utazgatok.hu

Írország, Dublin. Furán beszélnek angolul, és sokat esik az eső. Én eddig sose vágytam túlzottam Nyugat-Európába, de az itt eltöltött hetek mély benyomást tettek rám.

Az út halálosan uncsi volt, s hosszú. Ezen felül nem találtam meg Vargit, a haveromat, mivel kicsit összekevertünk valamit, tehát egyedül buszoztam be Dublinba. Amúgy miatta jöttem Írországba, mert ő mesélt szép dolgokat róla. Túl sok dolgot nem tudtam a városról, csak annyit hogy melyik buszra szálljak fel, s majd ahol sokan leszállnak, ott én is hagyjam el a járgányt. Nagy nehezen felpattantam, s fura volt látni a baloldali közlekedést, meg a téglaházakat. A tűnél (Spire) szálltam le, s megláttam a Vargit. Kajáltunk s még egy jó órás menetelés/utazás után sikeresen megérkeztünk hozzá, Celbridge-be. Az első 2 nap alvással telt, de utána újra fűtött a felfedezési–, valamint a munkavállalási vágy.

Megérkezés, első benyomások

Dublin, a főváros: Nekem eszméletlenül tetszett: kicsi a város, van egy központja, oda ér be minden busz, villamos és vonat, s a szórakozóhelyek is főleg itt találhatóak. Éppen ezért itt egész nap nyüzsgés van, megy az élet. A központi rész gyalog simán bejárható. Rengeteg a bolt, a turista, az ember otthonosan mozog már pár nap után is. A város közepét a „tű” jelzi, melyet szinte mindenhonnan látni.

Liffey folyó partja

Közismert az ír sör és zene, na erre nagyon építenek, s iszonyat hangulatossá teszik vele a kocsmákat. Van egy külön kocsmanegyed is, ahol sorban állnak a jobbnál-jobb helyek, és folyik a Guinness mindenhol. Ezt hívják Temple Bar-nak. A várost a Liffey folyó szeli ketté, teletűzdelve hangulatos kis hidakkal. Ez állatul nézett ki.

Temple bar

Emberek: kedvesek, sok a külföldi, főleg a lengyel. Az egyik legfelkapottabb turistaközpont. Az írek furán beszélik az angolt, az elején nehéz volt átállni, de általában érthetőek. Itt is kötelező az egyenruha az iskolákban, ezért az összes ír leányzó ugyanolyan szoknyában és felsőben rohangál, sokak örömére. De a nők stílusa egyébként is tetszett: sok az elegáns, s adnak magukra, igényesek. Persze másik véglet is megvan, a melegítő gatyás, nemtörődöm réteg. S itt is csak elvétve találni kövéreket.

Dublin belvárosa

Közlekedés: őszintén mondhatom, hogy katasztrofális. Mivel az ország az elmúlt évtizedben indult hatalmas fejlődésnek, ezért a városok nem bírják el a megnövekedett forgalmat. Persze mindenhol építik az autópályákat, de ez sokáig tart. Ja és menetrend az csak hozzávetőlegesen van, ugyanúgy, mint az útirány. A buszokat le kell inteni, mert csak így állnak meg. De ennek ellenére hozzá lehet szokni, meg ahogy mondtam a lényeg gyalog bejárható. A buszon kell fizetni, s pontos összeget kell bedobni a dobozba, ezzel lehet mahinálni, meg mindenféle pénzeket bedobálni

A buszok

Kaja: Van sokféle ír kaja, de nekem nem ízlettek, egyet kivéve: Fish&Chips. Ezt ajánlom mindenkinek.
A másik érdekesség a sok szendvics-bár. Gyakorlatilag minden második bolt ez, s marha finomak. Van csomóféle szendvics, meg köret, meg hús, meg amit el lehet képzelni, s ebből kell összeállítani az áhított étket. Ja és olcsó is (5-10 Euro).

Időjárás: Az idő itt már nem olyan meleg, így a kaliforniai nyárból idecsöppenve fura volt nap, mint nap farmerben járni. Az eső ekkor még nem esett, de a későbbiekben kibírhatatlanná vált a szüntelen zuhé és a hideg. Ami fura, hogy a csajok akkor is szandálban és egy szál pólóban járkálnak, amikor én már – pedig nem vagyok fázós – nagykabátban fagyoskodok. November végére már rendesen nagykabát és sál kellett, s a nyár is hűvösebb a megszokottnál.

