utazgatok.hu

Miután igen jókat derültünk első este a videojátékokon szocializálódó japán fiatalokon, úgy döntöttünk a második napunkat is erre szánjuk és elmegyünk Akihabarába, a videojátékok, elektronikai kütyük és mindenféle anime- és manga-cuccok mekkájába. Elektronikai kütyük terén itt se volt jobb a helyzet, így onnantól azokat teljesen mellőztük.

Akihabara főutcája

Ami viszont extra volt, látni azt a hatalmas manga és anime mániát. Ami a Shibuyában látott kampos játék élményhez képest itt új volt, hogy itt a kihalászható játékok között voltak elég komoly, már majdnem anime pornós babák is. 18-as karika persze sehol. Volt olyan gép is, amiből anyuka és fia közös erővel próbáltak kiszedni valami manga karaktert. Igaz nem pornós babát, de két géppel arrébb pont ott volt a pornós is, a gépek között látszólag semmi különbséggel.

Az áhított nyeremény

Ha valaki nem akart ott a karokkal és a kihalászással bénázni, akkor persze megvehette a bábukat egyből valamelyik szomszédos manga-baba-boltból is. Na, itt is aztán volt minden a cenzúra teljes figyelmen kívül hagyásával. Ott sorakoztak egymás mellet az üveg polcokon a verekedős és harcolós babák között a mindenféle szex pózban pucsitó, meztelenül zuhanyzó, pisilő vagy éppen maszturbáló figurák. Kb. mindenféle rendszer nélkül össze-vissza. 18-as karika persze megint sehol. Úgy látszik Japánban se tabu, se ORTT.

Még női mell formájú egéralátétet és csuklótámaszt is lehet kapni

Itt az egyik bolt előtt láttam meg, a sokak által városi legendának hitt használt-női-bugyi-automatát. Az automata üzemen kívül volt, de még így is nagyon megörültünk neki, mert legalább a hírnek azt a részét igazolni tudtuk, hogy ilyen automaták igenis léteznek, és hogy ez nem egy városi legenda kérem. Meg nekem ez amúgy is rajta volt a Japánban megnézendő dolgok listáján.

Itt a bizonyíték, női bugyi automata Tokióban

Másik érdekes dolog Akihabarán a maid cafék, aminek az értelmét se akkor, se utólag, még utána olvasás után sem sikerült teljesen megértenem.
A lényeg az – már amennyire értettem – hogy van egy kávézó, ahol a felszolgálók mindenféle tematikus kosztümbe öltözve, játszanak el egy adott témát. Az egész olyan lehet, mint egy jelmezes színjáték. Magyarul talán „jelmezes-kávézónak” hívnánk. Odamész, rendelsz, közben a felszolgáló mindenféle betanult mondatokat mond, énekel, pirospacsizik veled, a rendelt ételt kicicomázza neked és hasonlók.

Az egyik leírásban olyat is olvastam, hogy extra szolgáltatásként kérhetsz kanállal etetést, vagy játszhatsz valami játékot, amin ha te vesztesz, akkor nyilvánosan, mindenki előtt kapsz egy pofont. Nem is értem, miért nem próbáltuk ki.

A kávézókat az utcákon az adott témájú kosztümbe öltözött hostess lányok reklámozzák. A lányok sajnos elég szégyenlősek voltak, és már csak arra, hogy kezembe fogtam a kamerát, el is fordultak, így közös képről sajnos szó sem lehetett.

Itt egy vicces videó, ami bemutat egy ilyen kávézót. Ezt elnézve baromi vicces lehetett volna. Lehet mégis ki kellett volna próbálni?

Az Akihabara közönsége

Sushi élmény #2 – running sushi egy igazi mester-szakáccsal
Ilyen dolgokat látni az Akihabarán gyorsan meghozta az étvágyunkat, mi másra, mint sushira. Mivel addig a környéken egy ilyen éttermet se láttunk, a Citymaps mobil app segítségével kerestünk egyet a közelben – Sushi go-round Restaurant.

Ilyen esetekben jött nagyon jól a CitySim kártya, amivel ha éppen úgy hozta a sors – mint például itt, egy közeli sushi étterem keresésnél – akár internetezni is tudtam teljesen normális, NEM horror roaming árakon.

Ez az étterem már sokkal komolyabb volt. Itt a sushi mesterszakács a pult mögött, mindenki szeme láttára dolgozott. Rendelni itt külön nem kellett. Igazi running sushi étterem révén, a sushi kínálat előtted a pult tetején járt körbe. Ha megtetszett valami csak levetted a pultról. Hogy mi mennyibe került, azt a tányér színe jelezte. Mikor végeztünk, csak jeleztünk az egyik pincérnek, aki villámgyorsan összeszámolta a feltornyosult tányérhegyet és adta is a számlát.

