utazgatok.hu

A türkizkék színű tenger és fehér homokos tengerpart már a megérkezésünkkor ámulatba ejtett. És itt még a tömeg sem zavart. Maga a gyönyörű sziget és a hangulata egyszerűen magával ragadott. Ahogy megérkeztünk nyugalom árasztotta el a lelkem. Csillogó szemekkel és hatalmas mosollyal az arcomon szálltam le a hajóról.

Ao Nang-ból egy két órás kompozás után érkeztünk meg délelőtt Ko Phi Phi Don-ra, a Phi-Phi szigetcsoport legnagyobb szigetére. A Phi-Phi szigetek Krabi tartomány része és 6 szigetből áll.
A sziget hírnevet DiCaprio A part című filmje után szerezte magának (aki nem látta, annak kötelező ).

A szigetre csak hajóval lehet eljutni. A kompra a helyet mi még előző nap foglaltuk egy utazási irodában Ao Nang-on (ára ฿350 ~ 3.000 Ft/fő). Utószezon lévén egy nappal korábban elég is volt, de valószínüleg főszezonban már nem ment volna ilyen könnyen. Ami inkább a nehézség nekünk, hogy ilyenkor ritkábban járnak a hajók és a menetrendre is figyelnünk kellett (külön menetrend van a főszezonra és az utószezonra).

Ao-Nang -> Phi-Phi komp menetrend itt

Érdekesség: érkezéskor mindenkinek kötelező ฿20 (175 Ft) érkezési adót fizetni, ami a sziget tisztántartására és a termelt szemeted elszállítására megy. Végre egy kis tudatosság, felőlünk akár 2-3x ennyit is elkérhettek volna.

Ko Phi Phi Don

Na, ez maga volt a paradicsom! Én eddig még ilyen szépet soha nem láttam. Gyönyörű türkizkék színű víz, pálmafák, napsütés és persze irtó magas páratartalom. Úgy éreztem a mennyben járok. Csak ámultam és bámultam. Imádtam!

A sziget közepe egy homokórára hasonlított, mind a két oldalát öböl határolja. Egyik oldalán a kikötővel, a másik oldalon pedig a stranddal, ahol élvezni lehet a tenger meleg hullámait. Olyan szerencsénk volt, hogy a szállásunkról pont lehetett látni mindkét öblöt.

Egy éjszakát töltöttünk itt a Papaya Phi Phi Resort-ban (฿850 ~ 7.500 Ft/szoba/éjszaka).

A turizmus

Utószezonban voltunk és még így is sok turista volt, de még bőven elviselhető mértékben. De azért belegondoltunk, hogy mi lehet ott főszezonban. Az látszott, hogy a szigeten minden a turistákért van és a turistáknak szól. Megszámlálhatatlanul sok szállás, bár, étterem és szórakozóhely sorakozik mindenhol egymás mellett. Kicsit az is volt az érzésünk, hogy a sziget belseje úgy tele van építve, hogy már egy új fagyispult sem férne el.

Érdekesség, hogy a szigetnek szomorú története van. A 2004-es cunami letarolta szinte az egész szigetet, amit azóta gyönyörűen ujjáépítettek. A rombolásból ma már semmit nem lehet látni. A cunamira talán egyedül a rengeteg evakuációs útvonalat mutató tábla emlékeztet, ami szinte minden kereszteződésben mutatja, hogy veszély esetén merre lehet a sziget legmagasabb pontjára legkönnyebben feljutni.

Ketten egy hajóval romantikusan

Mint Thaiföldön mindenhol, a Phi-Phi szigeteken is minden a turistákról szól. Ott is lépten nyomon mindenféle túrákat ajánlgattak. Nekünk nem volt kedvünk a rövid időnket másokhoz alkalmazkodva tölteni, így úgy döntöttünk keresünk magunknak egy saját longtail hajót. Nem volt olcsó, de azt mondtuk, egyszer nyaralunk.

A longtail hajó bérlés ฿1.500, ami kb. 13.000 Ft volt.

