utazgatok.hu

A Ryanair város széli kis repülőtérről indul a járatunk, így az utunk egy egyórás autózással kezdődik. Időben a reptéren vagyunk. Egy fejkendős musztafát se látok. Skót házaspárok tervezgetik a hosszúhétvégéjüket, 1 – 2 üveg rövid kíséretében. Gépre ülve még rosszabb a helyzet, az ülések között a hely borzalmasan pici. Tipikus Ryanair. De mindegy is. Nyaralni megyünk. Úgy tűnik jó oldalt választottunk, látjuk Gibraltárt – sokkal kisebbnek képzeltem el. Aztán már Marrákes. Közelében még 40 percet körözünk, mire leszállási engedélyt kapunk. Mindegy, legalább van időnk megnézni a környéket madártávlatból. Minden vörösre van festve, az utak porosak, de meglepően sok zöldet látni. Nem ilyen képet festettem le magamnak Afrikáról.

Leszállás közben a Ryanair szlogent hallgatjuk: egy újabb „on time” járat. Úgy nem nehéz, hogy a menetidőre ráhagynak 1 órát, de ezen már túl vagyok, nem érdekel. Figyelem a tájat; a reptér mintha csak félig lenne kész: nagyon pici és egyszerű. Fúj a szél, talán az előrejelzés tévedett?

Nyílik az ajtó, s megcsap a 40 fok. Olyan, mintha a fejemhez tartanék egy hajszárítót. Nagyon élvezem. Az elmúlt 2 hónap úgy telt el Skóciában, hogy nem nagyon láttam 25 foknál többet. Ez kellett, erre vágytam. Ildi is. Boldogan és izgatottan kászálódunk ki a gépből. Az útlevél-vizsgálat sima, nem nagyon érdekli a határőrt, hogy mi a helyzet. Aztán felsorakozunk még egy táska-kontrollhoz, de túl sokan vagyunk. Megkérnek minket, hogy kerüljük ki az ellenőrzést és menjünk a dolgunkra.

Este hét óra. Szabadok vagyunk. Váltani kellene pénzt de nem túl jó az árfolyam, így inkább veszek fel az automatából. Úgy tervezzük 2.000 dirham (1 MAD = 24.42 Ft) elég lesz költőpénznek. Felhívom a szállást, valamit a ramadanról magyaráznak. Tegnap is beszéltünk, akkor sem értettem, de valami a kajával kapcsolatos. Láthatóan aggódik, pedig legrosszabb esetben fogunk egy taxit, s azzal majdnem a házig tudunk menni. De azért jó lenne spórolni, mindig van olcsóbb megoldás ennél, s nem is nehéz megtalálni. Mindössze egy busz (19-es) áll a reptérnél, ami pont oda visz minket, ahova akartuk, s fele áron, mindössze 60 dirhamért (1.465 Ft) kettőnket. Visszautat is beleértve. Jó érzés, hogy nem hagytuk átverni magunkat, s elég megnyugtató, hogy milyen hamar megtaláltuk. Kicsit tartottam az egész országtól, mert senki se beszél angolul, én meg sügér vagyok franciából. Aki angolul tud, – az valószínű a turisták miatt -; így akar lehúzni. Nagyon résen kell lenni, de ezzel a busz úttal megnyugodtunk.

Robogunk a város felé, tele minden motorosokkal, biciklisekkel, kis csettegőkkel, amik kacsáznak össze-vissza. Néha 3 sáv alakul ki a kétsávos úton, ami picit ijesztőnek tűnik első látásra. A szegénység szembeötlő, de mielőtt túlságosan elmélyednék, már le is kell szállni. Félhomály van, önjelölt segítők közelednek kedvesen, de nem bízom bennük, elhessegetem őket. Elindulunk egyedül. Még mindig hőség van, de legalább Medina főterét, a Jemaa el Fna-t megtaláljuk.

Jemma el Fna este

Már gyülekeznek a kígyóbűvölők, hennafestők, narancsléárusok, s még ki tudja miféle szerzetek. Körben bazárok, tele szuvenírral és „hasznos” használati tárgyakkal.

Fűszer bazár

Középen pedig sül/fő a marokkói eledel: gyengébbeknek kuszkusz, oliva, és saláta, a többinek bárányfej. Alkohol nincs.

A Cafe de France előtt találkozunk Cheriffel a szállásról, aki bevisz minket a sűrűbe. A sikátorok elnyelnek minket, már csak 1-2 tájékozódási pont köt össze az előbbi pörgős zajos főtérrel. Csend van és nyugalom amikor megérkezünk. Riad ker Saada egy kétszintes belsőudvaros épület – mint a riadok általában – jelenleg teltházzal. Miénk a legszebb szoba, meg egyben a legdrágább is (60 euró / éjszaka), amit Cheriff persze örömmel nyugtáz, s fontosnak tart megemlíteni. Az utcák, mint sikátorok: semmi nincs csak kosz és por, ledőlt vakolat. Viszont a házak belülről, csodálatosak: középen hatalmas banánfa, néha medence, kellemes levegő. Mint egy csúnya vagy vad, de kedves ember. Kívülről ijesztő, de ha megismered, jobban meglátod az igazi szépségét. Így élnek itt az emberek.

A fürdés nagyon jól esik, a hideg víz szinte csodát tesz ebben az időben, azonban sietni kell a randinkra. Még korábban couchsurfing-en lebeszéltük egy helyi sráccal, hogy vezessen körbe minket, s adjon pár tanácsot. A Caffe de France-ban vár, este 10–kor, kávét szürcsölgetve. Éhesek vagyunk, így átsétálunk egy másik, hát étteremnek nehezen nevezhető sütödébe. Csak helyiekkel vagyunk. Ő rendel, de nem eszik. Ramadan van, amíg a nap fenn van, nem érhet semmi a szájához. Már vacsorázott, rögtön 7 óra után. Ijesztőnek hangzik 50 fokban egész nap nem enni nem inni, de bizonygatja, hogy nem olyan nehéz. Nagyon belelendül a vallásba, ehhez fáradtak vagyunk, így hazafelé vesszük az irányt: inkább találkozzunk holnap, majd akkor folytathatja. Amúgy a „világhírű” marokkói gasztronómia eléggé hasonlít egy gyros-ra, de legalább 60 dirhamból (1.465 Ft) kijövünk ketten. Fél óra múlva a fejem a párnához ér, és már álomba is szenderülök a légkondis szobában.