Brno kocsmatúra 2018

A március 15-ei négy napos hosszú hétvégére egy olyan helyet kerestünk, ami itthonról nincs messze, kocsival könnyen megjárható, jókat lehet enni és inni, és nem utolsó sorban olcsó. Így esett a választásunk a csehországi Brnora.

Korábban többször voltam Prágában, ahol mindig jókat ettünk, ittünk, emlékeim szerint a budapestinél kedvezőbb árakon, így Brno megint csak logikus választásnak tűnt. Főleg úgy, hogy Brno Budapesttől csupán 330 kmre van (szinte végig autópálya).

  • Szállásunkat szokás szerint az Airbnb oldalon foglaltam, (új regisztrálóknak 10.000 Ft kedvezmény itt)
  • Az útra az autót a Europcar-tól kaptuk, akiknek innen is köszönet érte,
  • Fizetésre pedig a Revolut kártyát használtuk, amivel költségek nélkül tudtunk középárfolyamon váltva fizetni és pénzt felvenibi. A kártyát egy-két lepukkant kocsmától eltekintve mindenhol elfogadták.
A Eurocar-tól kapott Skodával pózolok

Az autó felvétel a belvárosban gyorsan és flottul ment. Érkezés után pár perccel már be is ülhettem a szinte vadonatúj, automata váltós Skodába, aminek külön előnye, hogy van rajta magyarországi autópálya matrica (árban benne van), így azzal már nem kellett külön foglalkoznunk.

A Europcartól kapott Skoda belső tere

Látnivalók Brnoban

A brnoi látnivalókat böngészve hamar rájöttünk, hogy a város nem sok érdekes dolgot tartogat számunkra. Be kell vallanom őszintén a templomok és katedrálisok nem csigáztak fel igazán, így mi inkább a gasztronómiára helyeztük a hangsúlyt, azon belül is inkább a helyi kocsmákra. :)

Kinga és én sört iszunk

Ehhez adott elengedhetetlen segítséget a Serteperte blog Brno kocsmái 1., Brno kocsmái 2. és Brno kocsmái 3. (craftbeer edition) sorozata.

Az első kocsma: Bethlém

Bethlém, az érkezésünk utáni első kocsma, ahova egyszerűen csak azért mentünk, mert egy sarokra volt a szállásunktól.
A városrész Brno egy külsőbb kerülete, kertvárosi városrész, ahova turista biztos ritkán téved. Ez meg is látszott a kiszolgáláson. A közös nyelv a basic english volt, amit felénk irányított egymás közötti összenevetés és kuncogás kísért. Minket nem zavart, inkább vicces volt az egész, mint bántó.
Természetesen helyi csapolt sört ittunk, amit folyamatosan hoznak, ahogy az előző korsó sör a végéhez közeledik.
Ez egyébként Brno szerte bevett szokás, hogy amikor a pohár fenekére érsz a következő sört nem is kell kérni, csak összenézel a pincérrel és ő már hozza is. Általában inkább akkor kell szólnod, ha már nem kérsz többet.
Kiskorsó sör 25 Kč ~ 300 Ft
Élmény: ★★★☆☆

Második kocsma: Dřevěná růže

Szintén pár sarokra a szállásunktól, az egész brnoi hétvégénk kedvenc helye a Dřevěná růže (Wooden rose). Ez a hely annyira tetszett, hogy az első sörözés után másnap visszatértünk vacsorázni, sőt, ha lett volna időnk, biztosan még többször is.
Finom helyi IPA sör, kellemes környezet, kedves és udvarias kiszolgálás már nem csak basic english-sel. Nagyon jó konyha – legalábbis, amit mi ettünk és nem utolsó sorban elég jó áron.
Első este például házikészítésű krumpli chipset ettünk kéksajt mártással. Másnap házi készítésű sajtburgert és tatár beafsteaket.
Egy korsó sör 33-41 Kč ~ 4-500 Ft, tatár beefsteak 149 Kč ~ 1.800 Ft
Élmény: ★★★★★

Brewery Starobrno – Starobrno Sörgyár

A Starobrno Sörgyár kocsmáját már a Serteperte blog ajánlására kerestük fel, viszont be már nem mentünk, mert az árak a korábban látott árak több, mint duplája volt. Látszott a helyen, hogy az már nem a helyieknek, hanem inkább a külföldieknek szól, minket pedig egyértelműen a helyi, autentikus kocsmák érdekeltek.

