Peking városnézés, gasztronómia

3. nap: Az eddigi hajtás után úgy döntöttünk, hogy pihenésre, nézegetésre szánjuk a mai napot. Ennek függvényében délig aludtunk, s frissült erővel vágtunk neki a turistalátványosságokat mellőző útvonalnak.

A metró körgyűrűn belül laktunk, s a központ felé indultunk el. Célunk a város közepén található Zhong Hai és Nan Hai tavak voltak, de ezek is körbe voltak kerítve, szóval kihagytuk őket. Elmentünk hát Xidan Beidaijebe. Ez a város legjobb bevásárló utcája. Itt nem találtunk külföldieket, csak pörgő fiatalokat.

Bevásárló utca Pekingben

Bevásárló utca Pekingben

Az emberek elegánsak, és különlegesek – főleg az öltözködésük. Nyugatiasan öltözködnek, de mégis megőrzik az önállóságukat, különlegességüket. Nincsen semmilyen trend, nagyon változatos az egész. Sokan viselnek sportcipőt, hosszú csíkos zoknival, vagy harisnyával, ehhez kisgatyót, vagy szoknyát. Lényeg, hogy még él a keleti kultúra.

Elegáns kinaiak

Elegáns kinaiak

Amúgy az út mentén végig bevásárló-központok tornyosulnak, felfele 6-8 emelet, s lefele is 1-2. Nem véletlen mondtuk mindenre a ’90-es években, hogy „kínai minőség”, meg „made in China”. Mindent hamisítanak. Autót, telefont, ruhát, műszaki cikket, de még az élelmiszert is. A túlfoglalkoztatás itt is megjelent. Bementünk egy telefonboltba, ahol kb. 100 különböző telefon volt, s ehhez 50 eladó. A másik boltban állandóan jött utánunk két eladó, de a legtöbb helyen annyi az eladó, mint a vevő. Ja, és hallottuk a híres „Dragostai din tei” román sláger kínai verzióját.

A vásárlóutca után hazafelé vettük az irányt, s feltérképeztünk még egy városrészt. Miután közel értünk a motelhoz, úgy döntöttünk, eszünk valamit. Eddigre már megjött a bátorságunk, s kipróbáltunk sok mindent.

Vegyük ezeket sorra:

– egy csirkedarab fel volt tűzve egy pálcikára. Ezt mi csirkefagyinak neveztük el, darabja 1,5 jen
– egy nagyobb rúdon több csirkefalat volt felhúzva, ez nem volt olyan jó, de ez is csak 2,5 jen volt, s sokkal nagyobb és fűszeresebb,
– ez volt a legfinomabb, darabja 1,5 jen: hús és hagymatöltetű lángos tekercs. Isteni,
– dumping, mely egy húsgombócot tartalmazó tésztacsomó 1 jenért,
– a boltban még vettünk vizet, meg én ittam egy milktea-t.
Összesen ezekre a kajákra 40 jent költöttünk, mely 1000 forintot jelent.

Este megint mozgásba lendültünk, s néztünk egy jó helyet a főút mentén, ahol 4 jenért ittuk a sört. Itt már abszolút nem beszéltek angolul. Ettünk, ittunk, bagiztunk…mulattunk… A motelba taxival mentünk haza, a 20 perces út 20 jenbe került.

Hazafelé még bementem a Quickbe, s vettem egy sört, melynek a tetejét egy zsákutcában az egyik ház falán törtük le.

Az építkezések furcsa módon folynak: nem egy házat építenek, hanem egy lakótelepet. Még a vonatról láttunk egy építkezést, ahol kb. 60-80 db tízemeletes házat építettek egyszerre, s az egész ki volt világítva. Éjszaka haladtunk el mellette, elég kísérteties volt.

Ma már nem rohamoztak meg minket az árusok, tök jó, hogy nem néztek minket turistának- szeretem ezt az érzést.

