utazgatok.hu

Nevadai autózás Carson City-ig: Délután indultunk csak el, mivel a hotelokat jártuk egész nap. Nevadában tényleg nincs semmi, főleg ha Kaliforniához hasonlítjuk, ezért északra zúztunk a 95-ösön. Az autóutakon viszonylag jól lehet haladni, mivel kilométereken keresztül egy kanyar sincs bennük, meg mindenki tempomattal megy, szóval csak be kell állni valaki mögé, és néha megmozdítani a kormányt. Ennek ellenére sötétedéskor még mindig a sivatagban voltunk, s az egymástól legalább fél órára lévő szállások drága ajánlatait nem tudtuk elfogadni. Szóval tovább Cali-ba, hátha ott jobb a helyzet. Szerencsénk itt sem volt, mert valami nemzeti park mellett haladtunk el, ahol a szobák emiatt voltak drágábbak. Végül eljutottunk Carson City-be.

Nagyon sok filmben visszatérő helyszín, ahol postakocsikat támadnak meg magányos, szőrös banditák. Ez Nevada fővárosa, kb. 60 ezer fős város. Körbeautóztunk, igazából egy nagy falunak nézett ki, s a szállások itt is marha drágák voltak. Végső kétségbeesésünkben tovább akartunk menni, de az utolsó próbálkozásunknál visszatért a szerencse: egy 2 szobás apartmant találtunk, 60 dolcsiért. A mai nap több mint 750 kilométert tettünk meg.

Másnap körbejártuk a települést, s feladtunk egy csomagot, mert már annyi minden volt a kocsiban, hogy beülni se tudtunk.

Aztán megindultunk a következő célhoz: Lake Tahoe . Ez a tó a két állam határán található, és legtisztább tavak egyike a világon. A hatalmas vízfelszínt Sierra Nevada hegyei fogják körbe. Itt botlottunk bele egy Old Car autoshow-ba, ahol régi amerikai benzinfalókat sorakoztattak fel.

Sacramento

Miután kigyönyörködtük magunkat a kristálytiszta Tahoe tónál, hamar megtettük a 200 kilométeres távot Kalifornia fővárosa felé.

Sacramento közel félmillió lakossal rendelkezik, s autópályák szelik darabokra. Elég elveszettnek éreztük magunkat a 8-10 sávos utakon. Kalifornia fellendülését az aranyláznak köszönhette, így központja nem a parton, hanem itt a legfőbb aranylelőhelyek kapujába került. Éppen ezért elsőnek a historikus belváros felé vettük az irányt, melyet felújítottak… vagyis inkább újjáépítették az aranyláz korát. Régi házak, lovas kocsik, poros utak, cowboynak öltözött emberek teszik még hitelesebbé és érdekesebbé az itt tartózkodást. Érdemes megnézni, s átélni ezt a korszakot .

Már kezdett késő lenni, s a látnivalók már kezdtek bezárni, ezért szállás után kajtattunk. Itt volt az egyik legnehezebb dolgunk, mivel a város eléggé szétterül, s nehéz olyan környéket találni, ahol vannak motelok.

Már megszokásból a Subway-be szoktunk bemenni információt kérni, és lám itt is sikerült: az útbaigazítás nyomán találtunk egy lepukkant helyet. Másnap reggel útba ejtettünk egy Lowrider show-t. Majd az Állami Kapitólium következett. Ezt mindenképpen meg akartuk nézni, mert elvileg itt dolgozik Arni barátunk. Nem rossz épület, fel lehet térképezni az egész nyugat történelmét, de mi inkább annak örültünk, hogy eltévedtünk az épületben, s megtaláltuk Swarzenegger irodáját muhahaa.

Borozgatás, túrázgatás

A remek felfedezések után északra indultunk, célunk nem egy turistalátványosság lett, hanem a világ egyik legjobb borvidéke: Napa Valley . Úgy gondoltam odamegyünk, kibérlünk valami helyet, aztán megyünk pár kört, megnézzük, hogy mennek itt a dolgok. Na, ők ezt nem így gondolták, mert nincsenek kocsmák, vagy szórakozóhelyek, hanem végtelen számú borászat kínálja a termékeit, melyeket egy jó óra alatt végig is lehet kóstolni. A vendégek nem alszanak itt, csak felugranak pár órára a közeli városokból. Így kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, ahol borozgatásra adtuk a fejünket. Persze kiköptük a megízlelés után, ahogy kell, főleg én, mert nem szabad inni meg vezetni egyszerre. Ugye.

Elhagytuk a Napa völgyet, s tovább haladtunk nyugatnak a part felé. Point Reyes nemzeti park két dolog miatt volt nekünk érdekes. Először is régi vágyam volt látni egy igazi világítótornyot , s itt egy elég király van. A másik, hogy a hírhedt 1906-os San Francisco-i földrengés epicentruma itt volt.

A parkon belül elég kacskaringóssá vált az út, s vagy egy órát döcögtünk felfele, mire kiértünk a partra. Innen még lépcsőzni kellett, de a látvány pótolt mindenben. Maga a világítótorony a mai napig működik, s egy kilógó partszakaszon áll, így minden irányba tökéletes a kilátás. Ezért megérte eljönni, de a földrengés nyoma nevetséges volt. Volt egy kb. két kilométeres séta az erdőben, s az út mentén információs táblák magyarázták a földrengést. Időpocsékolás.

Aztán ráálltunk az 1-es útra , mely az óceán mentén halad le, egészen Mexikóig. Mi persze nem mentünk le addig. Jó párszor megálltunk fotózni, mert azért a kilátás innen se kutya, de a sok újraindítástól a benzinszint leesett, s kétségessé vált a továbbhaladásunk. Már régóta égett a „low fuel” lámpa, mire végre találtunk egy benzinkutat. 20 perccel később kiértünk a hegyek közül, s elénk tárult a Golden Gate híd, melyen begurultunk San Francisco-ba!