A legautentikusabb hely: Hostinec U Bláhovky

Ha már autentikus helyet kerestünk, akkor a sörgyár után meg is találtuk a legautentikusabb helyi kocsmát, ahol valaha is jártam. Hostinec U Bláhovky, amiről Serteperte blog ezt írta:

Pici, ódon, klasszikus cseh kocsma, ahol még furcsán néztek ránk, ha nem csehül szólaltunk meg. Nem is mernék egy helyi kísérete nélkül bemenni, a közönsége kinézne egyből.Serteperte.blog.hu

Mennyire tökéletes leírás a helyről. Ahogy beléptünk, szinte megállt a levegő, hogy “Ezek meg mit keresnek itt”. A szomszédos asztaloknál helyi munkások töltötték pihenő idejüket jó pár korsó sör társaságában. A pincér alapvetően kedves és segítőkész volt, de ő aztán tényleg egy mukkot sem tudott angolul. Mutogatással rendeltünk, de őszintén fogalmunk sem volt, hogy mit. És főleg mennyit, amin akkor kedztünk el izgulni, amikor egymás után csak hozta és hozta a tányérakat. :o
Közben egy másik szomszédos asztalnál öreg, mufurc bácsika mutogatott felénk és mormogta félhangosan, hogy “bla-bla-bla … spííking ínglish… bla-bla-bla”. A többiek pedig csak nevettek. Amikor pár perc múlva elindult, azért még odaköszönt nekünk is, hogy “bye-bye”. Az is lehet, hogy csupa kedves dolgot mondott rólunk, csak mi gondoltuk, hogy szúrjuk a szemét?
Ahogy később utána néztem, választék nem sok van a helyen, az alap, helyi, cseh kocsmakajákat kaptunk, mindenből egyet.

Kezdtük a “lakomát” húsgolyókkal (nivové koule), ami – és ilyet ritkán mondok – de tényleg szörnyű volt. Annyira sós, tömény és ízében húsgazdag, hogy azt az egy falatot is alig tudtam lenyelni.

Két korsó sör, két szendvics és két cseh húsgolyó

Aztán kaptunk disznósajtot (tlačenka), amit utoljára gyerekkoromban ettem, de valahogy finomabbra emlékeztem, amit pedig kaptunk az olyan semmilyen ízű volt.

cseh specialitások az asztalon, disznósajt és vizihulla

A következő “fogás” az ún. vizihulla (utopenec) volt, ami cseh nemzeti specialitás és minden valamirevaló cseh kocsmában lehet kapni. Nevét arról kapta, hogy a beföttes üvegben ázó virslik pont úgy néznek ki, mintha megdagadt vizihullák lennének.

Annak ellenére, hogy az ízvilágtól finoman szólva sem voltunk elájulva, és a fogadtatás is olyan volt, amilyen, az élmény mindenképpen maradandó volt, ezért aki hasonló autentikus élményre vágyik, annak mindenképpen ajánlom a helyet.
Élmény: ★★★★☆

JBM Brew Lab Pub

Az első kézműves söröző, amit meglátogattunk. 100 koronáért (1.200 Ft) lehet un. beer flight-ot kérni, ami 5x 1dl sör kóstoló. Az 5 sörből kettőt a savanysúsága miatt mi egyenesen ihatatlannak találtunk, de sikerült azért egy kedvencet is találni.
A hely nem túl nagy, a berendezés egyszerű, de fiatalos. A kiszolgálók kedvesek és segítőkészek. A pincér srác itt már tökéletesen beszélt angolul, ami egy ilyen helytől azért elvárható.
Korsó sör árak: 54-74 Kč ~ 660-900 Ft
Élmény: ★★★☆☆
A szomszéd asztalnál itt egy 5fős magyar csapat volt.

Ochutnávková pivnice

Kocsmatúránk következő állomása az Ochutnávková pivnice, ahol szintén kézműves söröket szolgálnak fel egy ócska, lepukkant kocsmai környezetben.
A puritán külső ellenére a sörök és a kiszolgálás minőségi volt. Meglepetésünkre a csapos kitűnően beszélt angolul, és még jó söröket is ajánlott.
Az egyetlen dolog, ami viszont nagyon zavaró volt, az a büdös ember és kocsmaszag, amit addig sehol máshol nem éreztünk.
1 pohár sör 51 Kč ~ 620 Ft
Élmény: ★★☆☆☆

Bar Mýdlo / szappan bár

A Mýdlo egy alagsori romkocsma, amit egy régi szappangyár helyén nyitottak. A belső designhoz nem nyúltak – nem is kellett – amitől a helynek egy nagyon sejtelmes, már kissé ijesztő hangulata van, de nekem pont ez tetszett benne. Interior és hangulat alapján nekem egyértelműen a kedvencem lett.
Az odajáró emberekről a Serteperte blog azt írta róla, hogy “befordult egy hely, elvont emberek kocsmája“, ami persze tökéletesen illik a hely adottságaihoz.