A hely igaz drágább, de minőségben sokkal jobb volt, mint az előző napi. A sushik még finomabbak voltak és az élmény is különlegesebb volt. Végén kb. 8-9.000 forintot fizettünk kettőnknek kb. 20 tányér sushiért.

Pacsinkó

Már épp indultunk vissza a metróhoz, amikor megakadt a szemem egy épület bejáratára kiragasztott 18-as karikán. Egy igazi kalandor turista pedig mit csinál, ha ilyet lát egy ajtón? Hát belép rajta. Ami pedig bent fogadott minket, az a legdurvább szerencsejáték terem volt, amit valaha életemben láttam, beleszámítva Las Vegas kaszinóit is.

Az ázsiaiak, de főleg a kínaiak és japánok szerencsejáték függőségéről már korábban is hallottam, a pacsinkó játékról viszont még soha. A pacsinkó egy flipper-szerű játéktermi játék, a japán nemzeti szerencsejáték, illetve már az is kérdéses, hogy szerencsejáték-e, mert konkrétan a játékkal pénzt nem lehet nyerni. A játékban golyókkal még több golyót lehet nyerni, a golyókért tokeneket vagy ajándéktárgyakat lehet kapni, amiket pedig egy szomszédos épületben kis jutalék ellenében pénzre lehet váltani. Tehát technikailag nem szerencsejáték, de valahol mégis az. Ami a japán kormánynak hatalmas fejtörést okoz, hogy hogyan is lehetne ezt a játékot jól megadóztatni. Próbálkozásuk eddig sikertelen volt.

És, hogy miért olyan durva egy ilyen pacsinkó terem? Az a fülsiketítő hangzavar, villogó fények és az a sűrű cigaretta füst, ami arcon csap, ahogy belépsz. A teremben az alaphangot már a háttérben bömböltetett brutál-hangos gagyi japán popzene megadja, amivel még keveredik a több száz gép és a bennük összecsapódó rengeteg golyó mindenféle hangja. Ehhez jön még a gépek villogó fényjátéka, amit a falakra erősített tükrök még jobban felerősítenek. A körülményeket a helyiek látszólag nagyon megszokták és teljes nyugalomban tudnak órákon keresztül ott bent ülni és játszani. A mi tolerancia szintünk alacsonyabb volt és akár milyen izgalmas is volt 10 perc után ki kellett jönnünk.

Biztos vagyok benne, hogy ezeken kívül még rengeteg durva és meghökkentő dolgot rejt az Akihabara. Én csak egyet sajnáltam, hogy nem láttuk a negyedet éjszakai fényekben.

Tsukiji fish market – a világ leghíresebb tonhal piaca

Sajnos nincs jobb szó rá, mint hogy ezt benéztük. A Tsukiji tonhal piac Tokyo első számú nevezetessége, de megtekintése nem olyan egyszerű. Egyrészt hajnali 5-kor nyit, és érkezési sorrendbe engedik be a kétszer 60 embert. Aztán, ahhoz, hogy az ember be is jusson, ajánlott tömegközlekedés híján a kikötő környékén megszállni, korán kelni és már hajnali 4-kor sorba állni.
Mi ezt mind teljesítettük is. Utolsó estére a Környéken foglaltunk szállást, 2.45-re állítottuk az órát, hogy 3.30-ra már sorban álljunk, raktunk el hideg ruhát, feltöltöttük a kamerákat… csak egy dolgot néztünk el, a heti szünnapot. Vasárnap és szerda ugyanis a piac zárva.

És hogy miért olyan különleges ez a piac? Hát mert ez a világ legnagyobb tonhal aukciós piaca, ahol a világ legjobb és legdrágább sushi éttermei licitálnak egymásra, hogy utána vendégeiket kiválóbbnál kiválóbb minőségű sushival kényeztethessék.
Az árverésen naponta átlag 2.000 tonna halat és tengeri herkentyűt árulnak, aminek napi forgalmi értéke kb. 28 millió dollár (7.9 milliárd Ft).

Az eddigi legmagasabb áron elkelt hal egy 222 kg-os kékúszójú tonhal volt, amit 1.8 millió amerikai dollárért (mai értéken több mint fél milliárd forint) vásároltak meg. A halat Japán egyik top sushi étterem hálózata vásárolta meg, amit utána kb. 5.000 Ft/sushi-falat áron tervezték eladni.

Erről sajnos mi lemaradtunk, de ha már ott voltunk, így is kimentünk a piacra, ahol pár lézengő turistán és pár sushi éttermen kívül semmi nem volt.

Láttuk viszont ezt

Meg ha már ott voltunk, betoltunk pár jó friss tonhal sushit reggelire hajnali 5 órakor.

Egyszerűen nem tudtuk megunni.