utazgatok.hu

Milyen volt India? Kérdeztem az egyik munkatársamat, aki pár hónappal korábban volt kint egy üzleti úton. “Remek – mondta – Az egyik helyi srác körbevitt a motorján a városban. Amint visszaértem a hotelbe, azonnal hányni kezdtem. Annyira fájt a szemem, azt hittem felrobban a fejem.”

Ezek a szavak csengtek vissza a fülemben miközben már én is Indiára készültem…

Felkészülés, meglepő költségek

Indiára sokan mondják, hogy az ember vagy beleszeret vagy egy életre megutálja. Kíváncsian vártam én melyik kategóriába fogok esni, de így utólag végiggondolva, sokkal árnyaltabb a helyzet. Vannak részek, amik nagyon, de nagyon tetszettek és mindenképp visszamennék, sőt, még sok hasonló helyet szeretnék felfedezni. Azonban volt néhány rész – főleg a nagyvárosokban – amit gyűlöltem, és mindent megtennék, hogy elkerüljem azokat az élményeket.
Üzleti úton voltam Indiában, így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem a saját költségemen ismertem meg az országot, így nem volt meg az a kockázat, hogy elcseszem a pénzemet és a szabadságomat egy olyan helyre, ami nem is tetszik. Persze az árnyoldala a dolognak az, hogy az időm nagy részét az irodában töltöttem, kevés lehetőséget hagyva India megismerésére.

Amin legelőször meglepődtem a felkészülés során az a magas költségek. A repjegy nem feltétlen drága, de mellette ott van a vízum, majd a temérdek oltás: csak ez a tétel közel 50.000 Ft-ra rúgott, és még így se adattam be mindent magamnak!

Konkrétan Bangalore-ba mentem, ami a régió egyik legfejlettebb része, India Szilícium-völgyének (Silican Valley) is szokták nevezni. Természetesen itt is – mint ahogy hallottam, sokfelé Indiában – figyelni kellett, hogy hol eszik az ember, de összességében sokkal tisztább és kultúráltabb a város, mint pl. Delhi (akikkel beszéltem, és járt már itt, mindenkitől azt hallottam, hogy mennyire koszos).

Tipp: Nekem az utasbiztosítást a cégem intézte, de ha ez nem lett volna, akkor pl.: az Allianz-nál kerestem volna. A díjkalkulátor keresztül akár pár perc alatt bármilyen utasbiztosítást meg lehet kötni.

Tényleg ennyire durva India?

Bennem is felmerült a kérdés, tényleg ennyire kemény világ ez? Szerencsére nem, de azt mindenképp hozzátenném, hogy az ismerőseim jó része 1-1 napra mind-mind kiütötte magát, még úgy is, hogy hasonló szabályokat követtek, mint amiket én is követtem (ezekről még később írok). Nekem, talán, ha egy napig volt „zizi” a gyomron, pedig általában sosincs ilyen jellegű problémám.
Az első napokban betartottam minden ajánlott szabályt (a cikk végén össze is szedtem ezeket). Aztán, ahogy múlt az idő, ezekből egyre több minden kikopott. A második héten már volt, hogy 1-1 pohár csapvíz is lecsúszott, és nem is mostam gyakrabban kezet, mint itthon. Azonban a rizikó nagyon nagy: egy romlott étel, vagy fertőzött ital és kész a baj.

Megérkezés Bangalore-ba, első benyomások

Tipikus vásárlós utca Bangalore-ban

Az első nap eléggé fenntartásokkal teli volt. Csalódtam a hotel minőségében, hozzá érni nagyon semmihez se akartam. Hiába laktam 4 csillagos hotelben, már a recepción lévő székekre is alig akartam leülni. Mivel azonban éjszaka repültünk, ezért olyan fáradtak voltunk, hogy a megérkezés után rögtön alvással indítottam a napot, majd ébredés után úgy döntöttünk, felfedezzük a környéket. Túl sok látnivaló nem volt, sőt, gyakorlatilag semmi. Mindösszesen autósok, tuk-tuk-ok, kamionok, buszok, traktorok és mindenféle egyéb jármű jött folyamatosan minden irányból. Az emberek céltalanul kolbászoltak, és az egészet kóbor kutyák csoportjai és töménytelen mennyiségű szemét egészítette ki. Hagyományos látványosság (egy park, egy templom, szobor, szép épület, vagy hasonló), semmi se volt – de még egy kis boltot se nagyon találtunk.

Sétálgató helyi asszonyok

Kb. egy órát sétáltunk, és kezdtem érezni, hogy ez nekem sok. Teljes a káosz, és azt általunk megszokott európai városias struktúrának nyoma sincs. Nincsenek közlekedési szabályok, tele van a város félkész házakkal, melyeket bambuszrudak tartanak egyben. Az útszéli szemetet a kóbor tehenek túrják étel után kutatva, egész egyszerűen nem találtuk a helyünket.

Tehén az utcán; tipikus látvány Indiában még a nagyvárosokban is

Közlekedni állandó kihívás, főleg gyalog. Elsőbbsége sosincs a gyalogosnak, és mivel a közlekedési szabályokat nem tartják be, ezért bárhonnan jöhet valami, ami elüthet. Sok helyen járda sincs, és az autók pár centire húznak el mellettünk; persze azért dudálnak is közben, jelezvén: ők most épp előznek. Néztem a helyieket: a legnagyobb nyugalommal sétálgattak. De olyanoknak, mint mi – akik alig 12 órája voltak itt – ez teljesen őrület volt.

