanul, ami alatt bőven láttunk érdekes dolgokat.
Például egy olyan fát, ami az egyik ház belsejéből indult, és falain keresztűl nőtt ki az utcára. Tipikus esete a tyúk vagy a tojás dilemmának, amire sajnos itt sem derült fény számunkra.
Az összes addig látott város közül első blikkre messze Jaipur tűnt a legtisztábbnak, mégis, amikor egyre mélyebbre juttottunk a szűk kis mellékutcákban, nem láttunk mást, mint szemét hegyeket. Ettől függetlenül a teljes városképet nézve még mindig azt mondtuk, hogy az összes közül Jaipur volt a legtisztább, de így, azok után, hogy mit láttunk a sikátorokban, már el sem merem képzelni, hogy akkor mi lehet a többi, már eleve jóval koszosabb és szeméttel telibb városok sikátoraiban…
Az egyik sikátorban még egy szemetet túró disznót is láttunk, ott a város közepén.
Indiával kapcsolatban az elvártakhoz képest a legnagyobb különbség az a koldusok és kéregetők száma és erőszakossága volt. Én valahogy úgy gondoltam és arra számítottam, hogy rengetegszer gyerekek hada fog minket “megtámadni” koldulni valamit, de őszintén szólva egy-két esettől eltekintve, koldusokat szinte nem is láttunk. Ezért is maradt meg talán bennem az az indiai nő, aki az egyik bazársoron az út kellős közepén, a motorosok és gyalogosok között úgy haladt előre, hogy gurult a földön, maga előtt tolva kéregető tálkáját, miközben hangosan rimánkodott.
A kis utcákban nem csak a helyiekkel, de a tehenekkel is testközeli kapcsolatba kerültünk, amiből még baleset is lehetett volna. Azt addigra kb. már megszoktuk, hogy a tehenek mindenhol ott vannak és csak bambán állnak, bámulnak bele a nagyvilágba. Nem ritkán a legforgalmasabb kereszteződés kellős közepén, tök nyugodtan ácsorognak, miközben dudálgatva kerülgetik őket az autók és a tuk-tuk-ok. Ami mozgást addig láttunk tőlük az max. annyi volt, hogy csóválták a farkukat, vagy lassan rágcsáltak valamit.
Az egyik ilyen szűk utcában aztán, ahhoz, hogy tovább tudjunk menni, egy bika mellett kellett teljesen közel elmennünk egymás után. Ahogy én odaértem mellé, a bika a fejével csinált egy fejkörzést, majd szarvával a gyomrom felé bökött. Nem úgy nézett ki, mintha engem akart volna felnyársalni, inkább olyan rosszkor voltam rossz helyen szituáció volt. Még szerencsére időben kapcsoltam és mire a szarva felém lendült én az alkarommal védeni tudtam a gyomorszájamat.
Egy másik bika az utcán
Indiában teljesen normális és hétköznapi dolog, hogy az ember a szabadban végzi WC ügyeit. A reptéren láttunk is róla egy statisztikát, mi szerint a lakosság több, mint 50% ezt a mai napig napi szinten így is teszi. A városokban nyilván jobb a helyzet, sőt Jaipurban először már láttunk az utcán ingyenesen használható, nyitott, utcai piszoárokat. Azt viszont továbbra sem értettem, hogy a bácsika a második képen a piszoártól kb. 100 méterre miért még mindig a bokáig érő szemétben végezte folyó ügyeit?
A bazárban sétálgatva érdekes dolog volt látni még a különböző foglalkozásokat is testközelből. A mindenféle árust és kereskedőt már korábban, más városokban is láttunk, de faragót, esztergályost, ékszerkészítőt, vasaló “szakembert” azt nem. Főleg ezen az utolsón lepődtünk meg, meg persze a munkakörülményeken.
Városnézés közben egy konkrét feladatunk volt Jaipurban: alkoholt venni. Az otthonról vitt, és az egész útra elegendőnek gondolt mennyiség ugyanis elfogyott, az egészségünk megtartása és a megfelelő fertőtlenítés miatt viszont mindenképpen további ellátásra volt szükségünk. Az már korábban gondoltuk, hogy alkoholt nem fogunk bármelyik sarkon találni, de a körülményekhez képest túlságosan nehéz se volt. Csak el kellett mennünk a megfelelő helyre, a helyi italboltba. Kínálatra nem volt panasz, volt minden, így még válogatni is tudtunk. Az árak is teljesen normálisak voltak.
Ital készletünk újra teljes volt, így egyetlen kérésünk már csak valami éjszakai szórakozási lehetőség volt, amit reméltünk, hogy Jaipurban végre meg is találunk…
Légy Te az első hozzászóló: