Taiwan, Taipei 1. rész

Tajvanon ismerősök vártak, így elég sok pénzt spóroltunk meg a szálláson és az utazáson. A másik előnye ennek, hogy a helyiek szemével ismertük meg ezt az országot, mely így teljesen más arcát mutatta.

Este szállt le a gép, fél órás késéssel. Egyből megkerestük a vízumirodát, s megtudtuk az „örömhírt”. A vízumdíj itt is 1200 NKD, de ezt megfejelik még 800 NKD-val, kezelési költség gyanánt. Magyarországon ez nem lett volna, szóval ennyit az otthoni tájékoztatásról. Összesen 60 USD volt így a vízum. Na, mindegy, újabb két oldallal kevesebb hely lett az útlevelemben. :)

A kicsekkolás közben már sokszor csörgött a telefonom, mivel Vita már várt ránk. Vele még tavaly ismerkedtem meg Ohio-ban, együtt dolgoztunk. A kölcsönös örömködés után jött a jó hír: nála lakhatunk, így nem kell szállásra költenünk. Ez a vízumköltségek után kifejezetten boldoggá tett bennünket. Amúgy ez nagyon nagy szó, mivel a kínai kultúrában abszolút elfogadhatatlan a férfi vendég. Csak tisztázásképp: Tajvan nem Kína része, bár nagyon szeretnék megszerezni, s a legtöbb ország – köztük Magyarország – nem is ismeri el önálló államként.

Egy jó órás autózás után megérkeztünk Taipei County-ba, mely a sziget északnyugati felén helyezkedik el.

Angol kiírásnak nyomát se láttam, ennél már csak az európai ember volt kevesebb. Mint kiderült, ez abszolút nem turistahely, szóval örültünk, hogy volt idegenvezetőnk, s végre láthatjuk az igazi ázsiai valóságot.

Lepakoltunk Vitáéknál, hát mit mondjak. Egy forgalmas, 3 – 4 sávos út mellett laknak, fent a harmadikon, és a negyediken. A család 7 főből áll. Az apa rizstermelő, hetente 1 – 2 napot dolgozik, az anya otthon van egész nap, a gyerekek pedig tanulnak. A lakás teljesen lepukkant, koszlott és sötét. Sok szoba, de kihasználatlanul, mindenhol csempe, s meleg. A falak koszosak, az egész olyan, mint egy raktár. Mi kaptuk meg a lány szobáját, ő pedig erre a pár napra átköltözött a nővéréhez. Miután lepakoltunk, egy 4 – 5 centis csótány futott el a lábam között, de túlságosan senkit nem érdekelt. Hagyták, hadd menjen, mi majdnem frászt kaptunk. Persze minden cuccomat felraktam az ágyra, a biztonság kedvéért.

Az apuka mindenhova követte a lányát, főleg ha odajött, ahol mi voltunk. Fürdés után elérte célállomását az üveg Tokaji, majd egy igazi ázsiai vacsorával láttak vendégül. Sokféle kaja volt az asztalon, négyen ettünk összesen egy levest, tojásos valamit, húst, halat, s persze csomó zöldséget, gyümölcsöt és rizst. Villájuk nem volt, így hát pálcikával ettünk. Jól nem laktunk, mert az összes kaja közel egy európai embernek lett volna egyenlő.

Vacsi után szokásunkhoz híven sört kívántunk, ezért elindultunk várost nézni. A szomszéd utcában volt a „night market”, mely egy igénytelen kínai piac volt, este. Kezünkbe vettük a sört, s körbemászkáltunk. Volt itt minden: zsákbamacska, célbadobás, cipőnagyker, s mindenféle kaja. Miután kinézegettük magunkat, felzúztunk a hegyre, ahonnan az egész várost lehet látni. Ez kb. olyan, mint Los Angelesben a „Mullholland Drive”, nem nagy durranás. Kicsi nézelődés után visszajöttünk, s éjfél körül alvásra került a sor.

