2018 áprilisában életünkben először jártunk Bangkokban, ahol, mint mindig, akkor is Airbnb-n foglaltunk magunknak szállást, ez alkalommal ezt a nagyon cuki, frissen felújított apartmant.
A hely leírása szerint a ház maga 200 éves és eredetileg a thai herceghez tartozott. A felújítás során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a ház megőrizze klasszikus jegyeit. A képeket elnézve ez maximálisan sikerült is. A fotók egyszerűen magukkal ragadtak minket.
A leírásban az is szerepelt, hogy a kiadó apartman egy kis helyi kávézó és kézműves söröket forgalmazó bár felett van. De nem csak, hogy felette, hanem azzal teljesen egybeépítve, így a szobába az egyetlen út az alatta fekvő bár főbejáratán keresztül vezet. Hogy szabadon ki-be járhassunk nem csak a szobához, de magához a bárhoz is kapunk kulcsot, így az egész épülethez szabad bejárásunk lesz.
– Hmmmmm, szóval kapunk kulcsokat egy igazi bárhoz?!?
– Igen!
– Woow, szuper!
Mindig is kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszer szeretnék egy saját bárt. Hát most megkapom! 
Megérkezéskor annak rendje és módja szerint el is mondtak nekünk mindent a helyről: mit hol találunk, mi hogy működik, stb… plussz az instrukciókat a bárhoz. Vendégek általában olyan éjfél – 1-ig vannak, majd utána bezár a bár. De semmi vész, itt a kulcs hozzá.
Oké, király! Már el is játszottam a gondolattal, hogy majd én itt magam nyitom-zárom a bárt és játszom egy kicsit a felszolgálósdit. 
Annyira e körül járt az agyam, hogy nem is figyeltem a további instrukciókra, konkrétan, hogy hogyan kell zárat nyitni-zárni.
Aztán persze, ahogy már gondolhatjátok, másnap reggel jött a nagy meglepetés.
Kezdtük az egészet egy kis pakolással, mert a sok cucctól már hozzá sem fértünk az ajtóhoz.
Ez csak a kisebbik gond volt, a nagyobbik a zárral volt. Egyszerűen sehogyan sem sikerült kinyitni.
– Nem lehetek ennyire béna, hogy nem tudok egy zárat kinyitni – szidtam magamat.
Pedig de. Szégyen szemre nem sikerült kinyitnunk a zárat és végül telefonos segítséget kellett hívnunk. Kb. fél óra múlva meg is jött valaki.
Védelmemre legyen szólva, nem gondolom, hogy véletlenül ragasztgatták tele a zárat mindenféle instrukciókkal, hogy hogy is kéne kinyitni az ajót. Gondolom nem mi voltunk az első bénák.
A báros sztori sajnos ennyi volt, nem lett belőlem se bártulajdonos, se felszolgáló, de ha belegondolok, talán jobb is így. Talán egy égi jel volt, hogy még kulccsal a kezemben sem tudok egy már működő bárt megnyitni…
Légy Te az első hozzászóló: