utazgatok.hu

Alig fél órát ha jöttünk Kandy óta, egyre emelkedni kezdett a táj. Pár napja még 35 fokos verőfényes napsütésben élveztük az óceánt, mostanra viszont előkerültek a pulóverek.

Tea mezők Nuwara Eliya körül

Nem csoda, az ország középső régiójába, s annak is a központi városába – Nuwara Eliya-ba érkeztünk. Ez a vidék a világ egyik meghatározó teatermelő vidéke; ameddig a szem ellát teaültetvények, köztük rengeteg vízesés.

Tea gyár Sri Lankán

Hamar meg is álltunk egy Ceylon tea gyárnál (Blue Field Tea Gardens – belépő nincs, de adtunk RS600-at az idegenvezetésért), ahol kibővíthettük ismereteinket eme remek frissítőről:

Teát szedő asszony – úgy vágják a fákat hogy könnyű legyen szedni

• A teát nők szedik.
• Ha nem vágnák, akkor fák lennének, s kb. derékmagasságig engedik, hogy megnőjenek, mert így könnyebb gyűjteni
• Minden héten szüretelnek, így tudnak lépést tartani a növekvő kereslettel
• A teakategóriák egészen mások, mint gondolnánk: BOP, BOPF, FBOP, BP, OP, stb.
• Az igazi tea a fekete tea, ami a hazánkba eljutó filteres az a teagyártás mellékterméke…

Tea “gyártás” közben

Miközben kanyarogtunk a hegyen, egy epermezőbe botlottunk, s jól megebédeltünk: Epres pizza – RS650, eper shake – RS240, palacsinta – RS280. Egymás hegyén-hátán voltak itt a teagyárak, ezért benéztünk még egybe ( Mackwoods fine tea) – ez egy sokkal modernebb épület volt, de a folyamat ugyanaz. Itt is ittunk egy jó erős fekete teát, és élveztük a levegő frissességét. Ahogy nézegettük az elhaladó turistákat, egy valami feltűnt: nagyon sok a muszlim. Eddig talán egyet se láttunk, de itt rengeteg volt – talán ennyire szeretik a teát?!

A nap hátralévő részét Nuwara Eliya-ban ütöttük el, először is kezdtük egy kis Tuk-tuk-olással.

Tuk-tuk, elterjedt közlekedési eszköz Sri Lankán

Azért túl nagy hely nincs benne

Ezt a háromkerekű kismotort elég sokfelé láttuk, s a vicces az, hogy a helyiek ezt tényleg használják. Ezzel jár a rendőr, ezzel mennek bevásárolni, láttunk 5-6 fős családot ezen utazni, de még olyat is, aki ezzel költözött, s bútorokat vitt rajta. Elég drága, sok helyen reklámozták, s olyan 1,5-2 millió forint az ára, ami elég durva egy helyinek. Faiz egyik ismerőse fuvarozott minket körbe a városban, sajnos vezetni nem vezethettem, de így is felejthetetlen élmény volt. Az ár megint ránk volt bízva, RS1000-t adtunk egy órás városnézésért. Az eső eleredt közben, s a bazárban kötöttünk ki. Vettünk pár gyümölcsöt, meg halat, de legdurvábban a húsbolt nézett ki.

Húsbolt – nem szívesen vásárolnék innen

Megtetszett egy táska, és itt kellett igazán először alkudoznom, melynek meg is lelt az eredménye: RS1200 helyett RS800-ért már a vállamon lógott az új szerzemény.

Mivel itt tényleg 12 órán át van világos, 12 órán át van sötét, esti elfoglaltság után néztünk. Először is indult a szállásvadászat! Mivel volt 1-2 nem éppen tökéletes választás, így megkértük sofőrünket, hogy valami igazán jót válasszon. Eléggé kitett magáért, mert egyből ide hozott minket: The Trevene Hotel . Mint utólag kiderült, 2012-ben ezt a hotel-t ajánlotta a Lonely Planet, s nem is kellett csalódnunk.

The Trevene Hotel – legjobb szállásunk Sri Lankán

Egyre közelebb kerültünk a város legmagasabb pontjához, amikor is bekanyarodtunk egy kis oázishoz. Hatalmas kőkerítés, faveranda és faablakok – valahogy így érezhette magát évszázadokkal korábban a gyarmatosító. Szállás, pipa, s úgy tűnik a programok is kiválóak lesznek: először elvisznek minket egy tradicionális masszázsra, utána pedig Faiz meghívott minket vacsorázni. Maga a masszázs felejthető, de sikerült lealkudni, méghozzá elég érdekesen. A szervező-hölgy 70USD/2fő árral nyitott, majd lassan lent is voltunk 50USD-nél. Nem értettem pontosan az utolsó mondatát és visszakérdeztem a fejenkénti árról – „how much, twenty…?” – melyre jött a válasz: „OK – 20USD”:). Ennyi nekünk meg is felelt, így belevetettük magunkat az élvezetekbe. Sajnos nem volt életre szóló élmény, az egyetlen említésre méltó mozzanat egy gőzágy, melybe bele kellett feküdni, s csak az ember feje lógott ki. Azt hamar letudtuk, s már kezdtünk éhesek lenni, szóval alig vártuk, hogy a barátunk elvigyen minket vacsorázni. Mikor kérdeztük hova megyünk, mondja, hogy hozzájuk. Tyűha, mondom, erről nem volt szó! – és robogtunk is. Régen sötét volt már, amikor kiszálltunk a semmi közepén egy háznál: na, ha meg akarnak ölni minket, akkor ennél jobb lehetőségük nem lesz rá – gondoltuk magunkban. Szerencsére nem így lett! Az egész család – apuka, anyuka, testvérek és gyerekek – ott köszöntöttek minket, de persze csak Faiz beszélt angolul. A környezet, ahol élnek eléggé eltér a nálunk megszokottól:

• A ház nagyon újnak nézett ki, a bútorok viszont ezer évesnek tűntek. Az egyetlen új berendezés a kb. 120 centis TV, s épp Jason Statham – Halálfutam című filmjére tapadt rá mindenki
• A szobában művirágok voltak – műlegyekkel
• A képek a plafonig fel vannak tolva, nincs felettük 1 centi hely sem
• A hálószobában volt megterítve

Kicsi ismerkedés után kezdődött a kaja, mondták, hogy menjünk, együnk, s ők majd várnak. Itt ez a szokás: előbb a vendég eszik, utána a házigazda. Sikerült Faiz-t meggyőzni, hogy legalább ő egyen velünk. Maga a kaja brutálisan finom volt, szerintem kb. 30 embernek elegendő curry, rizs is miegymás várt minket. Jó magyar szokáshoz híven mi szépen vettünk mindenből, s megettük. Erre jött valamelyik családtag, és rakott a tányérunkba. Utána azt is megettük, majd újabb adag következett. Ördögi körbe kerültünk, melyet valahogy megszakítunk, vagy halálra esszük magunkat. Inkább az elsőt preferáltuk, s mikor nem figyelt senki, gyorsan felugrottunk az asztaltól és megköszöntük a vacsorát. Mint kiderült itt az jelzi a jóllakást, ha hagysz a tányérodban. Nagyon jól éreztük magunkat, és kedves gesztus volt, hogy elvitt minket az otthonába. Köszönjük neki még egyszer…