Romkocsma egy régi szappanfőrző helyén
A Szappan kocsma bárpultja fura alakokkal

Ennek ellenére a raszta hajú, tetkós pultos-lány nagyon kedves volt, jól beszélt angolul is. Sőt, a nekem egyik legjobban izlett sört is ott csapolták.
Pohár sör 28 Kč ~ 340 Ft
Élmény: ★★★★★

Amit itt sajnos már fáradtság miatt kihagytunk, a Mýdlo-val szemben levő Traubka.

Pivni Opice / Monkey Beer

A Monkey Beer volt az első olyan hely – nem is kocsma, hanem étterem – ami már az óváros részben volt. Ezen a helyen már érezhető volt, hogy inkább a turistáknak szól, mégis örömmel láttuk, hogy rengeteg helyi vendég is volt.
A kaja isteni volt, a sörök finomak, a kiszolgálás pedig pont olyan, amilyen egy ilyen helyen elvárt.

Cseh sörös gulyás

Cseh sörös gulyás 139 Kč ~ 1.700 Ft
Élmény: ★★★★★

Hostinec U Tesaře

Brnoi kocsmatúránk utolsó helyszíne egy a belvárostól messzi kézműves söröző lett. A hely interiörje nem éppen olyan, amit az ember egy kézműves sörözőről elképzel, inkább mint egy családi étterem. A két fiatal felszolgáló srác viszont mindketten nagyon kedvesek, figyelmesek és udvariasak voltak. Tökéletesen beszéltek angolul is.
A kaja sajnos nem volt extra, az árakat tekintve viszont az összes közül a legdrágább. Söreik finomak voltak, köztük olyan is, amit csak és kizárólag nekik főznek.
Élmény: ★★☆☆☆

Tudnivalók a helyi tömegközlekedésről

  • A városban jó a tömegközlekedés, van busz, troli és villamos, így érdemes azokat használni.
  • Utazás tervezésre a Google Maps tökéletesen használható.
  • Jegyet sok helyen lehet venni, akár automatából, akár helyi traffikban, újságárusnál.
  • A legolcsóbb jegy 15 perc utazásra szól és 20 Kč (245 Ft) – legtöbbször ez elég is volt – a következő az már 60 perces 25 Kč-ért (305 Ft).
  • Ezen kívül vannak egy vagy több napra szóló bérletek is.
  • A tömegközlekedésben vannak különböző zónák is, ami szintén befolyásolja a jegy árakat, de erről nincs bővebb infóm, mert mi soha nem léptünk ki a belső zónából.

Egyik este taxiztunk is, ami ismeretlen terepen mindig necces lehet. Hogy ne verjenek át, először helyi taxis applikációval próbálkoztam, de az valahogy nem akart működni és nem tudtam vele taxit rendelni. Így maradt a telefonos taxi rendelés.
Az applikáció ettől függetlenül arra jó volt, hogy megmondja, hogy mennyibe kerül a fuvar egy adott távolságon. A telefonon rendelt taxiban utána pontosan ugyan azt az összeget is fizettük.

Brno kocsmatérképe

A cikkben szereplő kocsmákat és éttermeket ezen a térképen találod:monkey

Összesítő

Összességben kellemes napokat töltöttünk Brnoba. A város alapvetően olcsó, kb. a budapesti áraknál 20-30%-kal olcsóbb az élet. A kocsmák hangulatosak, a helyi ételek finomak. Aki viszont látványosságokat keres, az valószínű csalódottan fog onnan távozni.

A sorozat további cikkei:

  1. Barcelonai élmények és okosságok
  2. Madridi élményeim
  3. Lisszaboni élmények és okosságok
  4. Londoni élményeim
  5. Egy hosszú átszállás Abu Dhabiban
  6. Barcelonai élmények és okosságok 2.
  7. Brno kocsmatúra 2018

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.