Történt már veletek olyan, hogy teljesen véletlenül összefutottatok egy ismerősötökkel a világ egyik távoli pontján? Vagy, olyan, hogy találkoztál valahol külföldön egy vadiúj emberrel, akivel látszólag semmi kapcsolat nem volt köztetek, pár perc beszélgetés után mégis kiderült, hogy van közös ismerősötök? Velem igen, többször is.
Az inspirációt, hogy megírjam és megosszam veletek ezeket az élményeket egy pár nappal korábbi telekocsis út adta, ahol indulás után a kezdeti ismerkedős kérdésekből pillanatok alatt kiderült, hogy van egy közös szenvedélyünk: az utazás. Mondanom se kell ezek után az előttünk álló közel 3 órás út egy pillanat alatt telt el, miközben szuper utazási sztorikat, inspirációt valamint pozitív életszemléletet szívtam magamba, és nem mellékesen eszembe jutottak ezek a szinte hihetetlen találkozások a nagyvilágban.
Amikor három kontinens találkozik
A történethez egészen 2007-ig, Bogotába kell visszautaznunk, ahol nem sokkal korábban egy egyetemen kezdtem dolgozni. Akkoriban Kolumbia még bőven azt a korszakát élte, amikor a turisták messze elkerülték, az USA pedig még mindig a veszélyes országok kategóriába sorolta. Turista, mint olyan nem nagyon volt az országban, de ha mégis és megláttuk, akkor a minimum az volt, hogy odamentünk hozzá és megkérdeztük, hogy hát te ki vagy, mit csinálsz erre.
Ez azóta persze rengeteget változott és mára egész Kolumbia a turisták egyik új, kedvenc célpontja lett – teszem hozzá, nem véletlenül.
Szóval, ott dolgoztam az egyetemen, ahol néha-néha összejött annyi külföldi, hogy a nyelvészeti intézet spanyol kurzust indított számukra. A nyelvi kurzus ott dolgozóként nekem alanyi jogon járt, így én is kapva kaptam az alkalmon. Az más kérdés, hogy pár alkalom után abba is hagytam az egészet, de az első pár óra elég volt ahhoz, hogy találkozzak egy eredetileg dél-koreai, de Hollandiában felnövő, ott örökbe fogadott diákkal.
Ahogy beszélgettünk és kiderült, hogy magyar vagyok, a srác egyből mondta is, hogy ő ismer egy magyar srácot, akinek kiadta a szobáját Maastrichtban, míg ő utazik.
Én ennek így elsőre nem nagy jelentőséget tulajdonítottam, gondoltam, több száz magyar él és dolgozik Hollandiában, de a srác csak-csak egyre több információt osztott meg magyar ismerőséről. A sok-sok információ, mint apró puzzle elemek kezdtek az agyamban összeállni, mígnem hirtelen be is ugrott, hogy ő akár a tesóm egyik jó haverja is lehet, aki pont Hollandiában volt. Rákérdeztem hát: – Te, hogy hívják ezt a srácot?
És igen! Ő volt az! A tesóm haverja, akivel pár hónappal korábban még beszéltünk is valami utazással kapcsolatos témában.
És amikor kiderül, komolyan mondom, mint egy villámcsapás a testbe. Libabőr, katarzis, eufória. Lehet, hogy ez így hülyén hangzik, de akivel már történt ilyen az pontosan tudja miről beszélek. Csak gondolj bele, találkozik egy Hollandiában örökbefogadott dél-koreai és egy külföldön dolgozó magyar Bogotában és pár perc után kiderül, hogy van közös ismerősük. Kicsi a világ #1.
A magyarok jó híre külföldön
Ez az eset szintén Bogotában történt, de már jóval később. Egy buliban voltam pár kolumbiai cimborámmal, amikor bemutattak egy helyi srácnak. Kérdi, honnan vagyok, mondom Magyarországról, mire ő teljesen izgalomba jött. Kiderült, hogy korábban Amerikában dolgozott olyan work&travel programban, amiben anno mi is kint dolgoztunk, és ahol ő úgyanúgy talált magyar barátokat, ahogy én kolumbiaiakat.
Elmesélte, hogy mennyire jó fejek és befogadóak voltak. Hogy annak ellenére, hogy ők 5-6-an voltak, ő meg egyedül kolumbiai, mégis mindig angolul beszélgettek egymás között, hogy ő ne legyen kirekesztve.
Ahogy mesélt róluk látszott rajta a lelkesedés és az a pozitív élmény, amit tőlük kapott. És ezt nagyon-nagyon jó volt látni, főleg úgy, hogy magyarokról volt szó, mert őszintén, ilyet azért ritkán lehet hallani.
Aztán mesélt az együtt töltött időről, a közös utazásokról, a bulikról, a rengeteg szuper élményéről, miközben szépen lassan ki nem derült, hogy az egyik legjobb magyar barátja: egy szintén zalaegerszegi srác, akivel középiskolában együtt kosaraztunk. Erre megint mennyi az esély? Kicsi a világ #2.
