utazgatok.hu

2009 november 14, Szombat: Még annyi minden látnivaló van és olyan kevés idő! Korán keltünk, majd elugrottunk a bóvli piacra. Karama Souk, lakóházak aljába betelepedett apró boltok, igazi hamis bóvlikkal. De milyen az, amikor már úgy szólítanak meg, hogy akarok-e HAMIS Rolex-et, akkor azért elgondolkodik az ember, hogy na az milyen lehet, mert nyílván amire azt mondják, hogy igazi, az is hamis.

Itt tapasztaltuk meg a legdurvább nyomulást. Épp valamelyik sötétbőrű arab próbált becsábítani a boltjába, amikor odaugrik másik kettő, s megkísérel elrabolni minket. Pofátlanul kérdeznek és dumálnak azért, hogy eladjanak három lepedőt. Némelyikbe benéztünk, teljesen ugyanazt árulják. Az egyik helyen még el is fogadtam a hamis órák hívó szavát, s megcsodáltam a készletet: cipősdobozban rejtegetik, s úgy veszik elő, mintha a világ legnagyobb kincsét mutatnák nekem. S emellé furán somolyognak, talán azért, mert örülnek, hogy átvernek. Párat megnéztem, de nem tetszettek, így továbbálltam, amikor nekiálltak alkudozni. Nem is mondtam semmit, de már az ár felénél tartottunk és már majdnem vissza is fordultam. De megszólalt a belső hang, hogy hát minek is nekem egy ilyen bóvli. Végülis csak pár kasmír kendőt vettünk.

Sajnos megvolt az első igazi kudarcom is: találtam egy Rubik-kockás pólót, amit meg akartam venni, de túl drágának találtam. Nekiálltam alkudozni, le is faragtam az árból, de túl messze voltunk egymástól, így eljöttem. Visszasétáltunk fél óra múlva, s mondtam neki egy végső árat, ami már elég közel volt az övéhez, de még mindig volt különbség. Érveltünk, indokokat soroltunk fel mindketten, s végül már nem is az árról volt szó, hanem ki tudja meggyőzni a másikat. Ha jól emlékszem kb. 30 dirham lett volna a póló, ami összesen 1.500 Ft és kb. 1-2 dirhamon ment a vita (50-100 Ft). Végülis az alku nem történt, én meg üres kézzel távoztam.

A következő program: a legújabb városrészhez, Dubai Marina és barátai. 5 évvel ezelőtt még sivatag volt a Burj Al Arab déli oldalán, ahol mára luxus hotelok és appartmanházak nyúlnak az ég felé. A városrészt apró folyók szelik ketté, melyen a legújabb yachtok sorakoznak. Egy igazi zárt közösségnek tűnik, ahol nyomát se láttuk kívülről érkező embernek. A tengerpartot még építik, így csak a hotelok medencéiben lehet felfrissülni, s amúgy is rengeteg épület építés alatt áll. Egyetlen rész van teljesen készen, a Marina Walk, mely végül is egy sétálóutca a vízparton, a felhőkarcolók tövében. A látvány azonban így is lenyűgöző, amit a folyamatos építkezések ütemes kalapálásai teszik még varászlatosabbá.

Dubai Marina

Nem messze található a Dubai Media és Internet City, mely informatika, média és az onlina piac központjává vált és egyre több céget vonz ide. Kicsit odébb meg már nekiláttak megépíteni az új repteret, mely – Dubai módra – a világ legnagyobbja lesz.

Innen megcéloztunk egy másik Dubai-i jelképet: Palm Jumeirah. Az Arab tengerbe benyúló szigetvilág, az eddigi legnagyobb emberi alkotás a világon, melyet elvileg már átadtak a nagyközönségnek, de véglegesen csak 2010-ben nyitják meg. Persze ebbe is beleszólt a nagy gazdasági világválság, így lehet, hogy pár évvel eltolódik a projekt, de mindez nem zavart minket. Először csak a sziget-világ törzséig – mely egy pálma alak az égből – akartunk menni, és onnan bevonatozni, de ha már úgyis a taxiban ültünk, inkább kivitettük magunkat a végéhez. Brutális, mire képes az ember. Úgy tűnt, mintha egy hatalmas játékvárosban járnánk, annyira egyformák voltak a házak, a pálma ágai, az utak, minden. Aki esetleg nyaralót akarna itt venni, kattintson ide.