Éjszakai piac

Éjszakai piac

Tajvan éjszakai látképe

Tajvan éjszakai látképe

Megoldódott ma egy titok: a házakban még a 8. emeleten is van rács az ablakokon, s szimplán azért, mert oda is felmásznak a betörők. Vicces.

2. nap:

Reggel 7 körül ébredtünk, pontosabban riadtunk fel az öreg üvöltésére. A hangereje és a hangszíne olyan, mintha állandóan kiabálna. Reggelivel kínáltak bennünket, ami nagyon finom volt, majd be a kocsiba és irány a vidék („country side”). Ez volt az első napra a terv, meg a másodikra is, s utolsó napra hagytuk a várost.

Megint egy órát autóztunk, hogy megnézzük a főváros folyójának vízeséseit. Ez Ping-Si tartományban található, s szemügyre vettük az Eyeglass Hole Waterfall-t, majd a Shihfen Waterfall-t.

Vízesés

Vízesés

Ez a dolog nagyon nem tetszik Ázsiában, hogy mindenért belépőt szednek. Itt 180 NKD-t gomboltak le fejenként. Szépnek szép volt, de különb helyeket lehet találni Ausztriában. Kis sétálás után viszont olyan helyekre kerültünk, ahol még életünkben sose jártunk, ezt csak malária-erdőnek hívtuk. Olyan volt, mintha az esőerdő mélyén sétálgattunk volna. Iszonyat durva volt, s paráztunk, mivel malária ellen nem volt oltásunk (amúgy nem is adnak oltást, hanem gyógyszert kell szedni arra az időre, amíg az ember veszélyes helyen van). Szóval Tajvanon, ahol nincs város, ott erdő van, s tele betegségekkel, ezért a civilizáció felé vettük az irányt.

Tovább haladtunk északkeletre, ahol a hegytető után elénk tárult a Csendes-óceán. Most már mindkét oldalról láttam. :)

A Csendes-óceán

A Csendes-óceán

A Csendes-óceán partján

A Csendes-óceán partján

Itt megálltunk egy híres hegyi faluban, Chung Fen-ben, ami turista és vásárló-hely a helyieknek.

Chung Fen falu

Chung Fen falu

Hegyi kisfalu piaca

Hegyi kisfalu piaca

Kipróbáltunk jó pár helyi kaját, az összhatás: íztelen. Tisztelet a kivételnek, ilyen a fagyi, melynek három fajtáját is kipróbáltuk:

Tajvani fagyi

Tajvani fagyi

– az elsőt még a „night market”-ben ettük, valami jégkására rárakva valami öntet, meg csomó gyümölcs,
– aztán ettünk egy fagyasztott rudat, mely kb. szörp meg víz lefagyasztva, s műanyaggal körbetekerve,
– s végül egy palacsintatésztába csavart kétgombócos, mandulás finomság.

Már dél is elmúlt, mire visszaértünk Taipeibe, s benéztünk az egyetemre, mely amerikai társainak színvonalával vetekszik. Beültünk netezni, meg kicsit vizslattuk az egyetem ifjait. Szívesen járnék ide, volt egy pár európai, s látszott rajtuk, hogy jól megy a soruk. A termek nagy része kicsi, 10 – 15 fő fér el benne, s a társalgókban hatalmas plazma – tv árválkodott.

Délután újabb érdekességgel kezdtünk: „tofu street”. Nem tudom, ettetek-e már tofut, hát én nem ajánlom senkinek: olyan, mint a gumicukor, csak omlós, és íztelen, ráadásul undorító. Ezt kombinálják mindennel. Csinálnak belőle levest, szendvicset, édességet. Szörnyű. Én ezt már nem vállaltam be, elég volt nézni, ahogy a többiek esznek.

Tofu

Tofu

A parkolóház vicces volt, csak be kellett állni, s a gép felvitte valahova az autót. Nem voltak se ablakai se semmi, csak 5 kocsi-beálló, meg 5 számítógép alul. A parkolási díj amúgy 20 -100 NTD óránként, helytől függően. Sok magánparkoló van, ezeknél lehet alkudni.