Tipikus utcakép Bangalore-ban

Vásárolni a hagyományos értelemben nem nagyon lehet. Nincsenek kisboltok, hanem vagy drága plázákba járnak az emberek, ahol esetleg van egy Spar vagy hasonló, vagy maradnak a helyieknek való – hmm nem is tudom hogy nevezzem, mert ezek nem üzletek – talán árusok. Ezek árulhatnak bármit, kezdve az élő csirkétől, egészen a tuk-tuk gumiig, s gyakorlatilag ezek a kis üzletszerűségek teszik ki a város nagy részét. Szinte minden épület alsó szintjén ezek a butikok vannak, és legtöbbször egy fajta terméket vagy szolgáltatást árulnak. Itt szerintem csak a helyiek vásárolnak, mivel, amit ezek az árusok kínálnak, az a külföldieknek egész egyszerűen nem kell. Még így csodálkoztam, hogy ki a franc megy be ezekbe a boltokba! Volt itt sírhelyes, akkumulátor bolt, mindenféle sütögető, ebédlőhely, asztalos, kőműves, szabó, stb.

Gumiszerelő szaküzlet

Alapvetően ugyanazok a szakmák vannak itt is, mint bárhol máshol, csak a színvonal egészen más.

Taxibérlés fél napra, Bangalore megismerése

Mint kiderült, bevett szokás, hogy az ember kibérel egy tuk-tuk-ot, vagy egy taxit egész napra, fix összegért, és cserébe a sofőr mutogatja a várost, és oda viszi, ahova az utas akarja. Mi is béreltünk egy ilyet, 4 órára kb. 1000 rúpiáért (~4000Ft). Biztos lehetett volna alkudni az árból, de még mindig csak az első napunk volt, és ezt legalább a hotel szervezte, így biztosak voltunk benne, hogy minőségi, angolul tudó sofőrt kapunk. Sőt, még azt is mondták, hogy ő az egyik legjobb emberük, aki nagyon jól ismeri a várost. Éljen! Örültünk, de hamar alábbhagyott a lelkesedésünk, amint beültünk a kocsiba, és a srác megszólalt, angolul… Vagyis először amikor megszólalt, még nem tudtuk, hogy angolul beszél. Csak beszélt, és elkezdtünk felfedezni néhány szót, és ekkor jöttünk rá, hogy ő angolul beszél, csak durván indiai akcentussal. Na, sebaj, úgyse vele akarunk diskurálni, elég, ha elvisz minket a jó helyekre.

Tuk-tuk: legjobb közlekedési eszköz rövidtávra

Kezdésképpen a Bangalore Palace-t választottuk első helyszínnek, amit nagy nehezen sikerült is megértetni vele, de a haverom kérdéseire már nem is válaszolt. Egész egyszerűen úgy csinált, mintha meg se hallotta volna, vagy, ha már szinte böködtük és kikerülhetetlen volt a válasz, akkor bután bólogatott.

Még mindig Bangalore központjában jártunk, de azt vettem észre, hogy az egész város homogén. Ahogy autóztunk, utcáról-utcára, kilóméterről-kilóméterre, teljesen ugyanaz a városkép: ugyanazok az épületek, emberek, építkezések tűntek fel folyamatosan. Semmi változatosság. A 10 kilométeres távolságot közel 45 perc alatt tettük meg, de már a felénél éreztem, hogy unom. Kevés helyet találtam eddig ennyire unalmasnak. A városkép a következőkből állt:

• Félig befejezett 2-3 szintes házak, melynek az alsó szintjén valami bolt van, míg fent jobb esetben lakórész, rossz esetben csak az épület váza, bambusz-rudakkal kitámasztva. Ez volt a gyakoribb
• Új építésű giga-beruházások, melyek sokszor 30-40 emelet magasak, több épületből állnak, és egy kis oázisként üzemelnek a városban: saját belső kert, uszoda, gym, játszótér tartozik hozzá
• Konstans szemét az útszélén, de szinte mindenhol. Nem is tudom, hogyan tudnak ennyi szemetet termelnek, főleg, ha figyelembe veszem, hogy mennyire kevés hagyományos bolt van. Úgy tűnik ez az egész probléma senkit se zavar
• Összesen néhány helyet láttam, ami igazán szép és tiszta volt. Ezek egytől egyig katonai vagy kormányzati épületek voltak, esetleg iskolák. Ezt más ázsiai országban is észrevettem, hogy valahogy is iskolákat és az oktatást nagyon tisztelik. Az összes fal frissen festve, az épületek nem omladoznak, és a legtöbb helyen a gyerekek egyenruhában járnak tanulni
• Egyre több pláza is található a modern igények kielégítésére. Oda járnak a fiatalok, és nekünk is sokan azt tanácsolták, hogy ha nincs jobb dolgunk menjünk plázázni. Remek ötlet

Ruhabolt Indiában

• Folyamatos építkezés van mindenhol, viszont, a befejezett házak is üresen állnak. Sokszor láttam olyat, hogy egy 400-500 lakásos komplexumban elvétve, ha egy – egy lakásban volt világítás. Egyik kinti munkatárs mesélte, hogy megvett egy lakást és az egész lépcsőházban hónapok óta ő az egyetlen lakó!