A hajót és a kapitányt 3 órára béreltük ki és mi dönthettük el, hogy mit is akarunk csinálni. Mivel nekünk fogalmunk se volt, hogy egyáltalán mit érdemes, rábíztuk magunkat a kapitányra. Azt mondtuk neki, majd szólunk, hogy hol menjünk lassabban, vagy hol gyorsabban. Ja, meg hogy a Maya Bay-t ki ne hagyjuk – ez az az öböl, ahol a DiCaprio filmje játszódott.
Nem kellett sokat magyarázni, a kapitány tudta pontosan, hogy mire van szükségünk. Volt is már egy jól bejáratott útvonala, aminek eredetileg is része volt a Monkey Bay és a már említett Maya Bay is. Ezek mind egyébként a déli Phi-Phi szigetek része, tehát a túránk körübelül a déli sziget megkerüléséből állt.

Monkey Bay

A Monkey Bay az, ami a neve is. Egy öböl tele majmokkal. Na, meg persze turistával. Akik persze fittyet hánytak a figyelmeztető jelzésekre.

A parton nagy betűkkel ki volt írva, hogy a majmokat etetni tilos, de ezt látszólag rajtunk kívül senkit nem érdekelt. Se a turistákat, se a majmokat. Sőt, látszólag nekik nagyon is tetszett és hozzászoktak az emberekhez… vagy inkább az ajándék falatokhoz. Mi azért megtartottuk a tisztességes távolságot tőlük, gondoltuk, jobb a békesség.
Egy ázsiai család a kislányukkal együtt szállt partra. Persze egyből mentek a majmokhoz és az anya forszírozta a kislányt, hogy fotózkodjanak a majmokkal, akik már ugrottak is rájuk. Szürreális látvány volt, ahogy a kislánynak látszólag nem tetszett a dolog, de az anyuka csak nem hagyta és erősködött. A majmok persze érezték ezt és egyre jobban felbátorodtak, mire már rájuk is ugráltak, huzogatták a hajukat és a ruhájukat. Az anyukának ekkor esett csak le a dolog, mire sikoltozva menekítette vissza lányát a hajóba.
Hiába, nem véletlenül vannak az ilyen dolgok kiírva. Még szerencse, hogy a szegény kislányt nem harapták meg.

Persze nem csak ők voltak felelőtlenek. Voltak olyanok is, akik szó szerint a majmok közé feküdtek, csak azért, hogy tudjanak lőni egy jó insta selfie-t. Durva, hogy az emberek mire nem képesek egy fotó kedvéért. Nem vagyunk egyformák. Fotózkodás helyett mi inkább egymásra és az élményre figyeltünk.

Pileh Lagoon

Na, a Pileh Lagoon az, ahol tényleg elállt a lélegzetünk. A vízszint elég alacsony volt, ezért még jobb színekben pompázott az egész öböl. Itt nem fürödtünk, elég volt a látvány is. Őszintén ez nekünk jobban is tetszett, mint a Maya Bay, mert itt szinte teljesen magunk voltunk. Rajtunk kívül csak egyetlen másik hajó jött arra, az is már épp ment tovább.

Annyira megnyugtató volt az egész, ahogy a hajó motorjának halk zaja kíséretében “andalogtunk” a sekély vizeken. Imádtam minden pillanatát.

Maya Bay

A következő megállónk már a híres Maya Bay volt. Hát itt annyian voltak már, mint az oroszok. Valószínüleg sok közülük az is volt.
Az évek alatt a hely annyira felkapott lett, hogy kitalálták, pénzt szednek a partraszállásért, amit nekünk a hajóbérlésen felül kellett volna fizetni. 400 bahtot (kb. 3.500 Ft) fejenként! Egyrészt ezt mi nevetségesnek és túlzásnak is éreztük, másrészt a hatalmas tömeg egyből elvette a kedvünket, így maradt a távolról szemlélés. Azt mondtuk semmit nem vesztünk, ha ezt kihagyjuk.
Helyette inkább lehorgonyoztunk hajónkkal az öbölben. Vicces dolog, hogy a belépőt minden esetben a hajós kapitány szedi az utasoktól, attól aki partra szállt. Tehát mi, akik csak úszkáltunk az öbölben, azoknak ingyen volt.
Végül egy percig sem bántuk, hogy nem szálltunk partra, mert így is ott voltunk és sokkal nagyobb élmény volt az öböl közepén a krisztálytiszta vízben lubickolni, mint a parton több száz turistával a fotós helyekért harcolni.

