Sri Lanka – megérkezés, közlekedés

Sri Lanka – megérkezés, közlekedés

A következő reggel szakadó esőre ébredtünk, így nem sajnáltuk, hogy elrepülünk a Maldív-szigetekről Sri Lankára. A Colombo-i járatot egy helyi fapados légitársaság üzemeltette, de sok európai cégnél jobb volt itt a kiszolgálás. Az összesen 1,5 órás úton mindenféle italokat és ételeket adtak, míg az érintőképernyős monitorunkon filmeket néztünk. Csodálatos. Sri Lanka már sokkal fejlettebb, de itt is érződik a harmadik világ.

Leginkább a táj más, olyan, mintha az őserdőbe vágtak volna egy sávot a repülőknek. A reptérről viszonylag egyszerű kijutni, főleg amiatt, mert teljesen üres. Mi kb. délben lehettünk itt, de kongott az ürességtől. Ezután ahhoz, hogy tovább haladj, már segítség kell.

Sri Lankán nehéz az önálló utazás. Különböző okok miatt a sofőrös országnézés vált népszerűvé és elérhetővé a turisták számára. Már jó pár ország mögöttünk van, de nem akartunk kockáztatni, főleg így a polgárháború után. Számtalan cég és magánember ajánlja fel autóját és önmagát egy,- vagy többnapos körutazásra.

Tipp
Nézz körül fórumokon, vagy olyannál foglalj, akikről közvetlen jókat hallottál. Nagyon nagy árkülönbségek lehetnek.

Mi az egyik Tripadvisor-os által ajánlott cégnél foglaltuk le leendő sofőrünket, Faiz-t és egy Nissan kisbuszt (Sri Lanka Capital ToursFacebook-on is fent vannak). Nehéz elmesélni ezt a helyzetet: leginkább úgy tudom lefesteni magamnak, mint amikor a nagy fehér ember a XVI. század végén körbejárta a világot és meghódította a helyieket. A mi „szolgánk” a reptéren várt minket, ahol gyors pénzváltás után bevágódtunk az autóba.

Tipp
Pénzváltás a reptéren olcsóbb, mint máshol, bár túl nagy különbségek nincsenek. Érdemes USD-t vinni, mert jobban szeretik, mind az EUR-t vagy a HUF-t.

A fővárost hamar elhagytuk és már itt megértettük miért nem ajánlott a magántúra. Beton alig… Néha az utat se tudtuk, hogy hol van, s valahogy csak a természet a meghatározó. Hatalmas fák az őserdőben, kutyák és tehenek sétálgatnak az úton, míg a forgalom halad a saját lendületében. A sebesség nem nagy, bár az útminőség nem is nagyon engedné a száguldozást. Az út mindkét oldalán folyamatosan árulnak mindent.

Közlekedés, és dugó Sri Lankán

Közlekedés, és dugó Sri Lankán

S ezzel meg is kezdtük őrült felfedezési túránkat. Szerencsére a sofőrünk teljesen partner volt ebben, egyből alkudozott is, így be is vásároltunk pár helyi gyümölcsből, leginkább a licsire hasonlítottak. Az árak nevetségesek, 40-50 forintot költöttünk.

A sorozat további cikkei:

  1. Nászúton Sri Lankán és a Maldív-szigeteken
  2. Sri Lanka – megérkezés, közlekedés
  3. Sri Lanka – észak-középső régió
  4. Sri Lanka – Polonnaruwa és Dambulla
  5. Sri Lanka – keleti régió
  6. Sri Lanka – középső régió
  7. Sri Lanka – középső régió, teaföldek
  8. Sri Lanka – déli régió
  9. Sri Lanka – nyugati régió
  10. Maldív-szigetek

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.