Gyerekkel utazás 1-4 éves korig – mikor, hogyan és hova

Régen azt gondoltam, hogy ahogy egyre idősebbek a gyerekek, annál könnyebb lesz velük. Azonban ez nem mindig van így.

Néznek a srácok, persze nem a kamerába

1 – 2 éves, a legnehezebb időszak

Számomra ez volt a legnehezebb időszak. Ott a kísértés arra, hogy gyorsan még egy nagyot utazzunk, mivel 2 éves kor alatt ingyen utazhatnak a gyerekek a repülőn. Na, jó, nem teljesen ingyen, de azért elég vonzó ez a dolog. Azonban én azt vettem észre, hogy ez az a kor, amikor a gyerekek már eljutnak odáig, hogy tudják, mit akarnak és mit nem, viszont se nem beszélnek, se rendes időérzékük nincs. Ez gyakorlatilag olyan, mintha az ember egy meggyújtott dinamittal sétálgatna a kezében, és az bármikor felrobbanhat.

Llegfontosabb tanács repüléshez – minimalizáld a kézben lévő csomagokat

Tipp: Feltétlenül cserélj pelenkát a gyereknek elindulás és felszállás előtt, nagyot tud dobni a komfortérzetükön!

A repülés koszos dolog. Ember legyen a talpán, aki végig tud figyelni a gyerekére, és el tudja érni, hogy ne fogdossa össze az összes széket, ajtót, táskát, és ne tudja megkóstolni az előtte ülő utas haját, vagy székét. Igazi szerencsejáték ez! Ha túlságosan nagy a kontroll, a gyerek üvölteni kezd. Ha nem elég nagy, akkor előbb utóbb a gyerkőc a bőrönd kerekét, vagy éppen a biztonsági öv csatját rágcsálja. Az egész úton a felszállás és a leszállás a legnehezebb: be kell szíjazni mindenkit, és ezek a percek nagyon lassan peregnek. Felszállás után szerencsére lehet sétálgatni, és mivel a legtöbb ember szereti ebben a korban a gyerekeket, szépen be lehet gyűjteni a mosolyokat és dicséreteket az utasoktól és az utaskísérőktől.

Tipp: Az utazás legnehezebb szakaszaira mi mindig valami finomságot tartogattunk. Kölesgolyó, gyümölcspüré, vagy éppen ami a kicsi kedvence: ezekkel le lehet fizetni őket pár percre…

A felhőktől nem sokat láttunk, de így is megérte kirándulni

Az autóval hasonló a helyzet, mint a repülővel. Annyival talán könnyebb, hogy ha sír a gyerek, akkor nem fog 150 ember megvetően nézni rád, de azért még így se sokkal kellemesebb egy üvöltő kisgyerekkel utazni. Marad a megvesztegetés, és mindenféle program beígérése az utazás során. Az autózásnál szerintem könnyebb repülővel menni, mert ott nincs végig bekötve a gyerkőc, és tud kicsit futkosni a folyosón.

Tablet / számítógép használat kérdése: a mai világban sokan már elég korán megismerkednek a digitális technológiával, és bevallom, sokszor nekem is nehezemre esett nem odaadni a gyerek kezébe a telefonomat. Mi ebben a korban még próbáltuk kihúzni ilyen ’segítség’ nélkül, inkább vettünk gyerekeknek szóló cd-ket a kocsiba, és ezeket énekeltük együtt.

2 – 4 éves korban, újra könnyű minden

Hordozó segítségével már kis korban is hosszú túrákat lehet tenni

Amint elérik a gyerekek a két éves kort, onnantól eléggé megdrágul a repülős nyaralás, mert külön ülést kell fizetni a gyerekeknek is. De szerencsére van benne jó dolog is, és ez az extra hely eléggé sokat tud könnyíteni az utazáson.

Ebben a korban a gyerekek már beszélnek, érdeklődnek, mutogatnak, de ami a legjobb az az, hogy már meg lehet értetni velük dolgokat. „Kisfiam, most jön a felszállás!”, vagy „Látod, mindenki leült, ülj le te is!” és hasonló mondatokkal elég jól kordában lehet tartani a csöppségeket. Valószínű már van kedvenc játékuk vagy plüssállatuk, amiket semmiképp se felejtsünk otthon.