New York egy nagy falu
A következő véletlen találkozás New Yorkban történt. Péntek este volt, nekünk meg jegyünk a Knicks meccsre a Gardenben. Elég korán odaértünk a környékre, ezért meccs előtt benéztünk pár boltba a 34. utcán. Épp valamelyik sportboltban nézegettünk, amikor felnéztem és megláttam, hogy egy szintén zalaegerszegi kosaras srác mosolyogva jön felénk. Mintha mi sem lenne természetesebb, mintha csak az egerszegi Tescoban futnánk össze: – Hello, hát te?
Ha egy perccel előbb vagy később érünk, akkor is találkoztunk volna? És ha a boltban nem ezen, hanem a másik oldalon kezdjük a nézegetést? Ha abban a másodpercben ő nem pont arra néz, ahol mi vagyunk? És ezt így sorolhatnám.
De ugyan így, ilyenkor az is eszembe jut, hogy hány olyan helyzet lehet, amikor nem is tudsz róla, de egy hajszálon múlik, hogy valaki ismerőssel nem futsz össze. Mert ha ennyi ilyen megtörtént véletlen találkozás van a világban, akkor mennyi olyan lehet, ami egy hajszálon múlik? Vagy ilyenkor az univerzum már gondoskodik arról, hogy mindig megtaláljátok egymást? Kicsi a világ #3.
Update: ugyan ezen a new yorki nyaraláson történt meg az is, hogy barátnőmnek a munkatársa és barátja is ugyan akkor pont New Yorkba mentek nyaralni. Egyik estére meg is beszéltük, hogy összefutunk lenn a SoHo-ban olyan 8-9 körül. Erre nem összefutottunk velük teljesen véletlenül a város teljesen másik pontján 2 órával a megbeszélt találkozó előtt?!? 
Amikor felismertek a sivatag közepén
A helyszín ismét Kolumbia, ez alkalommal viszont nem Bogota, hanem La Guajira, Kolumbiai északi, Venezuelával határos csücske. Ekkor már majdnem egy éve dolgoztam az egyetemen, ahol addigra engem külföldiként elég sokan ismertek.
Az év vége fele négyen barátok béreltünk egy autót és felutaztunk a már említett La Guajira országrészbe, ami egyrészt egyedülálló természeti táj, ahol a Karib-tenger egy igazi sivataggal találkozik, másrészt egy igen szegényes és elmaradott vidék. Nincs betonút, az emberek vályogházakban élnek, a legközelebbi város több száz kilométerre van… szóval eléggé elmaradott és elszigetelt világ.
Ami viszont volt, és hihetetlenül olcsón, az a benzin. Nem tudom, tudjátok-e, de Venezuela fullon van kőolajjal és a benzin annyira olcsó, hogy még az ivóvíz is drágább nála. Kolumbiának meg legalább annyi haszna legyen, hogy kap az olcsó üzemanyagból. Na persze nem hivatalosan, csak a csempészeken keresztül, de még így is bőven megérte minden arra járónak, hogy inkább az utcán, illegálisan tankoljon.
Az egyik ilyen alkalommal, amikor az egyik földút kereszteződésben épp kannából töltötték fel a kocsinkat én pedig a semmi közepén ácsorogtam, hirtelen lelassított egy mellettem elhaladó autó, majd rükvercbe kapcsolt és visszatolatott. Mellém érve lehúzták az ablakot és csak azt kiáltották: – Te nem a Sabana egyetemen dolgozol?!
Így ismertek fel, több mint ezer kilométerre az egyetemünktől. És ez csak az egyik ilyen eset, mikor Kolumbiában utazás közben ismertek fel és jöttek oda diákok. Kicsi a világ #4.
Telekocsi
Az utolsó eset pedig nem más, mint pont ez a telekocsi út, amikor beszélgetés közben már szinte kötelező jelleggel kiderült, hogy nekünk is van közös ismerősünk.
Ha veled is történt hasonló eset, oszd meg velünk a kommentek között!
Boritó fotó: Chang Duong @Unsplash
Hozzászólások:
Mi 5 éve New Yorkban jártunk így!Első és eddig sajna utolsó útunk volt.Megnéztük a magyar helyeket és pont mentünk át a zebrán a magyar henteshez /ami azóta sajna leégett/, mikor is egy nagy kiáltást hallottunk” Hajrá Fradi!”Fiam egyik barátja ugrott ki az üzletből aki ott dolgozott akkor.Nem is tudtuk,hogy kint van.Ha éppen akkor nem néz ki a zebrára,vagy pont nincs a pultban,vagy mi másnap megyünk arra a szabadnapján……Őrületes nagy örömködés következett a világ másik végén!
Szólj hozzá Te is!