Előkészületek, érkezés Dubaiba

Nem tudom mi jött rám. Ültem és gondolkoztam Ildi szülinapi ajándékán. S egyszer csak beugrott, bevillant az agyamba: Dubai. A terv a következő volt: Londonban találkozom Ildivel a Heathrow-n, nem mondom meg neki hova megyünk, csak akkor derül ki, amikor este odaérünk a kapuhoz. Éjszaka repülünk, amivel megspórolok + 1 nap szabit (amit úgyse kaptam volna). Marha büszke voltam magamra, hogy ezt így kitaláltam! :)

Repjegy megvan, szabi megvan, úgy gondoltam innentől már csak kicsit olvasgatni kell, s meg is vagyunk. Na, de ugye sosincs úgy, ahogyan az ember eltervezi, mert jött a megdöbbenés: kell vízum. Ahány ország, annyi módszer, de ilyet még nem láttam. Nincs semmi hivatalos módja a vízumkérésnek, végigtelefonáltam a követségeket, olvasgattam cikkeket s végül is két megoldást találtam. Az egyik, hogy van az Emírségekben valaki, aki felelősséget vállal értünk, kifizet bizonyos összeget, stb. Na, ezt ugye egyből elvetettük. A másik is hasonló, csak akkor nem egy személyről, hanem egy intézményről, pl. hotel/szálloda vagy légitársaság beszélünk. Na, ezzel is futottam egy kört, a szállodában, ahol megszálltunk, nem is hallottak erről a dologról. Teltek – múltak a hetek, s még mindig nem volt semmi megoldás. Volt, aki azt mondta, hogy 1 nappal többet vagyunk az országban, mint amennyire ők vízumot adnak, s volt olyan, aki azért nem segített, mert a nyaralás végeztével Európába repültünk, s nem Ázsia felé. Vicc. Végülis egy internetes cég segítségére szorultam, akik potom 200 dollárért (37.660 Ft) – fejenként – kiállítottak valami papírt, amit vízumnak neveznek. S ehhez csak pár e-mail írására volt szükség, meg 1 hétre. Szerencse, hogy csak annyi, mert végül is hétfőn küldték el, amikor már kedden repültünk. :)

Előzetes várakozások: Próbáltunk felkészülni s rájöttünk: hatalmas kulturális különbségre kell számítsunk. A nők egyértelműen el vannak nyomva, figyelni kell az öltözködésre és viselkedésre. Dehát mégiscsak Dubai-ba megyünk!!! Óceán, sivatag, hihetetlen gazdagság és pénzszórás. Rossz nem lehet…

Reggel már úgy mentem melóba, hogy fejemen volt a napszemüveg, ami Skóciában nem túl gyakori az évnek ezen szakában. A cégnél is kérdezték: “Mi van, szemedbe süt a nap?” – nem haver, csak délután már utazok Dubai-ba. :) 8 óra munka, aztán szinte pillanatok múlva már a repülőn ültünk.

Repülünk Dubai felé

Repülünk Dubai felé

2009. november 11. (szerda): Reggel 10 körül landoltunk, a városból túl sokat nem láttunk, mert a rossz oldalon ültünk. A gép tele volt európai arcokkal, főleg üzletemberekkel.

Pénzváltás után kicsit bátortalanul sétáltunk ki a terminálból. Minden olyan más, először is süt a nap és meleg van. Hihetetlen érzés, hogy 12 órája még kabát kellett, itt meg a rövidgatya is sok. Megbámulnak minket. Vagy az Ildit, ezt még nem derítettem ki. De miért? Mi jöttünk ide bámészkodni…

Szereztünk egy taxit, megmutattam neki a hotel címét, elindultunk. Az út során elénk tárult a sok-sok látványosság, s felfogtam: hatalmas nagy ez a hely. Nekem még olyan terveim voltak, hogy simán átsétálunk a város egyik feléről a másikra, de ezek után ezt elvetettem. Jó 20 perc volt, mire elvitt minket a kedves sofőrünk a hotelhez.

Az összkép? Kicsit csalódás volt az első benyomás. Minden olyan műnek, megcsináltnak néz ki. Végülis az, de akkor is. Sehol semmi természetesség nem tükröződik.