Fontos infó, hogy azóta már le is zárták a May Bay-t, mert a sok turista és hajó annyira tönkretette a környék élővilágát, hogy nem tehettek mást. Így utólag belegondolva, szerencsések vagyunk, hogy még láthattuk, még ha csak a távolból is.
Érdekesség pedig, hogy a lezárás után nemsokkal újra megjelentek azok a korábban ott élő cápák, akiket szintén a turizmus ijesztett el, de most visszatérhettek kedvenc helyükre.

Eredetileg az volt a terv, hogy megvárjuk a naplementét az öbölben, de hirtelen akkora viharfelhők jelentek meg, hogy kapitányunk azt javasolta, induljunk vissza, még mielőtt leszakad az ég alja. Nem bántuk. Bőven elégedettek voltunk már úgy is az élményekkel.

Visszaúton csak egy tengerből kiálló sziklának tűnt a déli sziget

Visszaérkezés után elmentünk vacsizni (฿330 ~ 2.900 Ft két főre). Én maradtam a jól ismert pad thai-nál, Andris viszont bátrabb volt, ő egy tom yum levest választott. Be kell hogy valljam, még nekem is ízlett.

Az utolsó itt töltött esténkre nem terveztünk nagy mulatozást, szerettünk volna kicsit pihenni, mert ez a hajókázás is elég fárasztó volt. Egy kis séta után kiültünk teraszunkra és gyönyörködtünk a sziget éjszakai fényeiben.

Helyi kaják

Az ételek, amiket választottunk, mindenhol ízletesek és különlegesek voltak. A fűszerezés nagyon hasonlított a hazai thai ételekhez, de mégiscsak ez volt az igazi. Én sokszor a biztosra mentem, gondoltam a pad thai-t csak nem lehet annyira elrontani. Persze, amikor egyszer kétszer mást választottam, naná hogy akkor volt annyira csípős a leves, hogy nem tudtam megenni. Andris az egyik ebédnél annyira gusztusos fogást kért, hogy egyből megbántam a pad thai-t. Egy hatalmas ananász volt megtöltve rizzsel és hússal.

Másnap délelőtt 11 óráig el kellett hagynunk a szállásunkat. Na, ne hogy már ne csináljunk még reggel valamit! Ezért Andris kitalálta, hogy gyorsan szaladjunk fel a sziget híres kilátójára. Kicsivel több mint fél óránk volt felmenni, megnézni, és visszaérni a kicsekkolásig. Rohanás volt az egész.
Én nem szeretek kapkodni. Mi meg rohantunk hegynek felfelé, az akkor már tikkasztó hőségben. Sikerült is összevesznünk. Én ugyanis előre gondolkodtam:
– Hogyan fogunk visszaérni időben?
– Hogy fogunk kicsekkolni időben?
Persze, hogy feszült voltam, és Andris ezt nem igazán értette.
– De igazad lett szivem! Megérte felrohanni!
A látvány lenyűgöző volt. És kicsekkolás előtt még egy utolsó zuhanyra is maradt időnk a szobánkban.

Fürdés után egy ebéd és egy mangó shake, majd kora délután búcsút intettünk Ko Phi Phi szigetének is és elindultunk hajóval Koh Lantára, az utolsó tengerparti helyszínünk felé.

És hogy elég volt-e az ott töltött idő? Igen is és nem is. Láttunk mindent, amit akartunk és nyilván még napokat el tudtunk volna tölteni, de számunkra a lényeg, hogy nem maradt bennünk semmi hiányérzet, amikor továbbindultunk.