Máltai városok és Nyugat Málta megismerése

Fő látnivalók

A sziget tényleg pici – szinte bárhova elér az ember fél óra alatt – így a látványosságok felkeresésének a sorrendje teljesen egyénre szabható. Pont emiatt csak felsorolom a főbb látnivalókat, sorrend nélkül.

Valletta, a főváros – egész nap

Az ország keleti partján fekszik, vagyis inkább magaslik a hegy tetején – ezért, aki nem feltétlen városban sétálós, annak is érdemes ellátogatni ide, mert a kilátás eszméletlenül jó. A panoráma főleg a felső Baracca kertekből szép, de ne lepődjünk meg, ha éppen esküvőt szerveznek.

Minden busz gyakorlatilag a város központjáig megy, így elég könnyű ide eljutni; mi autót béreltünk és ezzel sincs probléma; bár üres parkolóhelyet találni esélytelen, ezért jobb inkább fizetni egy közeli parkolóházban. Alternatívaként hajóval is érkezhetünk, ami még lenyűgözőbb látványt nyújt, mivel itt található a világ egyik legszebb kikötője. Közben pedig a hajósok történetein szórakozhatunk…

Máltára ősszel is érdemes ellátogatni, hiszen az idő még ekkor is meleg, és várost nézni is kellemesebb 25 fokban, főleg ha gyerekkel vagyunk! Olvasd el miért tanácsos még az utószezonban utazni!

Valletta érdemleges része lényegében a belváros, mely gyalog simán bejárható – ez az Óváros, mely teljes terjedelmével az UNESCO védelme alatt áll. Mindenki emiatt jön ide. A máltaiak amúgy is elég lazák és spontánok; érdemes átvenni ezt a stílust és simán csak elveszni a kis utcákban. Vásárolgatni, enni egy fagyit, vagy csak gyönyörködni az épületekben. A leghíresebb tér – Piazza Regina – több kávézónak ad helyet, s innen nem messze található a többi látványosság is. A templom- és múzeumlátogatók a következő helyekre mehetnek:

A Háromvárosok – ½ nap

Vittoriosa, Cospicua és Senglea alkotta trió a Valletta alatti öbölben fekszik. Kevésbé turistás, viszont érdemes errefelé is tekeregni, főleg, hogy itt más arcát mutatja az ország. Kikötői séta, hajókázás és lazulás. Fürödni azonban ne ide jöjjön az ember…

Dél Málta – halászat, hajózás és halevés – 1 nap

Tipikus Máltai hajófestés

Tipikus Máltai hajófestés

Marsaxlokk egy igazi halászfalu, már-már ódákat zengenek, mennyire festői; és tényleg. A kikötőben százával állnak a kis máltai csónakok (luzzu), melyek egyedi festésükkel színesítik a tájat. Mivel kikötő, ezért mindenképpen együnk a parton lévő éttermek egyikében, majd vásároljunk a helyi árusok portékáiból. A sok-sok gagyi emléktárgy mellett mi pl. szárított zöldségeket, halakat és olivabogyót vettünk. Vasárnaponként halpiac van, bár nem tudom, mit kezd az ember, pár frissen fogott tengeri hallal, hacsak nem magánszálláson szállt meg…

Hagar Qim pont a sziget másik – délnyugati – csücskében fekszik. Ennek ellenére egy 20 perces autózással már át is érünk. Része Málta megalitikus templomai névre keresztelt UNESCO örökségének; lényegében egy hatalmas őskori templom maradványa.

Személy szerint sokkal érdekesebbnek találtam Kék Grotto-t, vagyis találtam volna, mert ide nem jutottunk el. Ez egy szuper kis tengeri képződmény, melyet a víz állandó mozgása alakított ki; hajóval lehet csak megközelíteni, és fürödni is lehet a barlangrendszerben.

Közép-nyugat Málta – Mdina, és Dingli sziklák – 1 nap

Tipikus házsor Máltán

Tipikus házsor Máltán

Szerencsére Mdina – a ’Silent City’– is csak 20 percre van mindentől :), s könnyű idetalálni. Hatalmas pozitív csalódás (!) – olyan, mint egy időutazás. Mdina történelme több mint 4000 (!) éves, s talán mást nem is kell hozzátennem.

Mdina, Rabat elhagyatott utcái

Mdina, Rabat elhagyatott utcái

Az ország régi fővárosa, tele kicsi utcákkal, templomokkal és kolostorokkal. Az épületek hihetetlen állapotban vannak, s érdemes körbebarangolni a belvárost. Imádtam az utcácskákat, ahogy össze-vissza kacskaringóznak; egyik végén egy kis templomba, másiknál egy aranyos kávézóba botlik az ember. Itt kóstoltuk meg a méltán híres, hagyományos máltai ételt, a nyulat.

Nyúlhús Mdina környékén

Nyúlhús Mdina környékén

Amúgy az egész város kőfallal van körbevéve, a házak is kőből vannak, szóval elég királyul néz ki; emellett pedig a kilátás sem utolsó: jó időben a tengerig ellátni.

Dingli-Sziklák igazi kuriózum; természetesen magas sziklafalak sok helyen vannak a világban, de ez is simán megállja a helyét. Az összes környező út ide vezet, eltéveszteni sem lehet. A terület azonban nagyon kihalt, se wc, se bolt.

Dingli szikla a családdal

Dingli szikla a családdal

Borítókép forrása: internet

A sorozat további cikkei:

  1. Megérkezés Máltára, szálláskeresési tanácsok
  2. Máltai városok és Nyugat Málta megismerése
  3. Észak és Nyugat Málta, étkezési közlekedési és egyéb tippek, tanácsok

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.