Az első igazi kultúrélmények a metróban értek bennünket, ahol találkoztunk az „igazi”, hétköznapi japán emberekkel és a tokióiak eszement öltözködési stílusával. Direkt írtam Tokióit és nem Japánt, mert Kyotóba érve, a vonatról leszállva az első dolog, amit észrevettem, hogy ott mennyivel jobban és stílusosabban öltözködnek, ami még mindig nem jelentett semmi extrát, de legalább nem néztek ki idiótán.
De ugorjunk csak vissza Tokióba! Az öltözködési kép úgy nézett ki, hogy voltak az „egyenruhások”, akiknek vagy hivatali, vagy iskolai kötelességből elő volt írva, hogy mit hordhatnak. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárkinek is tetszene az előírt kötelező viselet, de azt mondom, hogy ezzel ők csak jól jártak, mert így legalább nem valami eszement ruhakombinációt öltöttek magukra.
Az ilyen irodai dolgozóknál a trend a következő volt: férfiaknál ing, nyakkendő és hozzá olcsónak kinéző, rosszul szabott, sötét öltöny. A nőknél a férfiakhoz hasonló, sötét színű, szintén rosszul szabott, ránézésre rossz anyagú, bóvli kosztüm. Ehhez pedig – ha még nem lett volna elég – fantasztikus érzékkel képesek voltak a legrondább és legócskább kínai, rojtos bőrcipőket felvenni.
Az iskolások egyenruhája az irodai dolgozókhoz képest nagyságrendekkel jobban nézett ki. Fehér ing, fiúknál sötét nadrág, lányoknak kockás szoknya, amihez pedig a szüleiktől örökölt kitűnő ízléssel sikerült a hozzá legrondább cipőket kiválasztaniuk.
A helyi öltözködési kultúra
Ezzel fel is vázoltam egy átlagos munkanapon, a tokiói metrón látható emberek 70-80%-át. A maradék 10-20% megoszlása pedig a kicsit igénytelentől, a ’tökmindegy-hogy-hogy-néz-ki-a-lényeg-hogy-drága-volt-és-márkás’ kategórián át egészen a ’hogy-nézel-ki-te-hülyegyerek’ kategóriáig tartott.
Olyat, hogy valakire azt mondtuk volna, hogy igényesen, stílusosan, jól van felöltözve az kb. napi 1-2 ember lehetett, ami figyelembe véve azt a hatalmas embertömeget egyenesen szégyen a japán öltözködési kultúrára nézve. Illetve, nem lett volna szégyen, ha Kínában lettünk volna, mert mit is várna az ember a kínaiaktól és az ottani divattól. De mi Tokióban voltunk! A világ egyik divat fővárosában, ahol úgy érték egymást a Chanel, Dior és Gucci divatmárkák boltjai, mint itthon a körúton a török kebabosok. És ahol a kereszteződésekben és forgalmas metrómegállókban semmi mást nem lehetett látni az óriásplakátokon, mint a világhírű divatmárkáknak az igényes és tényleg stílusos trendjeit és divatfotóit. De látszólag ez mit sem segít az öltözködésükben.
Bár be kell vallanom, ezek a nagy világmárkák mégis ösztönözték a helyieket, mert, hogy annyi, ugyan olyan Louis Vuitton válltáskát, az itthoni FILA táska őrület óta egy helyen nem láttam, az is teljesen biztos. Az élő példa pedig ott volt arra, hogy jól kinézni az ember nem a márkás és drága holmiktól fog.
Külön kiemelendő még a csajok cipői. Talán emlékeztek még azokra a teletalpas holdjárókra valahonnan a 90-es évek végéről. Na, Tokióban most az volt a divat. De maga a cipő még nem is minden, mert az igazi az, amikor feldobják még egy hozzá – nem – illő zoknival is, amit leginkább úgy tudnék leírni, mint a szocializmusból visszamaradt, kötött és horgolt, fehér hegesztő zoknik, amit a csajok akár nyári szandálhoz is képesek felvenni. A divathullám annyira megy, hogy láttunk olyan boltot, ahol a szandálokat egyenesen a hozzá „nem” illő stoplis zoknikkal árulták már.
A cipő divat
A „hogy-nézel-ki-te-hülyegyerek” kategória győztese nálam egyébként egy nullára borotvált szemöldökű, formátlan kutyafrizurájú, kiszőkített hajú, kövekkel kivert és láncokkal teleaggatott nyakörvet hordó csávó volt, akit nem egy alternatív rock-koncerten, hanem egy elegáns és stílusos étteremben, tőlünk pár asztalra ülve láttuk.