Az első hetek, munkavállalás:

Az első 1-2 hétben a munkakeresés volt az első, mivel ide mindenféle előkészület nélkül érkeztem. Nehéz dolga nincs az embernek, könnyű melót találni, s jól is fizetnek. Esténként azért szórakoztunk, jól éreztük magunkat. Szerencsére szállással sem volt gondom, mivel Vargi biztosított nekem egy helyet (utólag is köszi :), így sok pénzem nem is ment el…főleg sörre költöttem. Ahhoz hogy alkalmazzanak minket, ki kell váltani a munkavállalási engedélyt, amit simán adnak, ha van bejelentett lakcíme valakinek. De szállást meg általában csak olyan embernek adnak, akinek van melója, nehogy ott lébecoljon – egy szó, mint száz, az ördögi körbe nehéz bekerülni, de utána már minden simán megy.

Hetekig, sőt hónapokig el lehet bohóckodni, de hát nem ezért jöttem, hanem pénzt keresni. A meló laza volt, papírokat könnyű elintézni, s anyagilag is hamar egyenesbe jöttem. Nyitottam bankszámlát a Bank of Ireland-nél, vettem mobilt, meg minden egyéb szükséges dolgot elintéztem. Miután lett állásom, egy darabig bejárós voltam, aztán a korán kelés az agyamra ment, így beköltöztem Dublinba, egy külsőbb kerületbe. Ez okozhat némi kis nehézséget, de nekem szerencsém volt, mert találtam egy kedves ingatlankereskedőt, aki kiadta az egyik szobáját pár hétre is. Általában egy évre adják ki, s 2-3 havi kauciót kérnek, vagyis le kell csengetni 1000-1500 Euro-t. Persze találtam magyarokat is kiadó szobával, de nem volt túl biztató, amikor egy 4-5 fős ház úgy volt kialakítva, hogy 10-12 ember is ott tudjon lakni.

Közben szereztem másik állást is, de nem tudtam összeegyeztetni a két helyet, így azt hanyagoltam. Ez egy kórháznak az étterme volt, s főleg románok dolgoztak. Az ottani főnök személyes támadásnak vélte, hogy elmegyek, s nem akart kifizetni, össze-vissza hazudozott mindent. Aztán egyik vasárnap bementem hozzá, kérdeztem hol a főnöke, beszélni akarok vele. Na, erre mondta, hogy sajnos külföldön van, s nem lesz mostanában itthon, de én nem hittem neki. Elmentem a portára, s kérdeztem, hogy itt van-e a főnők. Mondták, hogy szólnak neki, s legnagyobb meglepetésemre kijött ugyanabból a szobából, mint ahol a csávó volt :). Kicsit fenyegetőztem, s a következő héten már a számlámon volt a pénz.

Sportolás, pihenés:

Kerestem pár kosárcsapatot, így az esti szórakozásom is megvolt, meg persze az újonnan szerzett kinti magyar cimborákkal is össze-összejártunk. Több csapathoz is lementem. Elég durván játszanak, de hát ez jellemző minden ír sportra, így sokat lehet fejlődni. Érdekes módon egy olyan országban, ahol a kosárlabda nem tartozik a legkedveltebb sportágak közé, 5 liga van egy fél-egy milliós városban.

Amúgy az írek eszméletlen mennyire bírják inni a sört. Edzés után beültünk sörözni párszor, s az első alkalommal gondoltam, na, most megmutatom! Kikértük a piát, szomjas is voltam, mondom, letolok kettőt, amíg ők egyet, aztán megtudják mi a magyarok istene. Nekiállok inni, s látom, hogy már szinte be is fejezték. Nem voltunk ott 5 percet, már mentünk is a következő kocsmába. Állatok

Dublini kocsma

Az újonnan megismert magyar haverokkal összejártunk pókerezni, sörözni, filmet nézni; igazából semmi különöset nem csináltunk, csak múlattuk az időt. Nagyon imádtam a kiskocsmákat, ahol lenyomtunk pár pint Guinnesst, hallgattuk a zenét, a beszélgetéseket. Teljesen más hangulatúak, mint itthon, pihenést nyújt már a puszta ott lét is.