Itt is előjött egyébként az az érzésem, ami a tengerparton: olyan elhagyatott volt, alig 1-2 autó haladt a 4 sávos úton, gyalogos sehol, a lakások üresnek tűntek. Gondolom sokan csak nyaralónak veszik meg és évente pár hetet töltenek csak itt. De akkor is, élettelen.

vonaton a pálma szigetre

A szigetek végén egy alagút vezet át az Atlantis Hotel túloldalára, amit úgy védenek, mint valami katonai létesítményt. A hatalmas épület, már a sziget elejéről látszik. Mint valami távoli, mesebeli kastély. Sétálgattunk a tengerparton, ettünk egy fagyit az egyik bevásárlóközontban, majd metróra szálltunk, mely visszavitt minket az igazi szárazföldre.

Atlantis Hotel elött

Szerencsére láttuk a Burj Al Arab-ot, s eldöntöttük visszajövünk ide este. Találtunk is egy taxist, aki nagyon örült, hogy felvehet minket. Hamar kiderült miért: nem rendes tarifával mentünk, hanem valami luxus felárral. Félúton voltunk csak, de az óra már nagyon sokat mutatott, mivel mást nem terveztük, csak ezt, nem volt nálunk sok pénz és láttuk, hogyha így haladunk, akkor a végén ki se tudjuk majd fizeni. Szóltunk is a sofőrnek, aki nekiállta nyomni, hogy ő milyen szuper jó és nekünk megéri kifizetni a különbséget. Na, erre én felvilágosítottam, hogy bármeddig is megyünk, én nem leszek képes többet fizetni 80 dirhamnal (4.000 Ft) (az út általában megállt 40-50 körül). Szerintem azt hitte kamuzunk, és csak akkor koppant, amikor a végén mondtam, hogy nem tudjuk kifizetni a viteldíjat. Ami vicces, hogy elfogadta a kevesebbet, s úgy tett, mintha most mi nagyon megnehezítettük volna az életét. Játszotta a mártírt, de nálunk ez nem jött be, így szépen elbúcsúztunk.

Burj el Arab elött

Újabb remek taxis cimbink lett, megkértük vigyen ki minket a Burj Al Arab partjára, hogy megnézhessük a naplementét. A hülyéje valami gagyi mellékúton ment, ezért ezt elcsesztük s mire odaértünk volna, már sötét lett.

Utolsó este révén körbesétálgattunk még a Marina Walk-on, ahol még mindig ácsolták a vasakat, világított a hegesztőpisztoly fénye. Érdekes látvány volt. Aztán, mivel sokat hallottunk a szökőkút-show-ról a Dubai Mall-nál áttaxiztunk oda, hogy ezzel zárjuk ezt a fergeteges nyaralást. Kajáltunk egy utolsót a Karam-bam, ami egy helyi étterem, nyomattunk még kis humuszt meg Shawarma-t (gyros-tál-féleség), ami iszonyat módon ízlett. Persze nem bírtuk megenni, de ellakomázgattunk. Desszertnek kértünk szőlőleveleket, meg egy dobozt, hogy a maradékot el tudjuk vinni. A szökökút bemutató nem volt rossz, bár meg sem közelíti a Vegas-i Bellagio elötti szökőkutat. Ennek ellenére 3-at is megnéztünk, majd visszataxiztunk a hotelba.

vacsizunk

2009 november 15, Vasárnap: Utolsó nap, agyaltunk, hogy mi legyen, csak ültünk s agyaltunk. Van még fél napunk, s valószínű, sose jövünk vissza ide, hát mit csináljunk?

Eszembe jutottak a fagyos skóciai reggelek, meg az eső, így hamar jött a megoldás: feküdjünk ki a tengerpartra, s élvezzük a homok melegét. Ezekkel a gondolatokkal aludtunk el, s keltünk fel reggel 7-kor, s 8-ra már lent is voltunk a parton. Azonban a part nem volt olyan csúcs. Mivel éjszaka hideg van, a homok teljesen lehűlt, s egyáltalán nem volt jó érzés még sétálni sem. Persze egy jó óra után már minden klappolt, s tényleg élveztük a dolgokat.

A víz kristálytiszta, a homok kellemesen meleg s lágy szellő fújdogál. Hamar elrepült az idő, s sietni kellett haza. Összepakoltunk, aztán cuccokkal a nyakunkon kiballagtunk a hotel elé. Na, így még nem jártunk, persze pont, amikor fontos volt: nem kaptunk taxit. Vagy negyed órát mászkáltunk, mire akadt egy legény a pusztában, aki felvett minket, s kidobott a reptéren. Még kicsit vásárolgattunk, aztán felszálltunk a gépre.

Jól éreztük magunkat, napsütésben töltöttük az elmúlt napokat. A 17 órás repülőút végeztével Glasgow-ba érve nem volt meg a táskánk. Vagyis hát az egyik megjött, míg a másik nem. Ráadásul esett.
Így ért véget a kalandunk…