Barcelona látnivalók, ahogy mi láttuk II. rész

A város egyik fő látványossága a La Sagrada Familia. Aki egyszer eljut Barcelonába, annak legalább kívülről kötelező megnézni. A templom egyszerűen csodaszép és egyben különleges is. Ha úgy döntesz bemész, mindenképp foglalj online előre jegyet – és időpontot – mert úgy spórolsz pár eurót és nem kell sorban állni. Mi olyan 2-2,5 órát töltöttünk el bent, nem volt sok gyerek de senkit se zavart a kisfiam rohangálása a biztonsági őrökön kívül, dehát őket mindig minden zavarja, pont ezért fizetik őket. :)

A Sagrada Familia olyan Barcelonának, mint a Big Ben Londonban, vagy a Szabadság szobor New York-ban. Gaudi életműve, amibe rengeteg energiát fektetett (több mint 4 évtizeden át foglalkozott vele). Elkészülte után a világ legnagyobb bazilikája lesz. Ha elkészül… mert bár azt mondják tíz éven belül teljesen kész lesz, azért ez megkérdőjelezhető: több, mint 130 éves projektről van szó és tény, hogy így, hogy építés alatt áll, turisztikai szempontból sokkal vonzóbb. Szóval kiváncsi leszek.

Tipp: Ha jól időzíted a Sagrada Familiát, könnyen bejuthatsz egy közeli top étterembe. A La Paradeta egy tengeri herkentyűket felszolgáló étteremlánc, ahol konkrétan ki kell választani melyik halat, polipot stb. készítsék el neked. A rákok még mozognak… Finom és friss minden, bár kicsit drága (2 főre közel 50 EUR-t fizettünk). Gyere ide nyitás előtt 10 perccel (vagyis kb. 12.50-re) hogy ne kelljen sokat várnod. Én kicsit többet vártam a helytől: először is a kiszolgálók folyékonyan beszélnek angolul, másodszor szinte csak turisták voltak. Az egész egy futószallaghoz hasonlított, ahogy kiabálták az elkészült ételek sorszámát – igazi, külföldieket vonzó aranybánya és talán pont emiatt veszítette el autentikus jellegét

La Paradeta, remek lehetőség tengeri ételek kipróbálására

A sokak által szeretett városrész Grácia engem is elvarázsolt, főleg a legnagyobb látványossága a Güell Park. Több helyről megközelíthető, viszont bárhonnan érkezel, készülj fel a hegymászásra. Mi többször is eljöttünk ide és három különböző oldalról közelítettük meg: magabiztosan állíthatom, hogy nem könnyű ide feljutni. Az összes közül talán a busz a legjobb, de persze mi is bizonytalanok voltunk, mert a busznál nehéz észrevenni, mikor kell leszállni. Néhány utca annyira meredek, hogy mozgólépcső (!) van a járdán, ami egész nap folyamatosan megy. Durva.

Tipp: egy letöltött térképpel, vagy egy megfelelő mobilalkalmazással lehet követni merre jársz, és mutathatja azt is, hol kell leszállni (Én a CityMaps2Go alkalmazását szedtem le, nem tökéletes, de rengeteget segített – iOS, Android). Amúgy a cikk végén én is létrehoztam a saját Google Maps térképemet, melyet letöltés után offline módban is használhatsz, és megkeresheted az általam ajánlott helyeket. Tudtad ezt?:)

Kilátás a Güell parkból

Kilátás a Güell parkból

A Güell Park számomra a város egyik legjobb és legszebb látványossága. Két része van: maga a park, ami ingyenesen látogatható, míg van a központi része, ahol a csempével kirakott kilátó, a kígyó és a legszebb épületek találhatóak. Ide belépő kell, és mint mindig, érdemes neten előre foglalni vagy kihasználni a tippeknél megosztott ingyenes megoldást :) Érdekes belegondolni, hogy amikor a parkot építették akkor ez a terület a város szélén volt, mostanra már eléggé körbe lett építve. Egyik alkalommal mi lesétáltunk innen a belvárosba: hát nem volt közel és az első 20-25 perc nem is volt túl érdekes. Errefelé laknak a helyiek, szóval nagy utak és átlagos épületek között haladtunk, de amint lejjebb értünk már egészen más arcát mutatta a város; megjelentek a kisboltok, fagyizók és a gyönyörű kovácsoltvas-erkélyes házak. Mindegyik olyan, mintha nemrég építették volna őket, s ami a legjobban tetszett hogy nem akart egyik lakó se kítűnni: ablakok, ajtók, spaletták teljesen egységes képet mutattak. Nagyon szeretek csak úgy “elveszni” a városban és figyelni hogyan élnek a helyiek, kicsit elszakadni a német és kínai tablettel fotózkodó utazóktól.

Montjuic zsidóhegy a tengerparton magasodik. A megszálló spanyolok építettek egy erődöt (Castell de Montjuic) a hegy tetejére, hogy sakkban tartsák az egész várost. A kilátás szuper, bár a Güell Park után olyan sok újdonságot már nem ad.

