utazgatok.hu

Indiai utunk utolsó napjait már eredetileg is szabadon hagytuk arra az esetre, hogy rugalmasan tudjuk menet közben alakítani az alapján, hogy mit láttunk, mit nem; miből volt elég és miből nem. Abban biztosak voltunk, hogy az addigi “Indiából” addigra nagyon is elegünk lett, és mi valami merőben másra vágytunk. Ez a más dolog pedig az ország másik arca: a modern és felvilágosult India volt.

Vicces dolog, hogy ami eredetileg elriasztott minket Mumbaitól, az pont az volt, ami később odavonzott minket. Nevezetesen, hogy az az ország nyüzsgő, modern, cosmopolitan központja, amiről mi először még azt hittük, hogy nem is vagyunk kíváncsiak rá.
Így sikerült a korábban útitervünkről kihúzott Mumbaiba utolsónak mégis eljutnunk.

Info: A Jaipur-Mumbai repjegyet indulás előtti nap este foglaltuk, mégse volt horror áron.

A mumbai “zárásnak” ezen kívül volt még két pozitív hozadéka is számunkra. Az egyik a már korábban említett indiai jóbarátom: Bipin, akivel akkor már 7 éve nem is találkoztunk, és aki történetesen pont Mumbaiban élt.

A másik pedig Zoli, aki Laci és Csaba munkatársa volt, és aki éppen külföldi misszióját töltötte, hát hol máshol, mint szintén Mumbaiban. Így, még abból a szempontból is szerencsések voltunk, hogy Mumbaiban helyi baráti segítséggel lehettünk, akiknél alhattunk, akik fuvaroztak minket és akik megmutatták nekünk azt, amit szerintük érdemes ennyi idő alatt megnézni.

Azt fontos megemlítenem, hogy ez az utolsó két nap már nem a helyi dolgokról szólt. Őszintén szólva, hiányzott már a nyugati kultúra: “normális” kaját akartunk enni, sört és egyéb alkoholt inni, buliba menni, helyi felvilágosult fiatalokkal találkozni, beszélgetni, és így tovább… Ebben pedig mind Bipin, mind Zoli tökéletes guide volt számunkra, amit itt így utólag is köszönünk nekik.

Érkezés Mumbaiba

Mumbai már a megérkezésünk utáni első pillanattól más volt, mint a korábbi helyek, ahol addig Indiában jártunk. Valahogy minden sokkal nyugatiasabb, felvilágosultabb volt. Például leszállás után pár perccel láttunk egy szoknyás fiatal nőt, akit úgy bámultunk, mintha évek óta nem láttunk volna már hasonlót, pedig még azt se mondhatnám, hogy túlságosan szexi vagy csinos lett volna, csak már teljesen elszoktunk a látványtól.

A reptéren sofőr várt minket, aki Mumbai egyik elegánsabb negyedébe fuvarozott minket. Útközben csak bámultunk ki az ablakon. Felhőkarcolók, elegáns üzletek és lakóépületek, világmárkák, bevásárlóközpontok, bárok, kocsmák, éttermek, sarki virágárusok, stb… A környék rendezett volt, az utcák tiszták, szemét sehol. Úgy éreztük magunkat, mintha hosszú-hosszú idő után tértünk volna vissza a nyugati világba. Pedig még egy hét sem telt el, amit a “harmadik világban” töltöttünk, de máris jó érzés volt visszatérni.

Kilátás a sokadik emeleti szállásunkról

A nap hátralévő részét ebben a szellemben töltöttük. Egy amerikai sportbárban vacsoráztunk, hamburgert ettünk és sört ittunk, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is jól esett.

Este pedig szórakozni mentünk egy közeli bárba, ahol aztán volt minden, amit addig hiányoltunk. Egyrészt teltház, tele helyi fiatalokkal, akikkel lehetett beszélgetni. Másrészt zene; normális, hallgatható zene. És nem utolsó sorban volt alkohol, amit pedig lehetett inni.
De persze nem India lett volna, ha itt véget is ér a történet és minden normálisan zajlik. Az első intő jel az alábbi tábla volt a bejáratnál:

A két kedvencem rajta, a

• a “hányás-bírság”, ami hányásonként (!) 1.000 rúpiába (kb. 4.000 Ft) kerül, és
• hogy tilos (!) táncolni.

A további furcsaságok már bent, buli közben történtek. A hely estére teljesen megtelt fiatalokkal, akik péntek este lévén ott szórakoztak, iszogattak, beszélgettek. Sőt, az este egy későbbi pontján még táncoltak is az asztalok között, amit nem is értek, hogy hogy mertek a szigorú tiltó tábla ellenére.
Ránézésre tehát minden olyan volt, mint bárhol máshol a világon, egy dolgot kivéve: a biztonsági őröket és az ő szabályaikat.