Magyarországon is jókat lehet kirándulni – itt még babakocsival

Nekem ez az egyik kedvenc időszakom, főleg amiatt, mert a gyerek kérdez, érdeklődik, lehet neki mesélni az utazásról, a változásokról és a nagyvilágról. Innentől lehet megszerettetni vele az utazást, fiatalabb korban inkább csak cipeli magával az ember, de 2 éves kor után már igazi úti társsá válik! Imádnivaló dolgokat kérdez, és a korábban említett kis ajándékokkal, esetleg kis nasival teljesen élvezhetővé válik a repülés.

Tipp: Kölcsönözz ki pár mesét a könyvtárból, és az utazás ideje alatt adogasd oda a gyereknek! Nagy hasznát fogod venni ennek a segítségnek.

Autóval is sokkal merészebben vágtunk neki a dolgoknak. Persze a „Mikor érünk oda?” vagy „Ott vagyunk már?” mondatok rendszeresen előjöttek. Mire a nagyobbik fiam 2 éves lett, már kétszer körbeautóztuk Európát, és szinte minden pillanatát élveztük. Talán kicsit túltoltuk a nasizást, mert miután hazajöttünk, és akár csak a városon belül mentünk valahová kocsival, a kisfiam első kérdése mindig az volt: „Mit eszünk most?” :)

Városnézés Görögországban

Ebben a korban a legnagyobb gondot szerintem két dolog okozhatja: az egyik a hisztikorszak, melyet sok szülő a saját lakásában is nehezen visel el, míg a másik a szobatisztaságra való átállás. Az első probléma megoldásaképpen mi a tablethez nyúltunk. Az hozzá tartozik, hogy nálunk otthon nincs tabletezés, vagy telefonozás, így amikor odaadtuk ezt a mágikus eszközt, azonnal kontroll alatt tartottuk a szituációt. Pár hete megkérdezte tőlem a fiam:”Apa, nem utazunk mostanában valahová?” – Azt hittem, hogy hiányzik neki a világlátás, de mint kiderült csak tabletezni szeretne. Ennyire összekapcsolódott nála a két dolog. :)

Tipp: Ne feledd, a legtöbb légitársaság 5-6 éves korig elsőbbségi beszállással és priority check-in-nel segíti a kisgyerekkel utazókat! Ne fizess az extra székekért, mert a mai állapotok szerint a légitársaságok nem ültetik szét a családokat, és ezzel megspórolhatsz jó pár ezer forintot!

Néhány éves kortól már igazán sok közös élményt lehet szerezni a lurkókkal

Jelenleg itt tartunk, de ahogyan nőnek a gyermekeim, úgy fogom bővíteni az oldalt a saját tapasztalataim alapján. Ígérem!

Télen se áll meg az élet – szánkóval mentünk felfedezni a világot

A sorozat további cikkei:

  1. Amikor gyerekkel utazni szívás
  2. Mi változott, mióta gyerekkel utazunk
  3. Gyerekkel utazás 1 éves korig – mikor, hogyan és hova
  4. Gyerekkel utazás 1-4 éves korig – mikor, hogyan és hova

Hozzászólások:

  • Teri szólt hozzá:

    Szia!
    Nagyon jo volt olvasni a torteneteidet, tapasztalataidat.
    Azt szeretnem kerdezni, hogy Te/Ti a delutani alvast hogyan oldottatok meg az utazasok soran?
    4 eves a kislanyom, Londonba tervezunk menni par napra, de o meg igenyli es kell is neki a delutani pihi. Babakocsit mar reg elhagytuk, szoval az nem opcio :(
    Koszonom elore is a valaszod, tapasztalatod.
    Teri

    • Péter válaszolt:

      Szia Teri. Az elején mindenhova vittük a babakocsit, de úgy látom ez nálatok most nem opció. Másik megoldás az volt, hogy amikor kocsit béreltünk, akkor úgy alakítottuk a napot, hogy ebéd után autózzunk, és ott elaludtak a srácok.

      Ha viszont babakocsit nem visztek, és gondolom Londonban kocsit se fogtok bérelni, így azt gondolnám meg kellene szakítani a napot azzal, hogy visszamentek a szállásra délutáni alvásra. Bár nekünk ez a hotelekben sose ment, mert “túl” érdekes volt minden, de érdemes megpróbálni :)

      sok sikert az úthoz :)

      Peti

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.