Tehát kiszálltunk a taxiból – ami olyan 2.000 Ft volt –, viszont kiderült, hogy rossz helyen vagyunk. Szerintem szándékosan csinálta, dehát nem volt mit tenni, visszapattantunk s még autóztunk pár percet. A hotel rendben volt (Jormand hotel Apartments – 35 font/éjszaka = 10.660 Ft/éjszaka), de sajna még nem lehetett becsekkolni, viszont cuccainkat lepakolhattuk. Ezzel nem is lett volna baj, csak ennyire nem készültünk fel a melegre. Egyszerűen hőség volt, s mindketten hosszúnadrágban s pulcsiban indultunk el. A táskában hagyott csoki is teljesen megolvadt, így a térképeink, útikönyveinknek is annyi lett. Ez hiba volt. Innen az emlékezetünkre kellett támaszkodnunk a látnivalók szempontjából.

Kikóvályogtunk valami nagy útra, de azt se tudtuk merre van észak vagy dél. Elindultunk. Mint két részeg, aki hetek óta nem aludt. Csak néztünk ki a fejünkből, s hamar realizáltuk: nem éppen a város turista részén vagyunk. Utcatáblák is ritkán vannak, nemhogy egy turista információs tábla. Semmi. Viszont egy dolgot tudtunk: a Mankhool Road-on vagyunk. S őszintén szólva, ez nekem is pont annyit mondott, mint bármelyik olvasónknak.

Az egyetlen tájékozódási pontunk Burj Dubai volt (erről még késöbb), amit kb. mindenhonnan lehet látni. Emlékezetből valahogy az ócean partra akartunk lejutni, de sajna az utak nem úgy álltak, ahogy gondoltuk, így az óceán helyett a Creekhez értünk ki. Viszonylag nagy folyó, tele kis cikázó hajókkal s a túloldalon a város 1-2 jelképe, pl. A Dubai Bank, meg pár hotel. De végre láttunk valamit.

Creek folyó

Creek folyó

Ami feltűnt, hogy folyamatosan építenek mindent, s emiatt – meg gondolom, mert a sivatagban vagyunk, bár nem úgy néz ki – mindig minden poros. Néhány autó úgy nézett ki, mintha már évek óta ott állna. De még a házak ablakain, az utakon, a gépeken is centi vastag homok állt. A kereszteződések hatalmasak, és minden olyan elnagyoltnak tűnik. Az összes ház megfelelően nagy távolságra a másiktól, hogyha 10-szer annyi autó akarna megállni, akkor is legyen szabad hely.

Folyamatos épitkezések

Folyamatos épitkezések

Mivel már délután kettő volt visszataxiztunk a hotelba, ahol megkaptuk az appartmanunkat. Első ránézésre nem volt vele gond, de ugye a lényeg a részletekben van. Koszos székek, törölközők. Az ágynemű is hagyott kívánni valót maga után, de ennek ellenére ledőltünk 1-2 órára, hogy átgondoljuk a következő pár napot.

Pár nappal indulás elött derült ki, hogy van Diageo (ennek a cégnek dolgozom Glasgow-ban) iroda Dubai-ban – kicsi a világ – és dolgozik itt egy magyar lány. Kaptunk az alkalmon, s lebeszéltünk estére egy találkát. Már sötét volt, amikor elindultunk. És lám, a város egy teljesen más arcát mutatta akkor nekünk. Szintén taxiba szálltunk, ami itt egyékbént annyira hétköznapi dolog, mint otthon felpattani a buszra vagy a villamosra. 500 Ft-ból elég nagy távolságra elvisznek, és mivel a tömegközlekedés még finoman szólva fejlesztés alatt áll, nem is volt más választásunk.

A taxizás fantasztikus volt. A város nagyjából kelet-nyugat fekvésű, s mivel mi az egyik feléről a másikra mentünk, a sofőrünk a leggyorsabb megoldást választotta: Sheikh Zayed Road. Ez egy 5 – 6 sávos autópálya-féleség, mely egészen Abu Dhabi-ig megy, és keresztül zúz a városon. Az utak állandóan tele, mindenki dudál és hajt, mint az őrült. Amint kifordultunk a hoteltól megindultunk Burj Dubai és környéke felé, ami káprázatos látványt nyújt. Ez az épület úgy néz ki, mintha oda lenne rajzolva, mint amikor a mesékben/rajzfilmeken elnagyolt épülettel ábrázolják a gonosz főhadiszállását…. na, kb. ehhez tudnám hasonlítani.

