utazgatok.hu

Miért nincsenek balesetek Indiában?

Sok helyről hallottam, hogy bármennyire is szörnyű a közlekedés Indiában, sose látni baleseteket. Ezt én először a korlátozott sebességre fogtam, mivel a városokban akkora a forgalom, hogy alig lehet 20-30-nál gyorsabban menni, ezért maximum kisebb koccanások lehetnek. Meg amúgy is, mindenki dudál és nagyon figyel, szóval, lehet hogy az autók pár centire mennek el egymás mellett, de mindenki tudja meddig lóg ki az autója.

Nyaralj és spórolj egyszerre! Tuti tippek, hogy a vakáció ne viselje meg a pénztárcádat!

Kisvárosi közlekedés

Egyik nap láttunk egy kisebb koccanást – az egyik robogós belerohant a másikba. Nem nagyon, de azért csattant. Azonban mindösszesen annyi történt, hogy mindkét motoros ránézett a robogóra, nagyjából nem volt baja egyiknek se – bólintottak, és továbbhajtottak. Na, tuti emiatt nem látni baleseteket nagyvárosokban Indiában, mert az emberek nem állnak meg a koccanások után, blokkolva a fél utat.

A biztonságos közlekedés még kevésbé ismert Indiában

Az autópályák tele vannak fekvőrendőrökkel. A durva az, hogy teljesen össze-vissza vannak telepítve, legalábbis én nem találtam semmi logikát bennük. Sokszor tábla se volt, ahol a sofőrünk előszeretettel satufékezett ezeket megpillantva. Amúgy nem is nagyon ismert mást: vagy full gázon mentünk, vagy taposta a féket. Ez engem nagyon zavart, de végülis nem szóltam neki.

Tuk-tuk: hagyományos közlekedési forma rövid távra

Amint elhagytuk a településeket, és nagyobb sebességre váltottunk, egyre több balesetet láttunk. Sőt, a 2 napos hétvégén több balesetet, árokbafordult autót, kitörött kerekű traktort, vagy felborult motorost láttam, mint egész életemben. Rengeteg a baleset, mivel semmilyen közlekedési kultúra nincsen: vannak járművek, amik harminccal, míg mások százharrminccal mennek. Nincs jobbra – balra tartás, nincsenek sávok, sőt, az autópályákon szembejövő tuk-tuk-on se lepődik meg senki. Ha valakit, akkor pont őket kellene volna ledudálni. Utólag kerestem rá a neten, hogy India mégis hogyan áll a világ többi országához képest – meglepő módon az autóbalesetek tekintetében a középmezőny alját súrolja. Azonban számomra, eddig ez volt a legdurvább, amit valaha láttam.

Közlekedési tábla: “vezess biztonságosan, nem lesz baleseted!”

Közlekedési tábla: “Élj a mának, vezess a holnapért!”

Közlekedési tábla: “Ha mindenki szembe jön, te mész rossz irányba!”

Tipp: Én nagyon akartam volna Indiában vezetni, de az tuti, hogy eszem ágában sem volt első alkalommal a volánhoz ülni. Voltak kollegák, akik régóta kint voltak és vezettek, de ehhez hozzá kellett nekik szokni. Érdemesebb autót sofőrrel együtt bérelni, és ezzel az egész utazási probléma megoldva.

Az autópályákon sok a fizetős szakasz, de szerencsére a díjak nem voltak magasak. A fizetőkapuknál találkoztunk olyan kéregetőkkel, akik első ránézésre furán néztek ki – mint kiderült, ezek férfiak női ruhákban, akiket kitagadott a családjuk a nemi identitásuk miatt. Az utcán élnek, koldulnak, és valahogy úgy tűnt, hogy ha a családjuk nem is, de a társadalom elfogadja őket, és sokan adnak nekik pénzt – többek között a mi sofőrünk is. Amikor odaléptek az autóhoz, és kopogtattak az üvegen, szinte az volt az arcukon, hogy „Add már a pénzt és menj! Nincs olyan opció, hogy nem adsz!”. Sokkal agresszívebben viselkedtek, mint amit megszoktam.

Parkolásért szerintem sehol se kell fizetni, így igazából az egyetlen költség az utazás során az a benzín. Amikor a kúthoz értünk, eléggé meglepődtünk, mert a sofőrünk beparkolt, és járó motorral nekiállt tankolni!

Útszélén hagyott roncsok Bangalore-ban

Gyalogosként sincs könnyű dolga az embernek. Általában nincs járda, s mivel autók bárhonnan jöhetnek, eléggé oda kell figyelni. Mi gyalog jártunk dolgozni, ami az elején elég kemény volt. A hotel és az iroda között egy olyan kereszteződés terült el, amibe összesen 9 kisebb-nagyobb út futott bele. Néha voltak rendőrök, akik kevés sikerrel, de azért valamennyire kordában tartották a forgalmat, de amikor mi jöttünk–mentünk, kb. az életünkért küzdöttünk. Legalábbis az elején így éreztük. Aztán, ahogy telt az idő, egyre bátrabbak lettünk és a végén már kamerázva, nevetgélve, beszélgetve keltünk át a túloldalra. Azt vettem észre, hogy nem szabad hirtelen mozdulatokat csinálni. Ha az ember egyenletes tempóban halad előre, akkor az autósok számítanak erre, és nem fogják elütni. De azért ezt senki se vegye készpénznek Indiában.