4. nap: Reggel elhagytuk a szállást, vettünk egy kis kaját s felszálltunk a buszra. Megint nagyon meleg van. Fél órás utazás után elénk tárult a Beijng West Railway Station, mely akkora, mint az összes pesti együtt. Kis keresgélés után meg is találtuk az irányt, átvilágították a táskáinkat vagy négyszer, s a vámvizsgálat után kiléptünk a peronra. A hely szépen nézett ki, s tele volt turistával.

Pekingi vasútállomás

Pekingi vasútállomás

A vonat hasonló az oroszhoz, csak hat ágy van egy fülkében. Azonban nem lett szobatársunk, így kellemesen telt az út. A vonat teljesen modern, és tiszta. Az indulás után kaptunk forró vizet, az ágyak picik, de kényelmesek. Az alkalmazottak ki vannak öltözve, s több van a kelleténél. Este 10-kor aludtunk el, ez az első nap, amikor nem ittunk semmit :)!

Peking Hong Kong vonat

Peking Hong Kong vonat

Jöjjön egy összefoglaló Pekingről (Beijingről, így hívják ők):

Éghajlat: Nagy a szmog, s az első nap kibírhatatlan meleg volt. Utána elviselhető lett az egész, de ha gyorsabban gyalogoltunk, akkor már megizzadtunk. Napszemüveg ajánlott.

Tájékozódás: Sok minden ki van írva angolul, s segítőkészek az emberek. A kis sikátorok keverednek a nagy utakkal, úgyhogy egy rossz fordulás után könnyű elveszni.

Közlekedés: Egy jó térkép elengedhetetlen. A metró nagyon egyszerű, főbb helyekre elvisz. A buszhálózat nagyon kiépített, s olcsó, de minden kínaiul van kiírva. Taxi sem rossz, de ezek sem beszélnek angolul. Gyalog esélytelen, de lehet bringát bérelni.

Árak: Érdemes messzebb menni a turista-helyektől, mert akkor szebb helyeket lehet találni, meg olcsóbb is minden. 15-20 jenből (400-500 Ft) meg lehet ebédelni egy igényes helyen, de az út szélén lévő árusoknál 5 jenből is jól lehet lakni. A jobb szállás 100 jennél kezdődik, de lehet hostelben lakni 50 jenért. Alkudni kötelező! Gyakorlatilag mindenhova belépőt szednek, ez a legnagyobb kiadás.

Városkép: Sikátorok, koszos utcák a főbb utakról nyílnak. Mindenhol folyik az építkezés, készülnek az olimpiára. Látszik, hogy öt éve még a legtöbb út se volt meg. Ennek ellenére szép, s a sok rendőr biztonságossá is teszi az egészet. Az utakon mindenhol biciklisek vannak, sok a nyugati autó (Merci, BMW, VW). Mindenhol van nyilvános WC, melyeket a helyiek éppúgy használnak, mint a látogatók. Még a kocsmából is ide küldtek minket, kíváncsi lennék mi lehetett előtte, mikor még nem voltak meg. Sok boltban láttunk éjszakai ott-alvókat, vagy éppen embereket, akik az utcán mossák a fogukat. Az árusok nagyon rámenősek, könnyű csapdába esni, s hülyeséget venni.

A sorozat további cikkei:

  1. Előkészületek, repülőjegy, vonatjegy és vízumok beszerzése
  2. Érkezés Moszkvába, városnézés
  3. Transzszibériai vasút 1. rész
  4. Transzszibériai vasút 2. rész, érkezés Kínába
  5. Peking, a Tiltott város
  6. Peking, Kínai nagyfal, Nyári palota
  7. Peking városnézés, gasztronómia
  8. Hong Kong
  9. Taiwan, Taipei 1. rész
  10. Taiwan, Taipei 2. rész
  11. Élet Los Angelesben 1. rész
  12. Élet Los Angelesben 2. rész
  13. Sivatag és Las Vegas
  14. Carson City és Sacramento, californiai bortúra
  15. San Francisco és a Highway 1
  16. Írország, Dublin 1. rész
  17. Írország, Dublin 2. rész

Légy Te az első hozzászóló:

Az e-mail címed nem fog sehol publikusan megjelenni.