utazgatok.hu

„Nyaralás”: Külön utazni nem mentem, mert csak pár hetet töltöttem itt, így csak Dublint, s környékét láttam. Az egyetlen kirándulás az egyik munkatársammal, és az ő barátaival volt. Felautóztunk a hegyekbe, s ott túráztunk.

A hely neve Glendalough, s egy régi bánya meg pár szép tó körül lévő szirtekre lehet felgyalogolni néhány óra alatt. Üdítő volt újra a természetben lenni. A táj mindenhol gyönyörű, zöld, ehhez persze nagyban hozzájárul a rengeteg eső is.

Kint tartózkodásom alatt meglátogatott Ildi, majd később 1-2 haverom, s velük fedeztük fel a környéket, meg a város kultúráját. Amikor Ildi jött, épp valami ünnep volt, s tűzijátékok voltak, de a legdurvább,, hogy tűzet raktak mindenfelé. Éppen előtte nap költöztem be a városba, s azon voltam hogy feltérképezzem, mégis milyen környékre kerültem.

Ildi és a tű

Totál boldog voltam! Beköltöztem Dublinban a saját lakásomba, van melóm, meg kosárcsapatom, viszonylag közel lakom a városközponthoz. Lecuccoltam a lakásban, s elindultam. Na, ekkor kilépek a lakásból, s észreveszem, hogy az iskola udvarán kb. 5 méteres lánggal egy hatalmas tűzrakás van; na, mondom megint sikerült belecsapni a lecsóba, holnap majd átvágják a torkomat vagy kirabolnak úgyis. De aztán, ahogy a busszal mentem egyre több tüzet vettem észre, családok, gyerekek játszottak körülötte, meg énekeltek.

Ahogy mondottam, minden a City Center-ban, vagy szűkebb környezetében van. Régi rusztikus épületek és híres szobrok szépítik. Emellett templomai, emlékművei világhírűek. Itt van a Molly Malone is, mely jó pár ír zeneírót megihletett.

Rengeteg a sétálóutca és a park. Az én kedvencem a Grafton Street. Minden nap ezen mentem keresztül, tele volt árusokkal, énekesekkel, előadókkal, főleg hétvégén volt hangulatos. Néha csak úgy mászkáltam céltalanul, felváltva az emberekre és a kirakatokra figyelve.

Sétálgattunk a folyóparton, bementünk a Trinity College-ba, ami megint egy igazi látványosság. Klasszikus egyetemi hangulat járja át a belső udvaros épületet és területét.

Dublin egyetem

Mindezek ellenére az egyik legnagyobb – és kötelező – látványosság, a méltán elismert Guinness-gyár – az egyik kedvenc helyem – még csak ezután következett! Maga a látogatói központ lélegzetelállító: sört csapolhat magának az ember, megismerheti a gyártási folyamatokat egy többszintes söröspohár-alakú épületben, valamint a sok turista által csapolt, de el nem fogyasztott, érintetlen sör felhasználható a jobb hangulat reményében

Csapolok a Guinness gyárban

A legjobb pub-ok a fent már említett kocsmanegyedben, a Temple bar-ban vannak. Esténként ide jöttünk, s élveztük az ír zene és fekete sör nyújtotta élményt. Persze a pénz itt ment legjobban, mivel 4-5 Euro egy pohár itóka, esténként simán el lehet verni 30-40 Eurót.

Szigetország lévén – s mivel Dublin a parton van – adott volt a lehetőség, hogy megnézzük az óceánt. A kis halászfalvak sorra kínálják a jobbnál-jobb Fish&Chips-ezőket. Természetesen ezt is kipróbáltuk, nekem nagyon bejött. Emellett vannak kis szigetek, világítótornyok, kikötők: tökéletesen alkalmasak egy kellemes esti sétához. Mi konkrétan Howth-ban voltunk.

Howth tó

Howth kikötő

Egyik este elvittek minket egy helyi koncertre. 3 Euro volt a belépő, de szétröhögtük az agyunkat, annyira béna volt. Általában azért igényes ír zenét játszanak mindenhol.

Összegzés:

Közbiztonság: nagyon jó, semmi incidens nem ért, pedig azt mondják, hogy ez Európa legveszélyesebb városa. Ami fura, hogy a rendőröknek nincs fegyverük – meg tekintélyük sem. A rend oka – szerintem – a város felépítésében keresendő: van egy központ, minden ott van. Ha valaki éjszaka szórakozik/bulizik, akkor ott van bent, éppen emiatt a külső részeken embert nem is látni az utcákon. Max. van egy Tesco, vagy egy pizzázó, de semmi veszélyhelyzet. A házak előtt kint hagyják a bicikliket meg a rollereket. A belváros pedig azért biztonságos, mert mindig tele van emberrel. Egyik péntek este bementem netezni, s 9 körül indultam haza. Az utcán forgalmi dugók voltak, meg mindenhol emberek. Úgy éreztem magamat mint a délutáni csúcsforgalomban.

Írek viselkedése: mivel egyenruha van a suliban, a munkahelyen, a sportban, ezért már nagyon korán kialakul a közösségi érzés, és ez folyamatosan erősödik. Nagyon szívesen mutatják, hogy hova tartoznak, kikkel vannak éppen, jól érzik magukat a kis társaságukban, de nehéz barátságokat kiépíteni. Ehhez hozzájárul az erős vallásosság is. Éppen emiatt az egyén fejlődése háttérbe szorul, nem nevelik őket öntudatra. Jó példa erre a munkakeresés: kint, Amcsiban ha valaki munkát akar, akkor tudatosan bemegy a helyre, szól a menedzsernek, „eladja” magát a legjobbként. Itt Dublinban, ha ki van írva, hogy van betöltendő pozíció, akkor csak ott kell hagyni az önéletrajzot, s majd valamikor megnézik, hogy beleillik-e az illető a csapatba, és ha igen, akkor melyik pozícióra lenne alkalmas. Másik a beszédük. Eszméletlen mennyi felesleges összekötő szót használnak, s udvariaskodnak. Engem nagyon idegesített.

Boltok: Mint ahogy egy fejlett európai városban illik, van itt minden. Ami furcsa volt, az a Tesco. Különböző méretekben is megtalálható, de a saját márkái jó minőséget képviselnek. Teljesen más a kinti teszkós termék, mint amit itthon kapni.

Árszínvonal: Ha jól emlékszem Dublin Európa 3. legdrágább városa. Ezt turistaként érzékeli is az ember, mert tényleg el vannak szállva. Egy kaja 5-10 Euro-nál kezdődik, a ruhaárak magasabbak mint otthon, a szolgáltatásokról nem is beszélve. Ennek ellenére a fizetésekből nagy lábon lehet élni.

A világkörüli út vége:

Az utolsó napokban nem volt kedvem dolgozni, vágytam haza. A repülőn már szinte csak magyarok voltak, s 3 órával később már Ildivel voltam. Két napra rá hazavonatoztam Zalaegerszegre, s megleptem szüleimet, mivel ők nem tudták hogy jövök haza. Öröm és elégedettség lett úrrá rajtam, de hamar megjelentek az újabb gondolatok a következő projektről, mely hasonló kaliberű lesz.