Font Magica, Montjuic hegy lábánál

Több látnivaló is van itt, mi a hegy lábánál lévő Mágikus szökőkúttal kezdtünk, de ide abszolút érdemes visszajönni este is, mert zenés, fényes szökőkút show-t adnak sötétedés után. Viszont arra figyelni kell, hogy nincsen minden este show műsor:

Mágikus szökökút show időpontjai

Innen megy fel a hegyre a 150-es busz, melyről bárhol leszállhatunk: az első látványosság, ami szembejön az az 1992-es olimpiai stadion, melyet ingyenesen lehet látogatni. Igazából idáig is fel lehet jönni gyalog; Plaça de les Cascades mögött induló a lépcsősoron.Elég nehezen szálltunk fel a buszra, ha nem tolakodunk talán fel se férünk, mert annyi turista akar feljutni a hegyre.

Az olimpiai helyszíneknél érdemes kicsit időzni: néhány épületben különféle múzeumokat rendeztek be de a fő látványosság, a stadion az ingyenes. Mondjuk től sok mindent nem lehet itt csinálni, max néhány kép meg egy kis nosztalgiázás, és irány felfelé. Innen mi továbbhaladtunk megnézni a kerteket. Túl sokat nem adnak ezek a parkok, talán az egyetlen, amibe tényleg érdemes bemenni az a botanikus kert (Nou Jardí Botanic), bár ezt is körbejártuk fél óra alatt. Összességében fél napot el lehet lenni a hegyen, de ha valamit kihagynál a Barcelona-i utazásból, akkor szerintem ez legyen az; olyan sok szép látnivaló van a városban és ka csak néhány napot töltesz itt, akkor nyugodtan felejtsed el ezt a hegyet.

Sikló vagy libegő?

Elég össze-vissza információk vannak a neten ezekről, szóval a következő a helyzet:

  • A hegy feléig fogaskerekűvel érdemes menni, amire érvényes a metrójegy. Onnan indul a libegő (Telefèric Montjuïc) a várhoz.
  • A hegy lábához pedig egy másik izgalmas, csodálatos panorámát nyújtó lehetőség a régi kikötőtől induló libegővel is el lehet jutni.

Nyugat Barcelona irányába szerintem nem sokan mennek, így Les Corts nem az a tipikus turista hely. Mi is csak focimeccs miatt jártunk erre és tértünk be a Camp Nou-ba, ami a drága belépő ellenére (70 EUR / fő) is egy életreszóló élmény, és elmondhatom, hogy láttam Messi-t gólt lőni! aA stadion brutális, a hangulat azért hagyott kívánni valót maga után de ezt a csapatot látni kell, és nagy élmény részt venni egy hatvanezer emberből álló hullámzásban. Innen mi visszasétáltunk a belvárosba, legalább másfél óra volt. Közben találtunk egy remek kis BrewDog sörözőt Eixample-ben, ajánlom mindenkinek.

Tibidabo hegy eléggé kiesik, ha el akarsz jönni ide, azt mindenképp előre kell tervezni, és egy egész napot rászánni. Van itt egy régi, retró vidámpark óriáskerékkel, egy templom, ami egy másik templomra épült, valamint csodálatos kilátás. Amúgy a hegy szinte mindenhonnan látható a városból, mikor a Güell parkban voltunk még onnan is elég messzinek tűnt.

A városon kívül

Ha netán messzebb is elmennél, és felfedeznéd Katalónia más részeit is, én leginkább két dolgot ajánlanék.

  • Montserrat-ban található egy gyönyörű kolostoregyüttes. Nemcsak maga a kolostor miatt, hanem a kilátás végett is érdemes feljönni ide (Kicsit több mint 1200 m magasra lehet felkapaszkodni). Vonat több helyről is indul, és a hegyre is fel lehet jutni, akár libegővel, akár siklóval.
  • Ha pedig még többet pihennél, napoznál és a Barcelona-i tengerpart nem elégítette ki minden igényedet, irány észak felé Costa Brava. Igazi britt nyaralóövezet, annak minden előnyével és hátrányával együtt.
Tipikus reggeli Barcelonában

Tipikus reggeli Barcelonában

A sorozat további cikkei:

  1. Barcelona látnivalók, ahogy mi láttuk I. rész
  2. Barcelona látnivalók, ahogy mi láttuk II. rész
  3. Barcelona gyerekkel és egyéb spórolási tippek

Hozzászólások:

  • patti szólt hozzá:

    Hali, most készülünk Barcelonába. Két nyugdíjas hölgy, meg egy izgő-mozgó fiú unoka. Rövid időnkben a te ajánlott programjaidat fogjuk megnézni, reméljük lesz meccs is! Bízom benne, hogy találok 1-2 Németoból hazatért emberrel is, mert eddigi útjaimon jó német tudásommal nem jutottam semmire

  • Létay Krisztina szólt hozzá:

    Szia!
    Szeretném megkérdezni, hogy ezt: “saját Google Maps térképemet, melyet letöltés után offline módban is használhatsz, és megkeresheted az általam ajánlott helyeket. ” , hol tudom letölteni?
    Köszönöm! Üdvözlettel: Krisztina

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.