Ha ez nem lett volna elég és még több képet szeretnél látni, itt egy blog a „divatosan” öltözködő tokiói emberekről. Érdemes belenézni, mert tényleg talál az ember egy-két gyöngyszemet: www.tokyofaces.com 
Kedvenceim:
Az ezredes
A könyvmoly
A bilifrizurás
A másik hasonló ilyen oldal a tokyofashion.com. Íme néhány gyöngyszem:
A kaszás
Zsákos frodó
A csillagszemű juhász és a báránya
A furi japánok
De nem csak az öltözködésük teszi a japánokat kirívóvá. Bárki, bármit is mond a japánok igenis furcsák. És még akkor finom voltam, mert nem ritkán az „ezek betegek” jelzőkkel szokták őket illetni. Az internetes portálok pedig előszeretettel adnak hírt azokról a meghökkentő, furcsa és sokszor perverz és beteges japán játékokról és szokásokról, amin mi nyugati emberek igen jókat nevetünk, vagy épp megbotránkozunk.
Ilyenek például az idegenekkel való csókolózás üveglapon keresztül őrület, vagy a fiatalok körében terjedt szemgolyónyalás fétis.
Számomra viszont az abszolút csúcs a japán tévés vetélkedők, amire tényleg nincs más szó, mint hogy elmebeteg. Annyira betegek, hogy a Morning Showban Balázs még csak körülírni sem tudta őket.
De hogy is lehetne elmesélni egy olyan műsort, ami arról szól, hogy bekötött szemmel, csak kézzel és szájjal érintve találd meg az egy sorban levetkőztetett nők között anyádat.
A japánok távolságtartóak
A külsőségeken és a látszólagos furcsa viselkedésükön kívül sajnos közelebbi tapasztalatunk nem lett a helyiekkel, a japán emberek ugyanis rendkívül zárkózottak. Eddig bármerre jártam a világban, azért mindenhol sikerült megismerkedni így vagy úgy egy-két helyivel, akár az utcán, akár egy bárban. De nem Japánban.
És nem gondolok itt nagy barátkozásra, hosszabb beszélgetésre, de legalább egy pár mondatos kommunikációra, ami túlmutat az adott szituációban megkövetelttől, hogy a pincér felveszi a rendelést, az eladó megmondja, hogy mi mennyibe kerül, vagy, hogy a járókelő megmutatja, hogy melyik irányba kell menni. A beszélgetés ilyen esetekben pontosan addig tartott, amíg az szükséges volt. Ezt nagyon jól mutatja az is, hogy ott tartózkodásunk ideje alatt egyszer nem kérdezték meg tőlünk, hogy melyik országból jöttük, pedig ez az a kérdés, amit egy utazó utazásai során már annyiszor hall, hogy egy idő után már majdnem úgy válaszol rá, hogy Magyarországról, b…meg!
És nem tudom, hogy ez azért van, mert nem is érdekelte őket vagy, hogy annyira tapintatosak és annyira tiszteletben tartották a magán szféránkat, hogy semmivel nem akartak minket megzavarni. De hiszem azt, hogy ez utóbbi.
A zárkózottságuknak persze lehet nyelvi akadálya is. Az átlagember elég alap szintű angolt beszél, és ahogy elhagytuk a turisták által látogatott helyeket, onnantól megszűntek az angol nyelvi kiírások és egyből nehezebben ment a kommunikáció is.
Az ilyen és hasonló érthetetlen angol fordítások elég gyakoriak Japánban is
Emlékszem voltak gondok, amikor egy olyan gyorsétteremben próbáltunk rendelni, ahol a legjobban angolul beszélő ember szókincse is kb. 5 angol szó volt. De nem adtuk fel és vad activity-zésbe kezdtük, ami közben arra is rájöttünk, hogy egy általunk biztosan használt – és nemzetközinek hitt – kézjel mennyire nem jelent semmit Japánban.
De még így is, szerintem a nyelvnek se kell akadálynak lennie, mert rengetegszer találkoztam már más országokban olyan emberekkel, akik angolul nagyon keveset vagy inkább egy mukkot sem beszéltek, mégis odajöttek, vigyorogtak, mutogattak vagy éppen csak annyit mondtak, hogy „foto plííííz”.
Azt is észrevettük, hogy míg Tokióban kb. senki ránk se nézett – egy-egy szempárt láttam, aki a szeme sarkából figyelt minket – addig Kyotóban már sokkal több helyivel néztünk össze, mosolygott ránk vagy billentette meg a fejét. Szóval lehet ezt az érdektelenséget a főváros számlájára is írni, ahol sokkal nagyobb a rohanás és az emberek kevésbé figyelnek egymásra.