17.30-ra értünk a városi tóhoz, mely elég megnyugtató látvány volt. Csónakázók, kutyát sétáltató emberek, párok és pihengető nyugdíjasok. A tótól nem messze 3 – 4 hatalmas hídon áramlik a forgalom. Tetszett ez a hely is, volt egy király kosárpálya, nagyon feelinges lehet itt játszani.

Taipei öböl

Taipei öböl

Útközben meghúztunk egy kocsit, amikor bekanyarodtunk egy kis utcába, de Vita-t nem érdekelte túlságosan. Valami Lexus lehetett :). Amúgy tegnap is meghúzott egy kocsit, amikor hazaértünk este, de az se zavarta, pedig eléggé megdobta a kocsit. Csak annyit mondott „mit csináltam?”, s ment tovább.

A forgalom ugyanolyan, mint Pekingben, mindenki hajt mit az őrült. Elég sokszor szívroham kerülgetett bennünket: sávváltások, piros lámpák, előzések. Iszonyat volt, s ez az átlag. Egyszer álltunk a piros lámpánál egy 2 X 2 sávos úton, ahol épp keresztbe mentek az autók, amikor egy fekete sportkocsi elhúzott a szembejövő sávban, előzve bennünket, át mindenen. Meg se lepődtek rajta az emberek. Amúgy parkolóhelyet lehetetlen találni, éppen ezért rengeteg a robogós. Van külön sávjuk, s ők mennek a legvadabbul.
Este hétre hivatalosak voltunk egy buliba, vagyis egy „graduate party”-ra. Ez otthon a szakest, vagy a speces búcsúest lehetne. Hát ezt egy „allyoucaneat” Pizzahut-ban tartották, s 10 – ig tartott. Hát mi eszméletlen jól éreztük magunkat, s fullra zabáltunk.

Buli

Buli

Közvetlenek voltak, egyből leült mellénk 1 – 2 lány beszélgetni. Érdekes módon a fiúk és a lányok teljesen külön ültek, alig beszélgettek egymással. Volt valami játékuk, s a kedvünkért néha angolul csinálták, s nevetgéltek velünk. Az egyik játékban meg kellett csókolni egymást egy papíron keresztül. Itt 2 srác csinálta, szerintem otthon simán egy fiú egy lány lenne a párosítás. Az egyetlen probléma, hogy 12 órája ugyanabban a ruhában döglöttünk, s vagy már tízszer leizzadtunk. Amikor jöttünk el, mindenki kedvesen, s mosolyogva elköszönt: Bye-bye! Állati volt.

A sorozat további cikkei:

  1. Előkészületek, repülőjegy, vonatjegy és vízumok beszerzése
  2. Érkezés Moszkvába, városnézés
  3. Transzszibériai vasút 1. rész
  4. Transzszibériai vasút 2. rész, érkezés Kínába
  5. Peking, a Tiltott város
  6. Peking, Kínai nagyfal, Nyári palota
  7. Peking városnézés, gasztronómia
  8. Hong Kong
  9. Taiwan, Taipei 1. rész
  10. Taiwan, Taipei 2. rész
  11. Élet Los Angelesben 1. rész
  12. Élet Los Angelesben 2. rész
  13. Sivatag és Las Vegas
  14. Carson City és Sacramento, californiai bortúra
  15. San Francisco és a Highway 1
  16. Írország, Dublin 1. rész
  17. Írország, Dublin 2. rész

Hozzászólások:

  • ernő szólt hozzá:

    csak én nézem be, vagy tényleg kimaradt valami onnét, hogy elindultatok hong-kongba vonattal, odáig, hogy leszáll a gép tajvanon? :)

    • András válaszolt:

      nem te nézted be :)
      köszönjük az észrevételt, javítva

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.