Az este folyamán – ahogy fogyott az alkohol – egyre több fiatallal ismerkedtünk meg. Mondhatnám úgy, hogy megéltük a pillanatot és élveztük az estét, és ez látszólag a helyieknek is tetszett, mert többen odajöttek, beszélgettek velünk, koccintottak, stb…, majd az asztalukhoz is odahívtak, hogy ismerjük meg a többieket is. A biztonsági őrök viszont úgy gondolták, hogy ez már túl megy minden határon és ezektől az asztaloktól rendszeresen visszatessékeltek minket a saját helyünkre, mondván, ne zavarjuk a másik asztaltásaságot. Az alaptalan érveket persze próbálták az asztaltársaságok cáfolni és megértetni a biztonsági őrökkel, hogy pont ők hívtak minket oda, de ez sem hatotta meg őket. Vissza kellett mennünk a helyünkre. De persze minket sem kellett félteni. Ahogy visszatessékeltek minket, már indultunk is a másik irányba. Az egyik biztonsági őr szerintem engem minimum háromszor hozott ki egy olyan elkerített VIP szekcióból, ahol nekem nem szabadott volna tartózkodnom, de valahogy valaki mindig visszainvitált.

Volt egy olyan szituáció is, amikor a tömegben mellettem jött el egy lány, akinek illedelmesen utat engedtem és talán esetleg hozzáért a kezem a hátához, ahogy elengedtem magam mellett. Erre megint odajött a biztonsági őr, hogy ne molesztáljam a hölgyeket.
Egész éjszaka annyi baj volt velünk, hogy az a pár biztonsági őr csak velünk foglalkozott és minket kísérgetett. Nem is értem, hogy egy ponton miért nem raktak ki minket az egész buliból?

Ezek ellenére az este fantasztikusan jól telt. Szuper volt Bipint újra látni, mesélni egymásnak élőben, megismerni barátnőjét, aki indiai nő létére teljesen úgy gondolkodott, mint nyugati társai. Szuper dolgokat mesélt Zoli, aki magyar szemmel fedeztve fel Mumbai üzleti világát. Még a biztonsági őrös szituációk is tetszettek, mert ez is egy olyan élmény volt, ami nem fordulhat elő máshol. Egy szó mint száz, szuper este volt, leszámítva a hazafelé történteket. Amire így utólag azt mondom, hogy csak saját magamat okolhatom, illetve hogy visszakaptam azt, amit megérdemeltem. Olyanokat mondtam, ami gonosz volt, ráadásul nem is volt igaz. Hazafele menet aztán megbotlottam egy kiállő valamiben a földön, amire sikerült a lehető legszerencsétlenebb módon szó szerint pofára esnem. Nagy lecke volt, mert hát a Karma törvénye hol máshol, ha nem pont Indiában lenne a legerősebb.

A buli utáni másnapot – és egyben utolsó napunkat – mindahányan hulla másnaposan – én pluszban még sérülten – töltöttük. Képzelhetitek, mennyi kedvünk volt várostnézni, Bipin barátom mégis erősködőtt, hogy használjuk ki még azt az utolsó pár órát és nézzünk szét a városban. Barátnőjével elvittek megmutatni a kedvenc helyeiket és megnéztük az India kapuját, a Gateway of India-t is.

Érdekességek Mumbaiban

Leginkább annak örülnék, ha le tudnám írni az összes jó sztorit és történetet, amit a buli estéjén Bipintől, barátnőjétől és Zolitól hallottam, de sajnos azon túl hogy szuper sztorik voltak, nem nagyon sok maradt meg másnapra belőlük.

Az egyik dolog, amire mégis emlékszem az az újonnan épített sokemeletes lakóépület, amit akkor már jóval korábban befejeztek, mégis több éve üresen állt, mert a pletykák szerint a beruházó indiai milliárdos nem volt hajlandó kifizetni már azt az újabb, hatalmas összegű kenőpénzt, amit utolsó pillanatban akartak róla még legombolni. Azt mondta, hogy elég volt, még ha nem is kap rá engedélyt és üresen fog állni az épület, akkor sem hajlandó több pénzt fizetni a korrupt politikusoknak. És így is lett. A több száz lakásos luxus lakóépület a mai napig tök üresen áll, ami nyilván brutál bevétel lenne, ha piacra kerülne.
Ebből kiindulva, képzeljétek csak el, hogy mekkora összegről lehetett szó, ha a beruházó inkább azt választotta, hogy a biztosan sok millió dolláros projektet.

Egy ugyan ilyen lakóépület áll teljesen üresen az engedélyek hiánya miatt

Mumbaiban autózva feltűnt – és Bipinék is külön említést tettek – egy a többi épület közül kiemelkedő furcsa formájú épületről. Először azt hittem, hogy valami gyárépület, amit véletlenül sikerült ilyen magasra építeni, aztán Bipinék elmesélték, hogy az valójában nem más, mint egyenesen a világ legdrágább lakóháza (neve: Antilia), és egyben az első 1 milliárd dollár értéket meghaladó lakóépület, amely egyetlen ember, Mukesh Ambani, India leggazdagabb emberének rezidenciája.

A 27 emeletes Antilla épület, forrás: bestpickr.com

Indiában létező foglalkozás a fülpucoló

Szabóság Mumbaiban

Ennyi jutott nekünk Mumbaiból és egyben itt ért véget indiai útunk is. Utána már nem maradt más, mint háromszori (Delhi, Abu Dhabi és Milánó) átszállással hazarepülni Budapestre. Bye-bye India.