Ezt viszont nem úgy értem, hogy a japánok figyelmetlenek, mert náluk figyelmesebb emberekkel a világon még sehol nem találkoztam. Mindenki rendkívül udvarias, senki nem tolakszik, nem lökdösődik, stb… Valahogy érezni rajtuk a figyelmességet, az udvariasságot, hogy mennyire tisztelet tudóak és hogy mennyire fontos számukra a tradíció.
Hogy mennyire figyelmesek arra a legjobb példa az, amikor egy sima utcán házakat fényképezve, nem csak hogy a járókelők, de még az elhaladó autók (!) is megálltak és megvárták, míg a fényképet elkészítve a kamerát lefelé nem fordítom.
A tisztelet és udvariasságot pedig abban láttam, hogy a japánok folyamatosan, mindenhol és mindenkinek hajlonganak. Bárhol ha elengednek, átengednek, kiengednek, beengednek, vagy ha valamit átadnak, elvesznek, megkapnak, visszaadnak és hasonlók, megy a hajlongás. Ennél már csak egy üzleti ebéd rosszabb. Egyik helyen láttunk egy csapat üzletembert egy étteremből kijönni és búcsúzkodni. Na, azok, mint a Lada kalaptartón a bólogató kutyák.
Lehet hogy távolságtartóak, de parkolni azt tudnak
Hozzászólások:
Tokióban nekem nem ez jött le, a hotelem melletti boltos hángérien lédizett a 2. naptól és többet tudott magyarhonról mint az átlag magyar a japánokról.
Volt egy filmmúzeum amit kigugliztam hogy azt nekem látni kell, de az utcában még nem tudtam igazán, melyik végén van, így bementem egy irodaházba segítségért, nagyon jó angolos- átlag angoljuk tényleg elég alap-üzletférfi segített, aki pontosan megmutatta merre van a hely.
de ő volt az egyetlen, a többiek inkább fontosnak tartották elkísérni engem a célig még ha ellenkező irányba tartottak is. Mindig azt csináltam, akármennyire kiismertem magam a környéken, segítséget kértem, így könnyen beszélgetési alapunk is volt, van akivel a mai napig levelezünk- az illető meg van győződve róla, hogy az angolom segíti az ő angol tudását gyarapítani 
Nyilván nem metrón elegyedik szóba az ember, bár a megállóknál lehet eligazítást kérni, és a turisták villámgyorsan barátkoznak egymással, de japánok nem (náluk mint az ázsiai népek nagy részénél a szemkontaktus alapból nincs meg, hiszen ez bizalmi viszonyt feltételez). Viszont ha személyesen megszólítod már kedves és segítőkész a többség: mikor átmentem Koreába egy szigorú japán üzletembert kérdeztem a transzfert illetően, aki kedélyesen mesélte el hogy egy kedves koreai barátjával találkozik mindjárt, és segítenek nekem eljutni a célig, én voltam az első számukra nem is a saját ügyük, még ki is kísértek a megfelelő buszhoz nehogy elkeveredjek :), van ellenpélda is, az egyetlen, egy 40 körüli nő annyira megijedt a kérdésemtől h nem beszél angolul hogy kínjában mosolygott kézzel mutatta h nemérti és elmenekült
Az öltözködésben nekem az tűnt ki inkább, hogy a nők nagyon is adnak magukra, mindenki igen vékony kb xs-es és a többség nagyon márkás ruhát visel. A cipőkön én is csodálkoztam, azt hittem a múlt, de mint az idei trendek mutatják, a jövő
nem ők maradtak le hanem ők járnak előttünk. 
Ui: De milyen jó már, hogy minden ki van írva angolul! Nálunk sokkal nehezebb tájékozódni
Próbálom úgy megfogalmazni a véleményem, hogy nem menjen át teljesen személyeskedésbe. Én személy szerint imádom az ázsiai divatot. Természetesen van jócskán olyan ruhadarab/kellék/stílus amitől én is a falra mászom. Azonban!
DE! Szerintem ez fantasztikus! Nagyszerű, hogy egy ember bármit felvehet és nem szólják meg egyből! Itt Magyarországon felveszek egy igényes cicafejes harisnyát és egyből kiröhögnek. (Persze utána 1 évre rá, már divat lesz…) Inkább hunyorogjak néha a számomra érdekes kreációkon, mint, hogy kimegyek az utcára és ha már a hajam szála nem úgy áll kinéznek onnan az emberek.