Annyira nem illik oda, hogy már-már gyönyörű. Körülötte felhőkarcolók sorakoznak, mindegyik kész műalkotás, nincs kettő ugyanolyan. Itt vannak pl. az Emirátus tornyok is. Egyszerüen hirtelen annyi látnivaló tárult a szemünk elé, hogy azt se tudtuk, hogy merre forgassuk a fejünket. Talán ez volt az a pont, amitől tényleg jól éreztük magunkat és a nyaralás tényleg szuper lett.

Na, de térjünk vissza az utazáshoz. Az út legalább fél óráig tartott, aztán elhagytuk az autópályát, ahol volt szerencsénk megpillantani a Burj Al Arab-ot is. Talán ezt vártam leginkább, mert – számomra legalábbis – ez volt Dubai legnagyobb szimbóluma. Nagyjából tudta a taxis, hogy hova megyünk, de mivel az a környék az elmúlt hónapokban épült (s még mindig épül), ezért a végén már segítségre szorultunk. Hihetetlen, milyen útelterelések, s megoldások vannak. Egyszerűen az autópályáról lehajtottunk valami homokos mellékútra, ami mellett égigérő épületek várták, hogy befejezzék őket véglegesen. Némelyiket már megnyitották, míg a másik még csak félig állt. Azonban az építkezés szüntelen folyt. Éjjel-nappal dolgoznak.

Burj al Arab

Burj al Arab

Az én cégem most költözött ebbe az épületbe, ami úgy nézett ki, mintha csak odaejtették volna a semmi közepére. Simán felmentünk, megtaláltuk az irodát, gyönyörködtünk a kilátásban, majd megterveztük az este további részét. Kifele menet hívtam a liftet, jött is egy a nyolc közül, de legnagyobb megdöbbenésemre a lift még nem volt kész. Parafa lemezek borították belülről! Be nem szálltam volna semmi pénzért :)
A gépezet brutális. Az építkezés üteme olyan, hogy a mi 2-3 éves útikönyvünkben van kép egy körforgalomról, ami a semmi közepén áll, na már most 2009-ben ezt már vagy 15-20 toronyház veszi körül. Megtudtuk, hogy pl. lakóházak esetében 4 nap alatt készül el 1 emelet. És amint egy része kész van, azt átadják, míg a többi részt építik tovább. A városkép ugyan ilyen. Rengeteg helyen még folyik az építkezés, por, félkész utcák, de az irodaházakban már folyik a munka, vagy a lakóházakban már emberek laknak.

Mivel sokat olvastunk az itteni bevásárlóközpontokról és vásárlásról, úgy döntöttünk elmegyünk a Mall of Emirates-be. Végülis ez is csak egy hatalmas pláza, csak a mozik és az éttermek mellett többek között síelni is lehet. Ski Dubai, 3000 m2-es sípálya felvonókkal, tanpályákkal és hóeséssel… szerintem az egyik legbetegebb Dubai-i attrakció. :)

Ski Dubai

Ski Dubai

Vacsorára az útikönyvünk egyik ajánlatára hallgattunk és betértünk a Beirut nevű kajáldába. Gyros-tálakat ettünk, meg kipróbáltuk a hummust. Fokhagymakrémszerű kaja, amit pita-féleséggel tunkolnak be a szájukba. Marha finom. Összesen talán 50 dirhamot (2.653 Ft) fizettünk ketten.

A sorozat további cikkei:

  1. Előkészületek, érkezés Dubaiba
  2. Ismerkedés Dubai városával
  3. Burj Dubai és egy sivatagi túra
  4. A Pálma szigetek és környéke

Hozzászólások:

  • Székely Éva szólt hozzá:

    Szia! Tudnál-e segíteni? Milyen internetes cég intézte a vízumot? Mi Turkish-sel repülünk, tehát az Emirates kizárva, és nem hotelben laknánk, hanem ismerősnél. Kicsit lehetetlennek tűnik így vízumot kapni. Okt13-19-ig mennénk. (repjegy már megvan… sajna… :(( Köszi szépen a választ! Üdv! Évi

  • hu dejo szólt hozzá:

    Szia!
    Nem olvasok, mert ez nekem is álom, soha nem jutok oda….

  • Ella szólt hozzá:

    Szia ! Én csak most tervezem az utazást, és meghívásra menneék oda, szállodába mennénk- én innen, a férfi meg intézi magának. Szeretném megtuddni,a vízumot intéztéző internetes cég elérhetőségét?

  • Dubajii szólt hozzá:

    A Creek tenger öböl, nem folyó…

  • iván szólt hozzá:

    a nyelvhasználatod katasztrofális.

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.