Szerintem a JAPÁN “öltözködési stílus” 3 részre különíthető :
Tetszik, felvenném/ Nem venném fel, de tetszik/ Nem és nem és nem!
A Japán kultúra szerves része a divat, hiszen a szigorú társadalmi elvárásokból a lázadó tinédzserek mi mással ha nem az öltözködésükkel akarnának érvényesülni? Nagyon sok ízléses és számomra is nagyon tetszetős stílus származik a felkelő nap országából. Ezek az Európai kultúrához képest igen csak szokatlanok, de ettől még nem hiszem, hogy : “ÍZLÉSFICAM”-nak kéne nevezni. A sok különböző stílus és divatirányzat túlzott elterjedése miatt az igazán divatmániások arra törekednek minél “egyedibbek” legyenek. (Természetes, hogy ez számodra nem érthető, hiszen aki világ életében max 5 stílust látott az utcán, annak egy “szandál zokni” csak ocsmány lehet”) Ezért van az, hogy az 50-es és a 90-es évek stílusai a pizsamától a szkafanderig megtalálható a Japán divatvilágban
“Ilyenek például az idegenekkel való csókolózás üveglapon keresztül őrület, vagy a fiatalok körében terjedt szemgolyónyalás fétis.”
9 éve élek Japánban, de még soha nem láttam ilyesmit.
A kommentjeitek felkeltették az érdeklődésemet…és szeretném veletek személyesen is felvenni a kapcsolatot.. Kérlek írjatok a “3mselc@citromail.hu” e-mail címre, szeretnék tanácsot kérni tőletek !!
杏桃来春;Limli és C.C
Előre is nagyon szépen köszönöm.
Lehet teljesen felesleges a hozzászólásom mert már évekkel ezelőtti a cikk,de alapjáraton azért jöttem fel erre az oldalra mert néhány tapasztalatot szerettem volna olvasni,ehelyett csak közönyös, begyepesedett, tipikus magyar bunkó felfogással élők össze-vissza beszélését látom (?)
A leírás több helyen is vérzik,de az ízlésficam és a “hogy nézel ki hülyegyerek” leírás már-már a pofátlanságot súrolja.Egyrészt ez nem divat hanem stílus,másrészt az,hogy ki hogy öltözködik,magánügy.A leírásban azt állítjátok hogy Ti azért mentetek ki, hogy megismerjétek Japánt,de nem nyitottak vagytok rá,hanem már első látásra elítéltétek.Én nem gondolom valószínűnek hogy nem hallottatok vagy láttatok már furcsaságokat Japánról,itthon.Az hogy olcsónak tűnik valami,az nem jelenti azt,hogy az is.Nem valószínű,hogy egy multi cég felsőbb osztály-vezetője 5000 ¥-es öltönyben vagy kosztümben járkálna.Az iskolai egyenruha pedig nem csak egy felsőbb döntés válaszadása.Ott még mindig a tanulás számít,nem pedig az hogy küldik a kölyköket suliba,ezáltal is csökken a kirekesztés esélye,mert talán nem a ruhája vagy az ékszerei miatt fognak egy lányt szeretni vagy éppen utálni. Az, hogy Ti elkezdtétek fényképezni őket metrón,utcán,étteremben stb.szintén egy gerinctelen dolog és őszintén sajnálom hogy nem valami Yakuzát kaptatok lencsevégre aki tuti beverte volna a pofátokat.Az hogy Kínából pedig az olcsóság jön le,inkább hagyjuk…Másrészt,a japánok távolságtartása.Nem kell feltétlen folyékonyan beszélni japánul,hogy rájöjjenek hogy néztek rájuk.Nem lehet hogy esetleg,teljesen véletlenül Japánban az egyetlen probléma Ti voltatok?!
Köszönöm a figyelmet! Remélem legközelebb valami olyan helyre mentek nyaralni ami megfelel a kifinomult ízléseteknek,ajánlom a VIII.kerületi Járda-szigeteket!
Kedves név nélküli BB!
Sajnálom, hogy ez jött le a cikksorozatból, és hogy pont ezt az egy részt ragadtad ki. Ajánlom, hogy olvasd végig a többi cikket is, és akkor láthatod, hogy mennyire nem igazak a feltételezéseid.
Amiket leírtam, az pedig a mi tapasztaltaink, amit és ahogy mi láttunk, de ajánlom, hogy menj el te is és nézd meg és tapasztald meg Te magad is.
Köszönöm az ajánlást.Már láttam és látom is.
…pont azért írtam.
Szólj hozzá Te is!